Bejegyzések tőle:admin

Harcos lányok, vitéz asszonyok

Ekkor: 2018. szeptember 4. | Itt: Cikcakk | 0 hozzászólás

Harcos lányok, vitéz asszonyok

Tudtad, hogy voltak női lovagok, és olyan nők is, akik kardot ragadtak, amikor szükséges volt?   Lányok fejszével Egyetlen női lovagrendről tudunk, a Fejszerendről. Persze nem favágónők vagy törpasszonyok voltak a tagjai, hanem valódi harcos lányok, asszonyok, akiknek a legfontosabb fegyverük a fejsze volt. Tortosa városa Északkelet-Spanyolországban fekszik, és az 1140-es években igen gyakran megtámadták a muszlim seregek. Addig nem is volt gond, amíg a keresztes lovagok védelmezték a várost, ám a keresztesek egyszer csak kivonultak Tortosából. Férfi alig akadt a városban, fegyver se nagyon, így amikor jöttek a mórok (ahogy akkoriban a muszlimokat nevezték), a lányok és az asszonyok ragadtak fegyvert. Azt, ami éppen a kezük ügyébe került, jobbára fejszét. Két teljes évig tartották a várat, míg végül a muszlim csapatok elvonultak. A Fejszerendet 1149-ben alapította Raymond Berenger barcelonai gróf, a torosai vitéz asszonyok tiszteletére. A rend tagjai csak nők lehettek. Mentesültek minden adó alól, férfiruhában járhattak, és viselhették azokat az ékszereket és kitüntetéseket is, amelyek akkoriban csak a férfiakat illették.   A szent szűz Jeanne d’Arc (vagyis Szent Johanna) egy francia parasztlány volt, és sokáig eszébe sem jutott, hogy neki harcolnia kellene. Ám születésekor, 1412-ben a franciák már közel száz éve harcoltak az angolokkal. Az ország lángokban állt, és a franciáknak nem voltak túl jók a kilátásaik. Jeanne tizenkét éves volt, amikor megjelent előtte Szent Mihály arkangyal, és felszólította, hogy csatlakozzon a francia seregekhez, és vezesse győzelemre őket. A kis parasztlány lovagi páncélzatot öltött, és hamarosan bevették a hadi tanácsba is, ahol bölcs tanácsainak köszönhetően az addig vesztésre álló francia csapatok sorozatosan győztek az angolok felett. Jeanne-t hadseregparancsnoknak is megválasztották. Egy kisebb ütközet után Jeanne utolsónak akarta elhagyni a csatateret, ám az angolok egy váratlan támadással elfogták őt és csapatát. Hamis vádakkal törvényszék elé állították, és máglyán elégették, mint boszorkányt. Halála után maga a francia király kérte a pápától Jeanne felmentését a vádak alól. Jeanne d’Arc-ot 1920-ban szentté avatták. A mai napig ő Franciaország egyik védőszentje.   Várvédő asszonyok A törökök 1660-ban nagy csapást mértek a magyar seregekre, és megölték II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet is.  A váradi őrség nagy része a fejedelem holttestét vitte Gyulafehérvárra, így a vár védtelen maradt. A várat az asszonyok és a helyi polgárok védelmezték, de megvédeni nem tudták. Ám olyan hősiesen harcoltak, hogy a szultán szabad elvonulást engedélyezett nekik. Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc édesanyja több mint két évig védte Munkács várát az osztrák csapatokkal...

Olvass tovább

Megjelent a CikCakk legfrissebb száma!

Ekkor: 2018. június 4. | Itt: Cikcakk | 0 hozzászólás

Megjelent a CikCakk legfrissebb száma!

Májusi számunkban az álmok csodálatos világába pillanthattok be. Ha fellapozod magazinunkat, nemcsak a saját álmaidról tudhatsz meg sokat, hanem arról is, miről álmodnak az állatok – vagy éppen a számítógép. A bibliai hősök kis és nagy álmai mellett megtudhatod, miről álmodik egy eszkimó gyerek, vagy aki a Szaharában, netán a Himalája hegycsúcsai között él, valamint tanácsokat kapsz ahhoz is, hogyan építsd meg a saját Minecraft-világodat.

