Egy csaló álma

Ekkor: 2018. június 4. | Itt: Cikcakk, Kiemelt | 0 hozzászólás

Egy csaló álma

A fiú futott, menekült. A tüdeje zihált, a szíve zakatolt. És fájt. Nagyon fájt. Egy gondolat járt az agyában, egyetlenegy:

„Nem kellett volna megtennem.”

De hiába, most már megtette. Becsapta az apját, a bátyját, aki annyira megharagudott rá, hogy meg akarta ölni. Nem tehetett mást, el kellett futnia otthonról, menekülnie kellett. Mondjuk nem ez volt az első eset, hogy becsapta a testvérét. Igazság szerint már születésük előtt is harcoltak egymással az anyjuk méhében.

– Nem bírom tovább – panaszkodott az Úrnak édesanyjuk, Rebeka. – Ezek az ikrek úgy rúgkapálnak, mintha valóságos csatát vívnának.

– Így is van – válaszolta az Úr. – Két nép van méhedben, két nemzet atyjává válnak a fiaid. Az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek.

Az anyja csodálkozva fogadta ezeket a szavakat.

„A nagyobbik szolgál a kisebbiknek? Hát ez meg hogy lehet? Hiszen az elsőszülött fiú kapja az atyai áldást, nem a kicsi. A nagyobbik uralkodik a kisebbiken, nem fordítva…” – gondolkodott magában az asszony. De az Úr nagyon jól tudta, mi fog történni. Mert a kisebbik fiú, Jákób nagy csaló volt!

Jákób most is a szájában érezte a lencse ízét, amivel kicsalta a bátyjától az elsőszülöttség jogát. Ami azt jelentette: most már ő számít az idősebbnek, ő parancsolhat a bátyjának. De az atyai áldást még meg kellett szereznie valahogy. Ebben az anyja is segítségére volt. Jákób fel tudta idézni még a hús illatát is, amit az anyja főzött, hogy bevigye az apja sátrába. Bőrén érezte a báránybőrök puhaságát, amit az anyja a karjaira kötött, hogy olyan szőrösnek tűnjön, mint Ézsau.

– Öreg már apád – magyarázta Rebeka, – majdnem vak is. Észre sem veszi majd, hogy nem Ézsau vagy. Kiadja neked az atyai áldást, amivel nem csak örököse leszel itt mindennek, hanem amivel a bátyád fölé is rendel.

Jákób hallgatott az anyjára. És becsapta az apját, becsapta a bátyját is, hogy megszerezze az áldást.

„Nem kellett volna… Nem kellett volna…”– minden lépésnél ez a gondolat zakatolt Jákób agyában,  ahogy távolodott otthonról. Estefelé fáradtan rogyott le az útszélre. Nem volt nála semmi, így hát egy követ tett párna helyett a feje alá. De hiába volt fáradt, nehezen aludt el.

„Meg tudnak nekem valaha bocsátani? Megbocsát majd egyszer apám, Izsák? És a bátyám, Ézsau? És vajon Isten? Ő meg tud nekem bocsátani?” – tépelődött magában elalvás előtt. De alighogy elaludt, egy csodálatos álmot látott. Egy lépcső állt a földön, teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak rajta fel és le. Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta:

–  Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre

Amikor Jákób felébredt, először rettegés fogta el. Azután megnyugodott. Az Úr válaszolt a tépődéseire. Vele van, szereti őt, és megbocsátott neki. Még akkor is, ha ő, Jákób, nagy csaló.

– De Istent nem csalom meg soha! – pattant föl boldogan. És fogta a követ, ami a feje alatt volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére.                – Szent hely ez, hiszen Isten volt itt jelen. De most megfogadom, ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem.  Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit ad nekem, a tizedét neki adom.

Isten üzenete:

Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.

1 Mózes 18,27