Olvass tovább

Álmok az erdőben

Ekkor: 2018. június 4. | Itt: Cikcakk | 0 hozzászólás

Álmok az erdőben

A moha álma Álmomban nőni kezdtem, nőttem és nőttem, olyan gyorsan, mintha percenként telne el egy év. Szempillantásnyi volt egy évszak, a kiadós eső egy harmatcsepp, a nyári szárazság annyi, mint az ellobbanó gyufaszál. Ahogy nőttem, először a páfrányokat hagytam le, aztán a csavarttűjű fenyőket, akiket addig óriásnak gondoltam, de az álmomban hamarosan mélyben elterülő, zöld szőnyegként néztem le rájuk. Jegenyefenyők következtek, a tűjük kemény volt és viaszos, és először féltem, hogy megsebeznek, de ráeszméltem, hogy én sokkal, de sokkal erősebb vagyok náluk. Elmaradtak a cukorfenyők, majd a sárgafenyők. Mindig csodáltam kócos lombjukat, és találgattam, vajon róluk esnek-e le azok a hatalmas tobozok, amelyeknek magjaiból jóllakik egy egész mókuscsalád. De ezek a tobozok is eltűntek a mélyben, és már minden fa hegyes kis kúp volt alattam. Bezzeg én esőt karcoltam az eltévedt felhőkből! Ághegyemre sas telepedett, és meg sem rezzentem a súlya alatt. Mókusok ugráltak lombom mélyén, meg sem csiklandozták a leveleimet. A törzsemnek feketemedve dörgölőzött, de csak egy apró pont volt fentről a háta, és vastag kérgemen keresztül meg sem éreztem a teste melegét. Az erdőtűz is csak annyi volt, mintha valaki rám terített volna egy meleg takarót. Már ébredeztem, amikor elgondolkodtam rajta, hogy ha valaki olyan picike és rövid életű, mint én vagyok, honnan tudhatja, milyen odafent a világ, és milyen érzés mamutfenyőnek lenni? A mamutfenyő álma Álmomban zsugorodni kezdtem, és csak nőtt mellettem minden, mintha fordítva peregne le az elmúlt háromezer év, amit átéltem. Először csak azok a társaim magasodtak fölém, akikkel együtt őrizzük az erdőt évszázadok óta, aztán közelről láttam a sárgafenyők lombját. Odafentről nem is látszott, milyen puha és hosszú tűleveleik vannak, de most megfigyelhettem őket. Ahogy az sem látszott, milyen erős, hetyke levelei vannak a jegenyefenyőnek. Az ágak között mókusok ugráltak. Éles fogaikkal kibontották a tobozokat, kiszabadították a magokat, és el-elhullajtottak párat. El is felejtettem, hogy nélkülük nem tudna megújulni az erdő. Már csak a csavarttűjű fenyők lombja maradt alattam, utoljára akkor láttam őket, amikor kéteznyolcszáz éve, sudár csemeteként kicsúfoltam göcsörtös ágaikat. Félve ereszkedtem közéjük. Odalent éles patáikkal ijesztgettek a vadjuhok, és elcsörtetett mellettem egy óriási medve. Hangyák haladtak el a közelemben ütemes trappolással, aztán egy légy olyan hangosan rezegtette a szárnyait, hogy azt hittem, vihar készülődik. Nyolc imbolygó oszlop emelkedett fölém, és amikor felnéztem, megláttam egy pók mintás hasát. A pók elszaladt, amikor a páfránylevelek felfoghatatlan magasságából mellém hullott egy harmatcsepp. Megláttam magam a tükrében. Már ébredeztem, amikor elgondolkodtam rajta, hogy ha valaki olyan hatalmas és ősi, mint én vagyok, honnan tudhatja, milyen odalent a világ, és milyen érzés mohának...

Olvass tovább

Egy csaló álma

Ekkor: 2018. június 4. | Itt: Cikcakk | 0 hozzászólás

Egy csaló álma

A fiú futott, menekült. A tüdeje zihált, a szíve zakatolt. És fájt. Nagyon fájt. Egy gondolat járt az agyában, egyetlenegy: „Nem kellett volna megtennem.” De hiába, most már megtette. Becsapta az apját, a bátyját, aki annyira megharagudott rá, hogy meg akarta ölni. Nem tehetett mást, el kellett futnia otthonról, menekülnie kellett. Mondjuk nem ez volt az első eset, hogy becsapta a testvérét. Igazság szerint már születésük előtt is harcoltak egymással az anyjuk méhében. – Nem bírom tovább – panaszkodott az Úrnak édesanyjuk, Rebeka. – Ezek az ikrek úgy rúgkapálnak, mintha valóságos csatát vívnának. – Így is van – válaszolta az Úr. – Két nép van méhedben, két nemzet atyjává válnak a fiaid. Az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek. Az anyja csodálkozva fogadta ezeket a szavakat. „A nagyobbik szolgál a kisebbiknek? Hát ez meg hogy lehet? Hiszen az elsőszülött fiú kapja az atyai áldást, nem a kicsi. A nagyobbik uralkodik a kisebbiken, nem fordítva…” – gondolkodott magában az asszony. De az Úr nagyon jól tudta, mi fog történni. Mert a kisebbik fiú, Jákób nagy csaló volt! Jákób most is a szájában érezte a lencse ízét, amivel kicsalta a bátyjától az elsőszülöttség jogát. Ami azt jelentette: most már ő számít az idősebbnek, ő parancsolhat a bátyjának. De az atyai áldást még meg kellett szereznie valahogy. Ebben az anyja is segítségére volt. Jákób fel tudta idézni még a hús illatát is, amit az anyja főzött, hogy bevigye az apja sátrába. Bőrén érezte a báránybőrök puhaságát, amit az anyja a karjaira kötött, hogy olyan szőrösnek tűnjön, mint Ézsau. – Öreg már apád – magyarázta Rebeka, – majdnem vak is. Észre sem veszi majd, hogy nem Ézsau vagy. Kiadja neked az atyai áldást, amivel nem csak örököse leszel itt mindennek, hanem amivel a bátyád fölé is rendel. Jákób hallgatott az anyjára. És becsapta az apját, becsapta a bátyját is, hogy megszerezze az áldást. „Nem kellett volna… Nem kellett volna…”– minden lépésnél ez a gondolat zakatolt Jákób agyában,  ahogy távolodott otthonról. Estefelé fáradtan rogyott le az útszélre. Nem volt nála semmi, így hát egy követ tett párna helyett a feje alá. De hiába volt fáradt, nehezen aludt el. „Meg tudnak nekem valaha bocsátani? Megbocsát majd egyszer apám, Izsák? És a bátyám, Ézsau? És vajon Isten? Ő meg tud nekem bocsátani?” – tépelődött magában elalvás előtt. De alighogy elaludt, egy csodálatos álmot látott. Egy lépcső állt a földön, teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak rajta fel és le. Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: –  Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre Amikor Jákób felébredt, először rettegés fogta el. Azután megnyugodott. Az Úr válaszolt a tépődéseire. Vele van, szereti őt, és megbocsátott neki. Még akkor is, ha ő, Jákób, nagy csaló. – De Istent nem csalom meg soha! – pattant föl boldogan. És fogta a követ, ami a feje alatt volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére.                – Szent hely ez, hiszen Isten volt itt jelen. De most megfogadom, ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem.  Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit ad nekem, a tizedét neki adom. Isten üzenete: Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. 1...

Olvass tovább

Megjelent a 2018/2. CikCakk magazin!

Ekkor: 2018. március 28. | Itt: Cikcakk | 0 hozzászólás

Megjelent a 2018/2. CikCakk magazin!

Vajon hol lehet a világ vége? És Óperencia? Ha tudni szeretnéd, milyennek képzelték el a világot a Biblia korában, hova jutottak el Jézus első tanítványai, vagy éppen arra vagy kíváncsi, mi történt az egyik legkételkedőbb tanítványával, lapozd fel magazinunk márciusi számát! Ezen kívül olvashatsz keresztény motorosokról is, és olyan gyerekek is megosztják veled emlékeiket, akik „az Óperenciás-tengeren is túl”  jártak. Lapunkban ismét találhatsz kézműves ötletet és sok-sok játékot is.

Olvass tovább