Játéktár – folytatás

Az oldalról letölthető anyagok a Harmat Kiadó Játéktár hit- és erkölcstanoktatáshoz és bibliai foglalkozásokhoz című pedagógiai segédletének „ráadása”.

Mindegyik alábbi tevékenység a CikCakk magazin egy-egy eddig megjelent cikkének feldolgozása. Ötletadók arra nézve, hogy miképp használhatják írásainkat a pedagógusok hittanórán, bibliai foglalkozásokon vagy éppen erkölcstanon, hiszen a lapszámok az alsó tagozatos erkölcstanoktatás kerettantervi témakörei köré épülnek.

Jatektar
Tudjon meg többet a Játéktárról!

 

Hétköznapjaim (51. o.)

Letöltés:

Hogyan_eltek_a_gyerekek_PDF

Hogyan eltek a gyerekek_DOC

Megjelent a 2013/2-es számban.

Élet a sarkvidéken (53. o.)

  • Használjuk a letölthető fényképeket és a rövid kis érdekességeket néhány sarkvidéki állatról, amelyek „családját” nagyfokú egyműködés és különleges szokások jellemezik.

Például:

A császárpingvinek

Hiába keresnénk őket az Északi-sarkvidéken, mert délen laknak. Nagyon elegánsak, fekete-fehér tollruhájuk akár az öltöny, és nagyon jól szigetel. Odavannak a társaságért. Nagy csapatokba gyűlnek össze, úgy halásznak. Még a fiókákat is együtt nevelik! Tojásaikat a lábukon tartva, hasukkal melegítve keltik ki. Miután a fiókák kikeltek, és már kinőttek a totyogós korból, összeterelik őket az „óvodába”, amíg a szülők halászni mennek. Itt nagyobb biztonságban vannak a ragadozóktól is. A kis pingvinek sokat játszanak és csúszkálnak a jégen.

  • A gyerekek hármas csoportokban próbálják ki a következő mozgásokat:

Most ti vagytok a pingvin család! Totyogjatok úgy, mint a pingvinek!
Most fókák vagytok! Járjatok fókajárásban!
Álljatok négykézlábra, és trappoljatok medvemódra!
Most pedig futás, mert ti vagytok a sarki róka család!

  • A mozgásokkal sorversenyt is játszhatunk, de fontos, hogy a csapatok – „családok” − együtt maradjanak a feladat megoldása közben. Tehát csak akkor indulhat el a következő család, ha az előző körben minden tag beérkezett. A családtagok segíthetik egymást.

Letöltés:

Elet_a_sarkvideken_PDF

Elet a sarkvideken_DOC

Arctic fox, Alopex lagopus Baby Greenland Seal Emperor-Penguin-Familie-Antarktis Polar bear with cubs. Isolated over white

 

 Megjelent a 2014/6-os számban.

 

Így mindenki jól jár! (62. o.)

  • Beszélgessünk arról, hogy a családon belül nagyon fontos egymás segítése. Témaindításként használjuk a letölthető szöveget és a kapcsolódó képeket.
  • Készítsünk a családtagjainknak „ajándékkuponokat”: a kártya egyik oldalán a családtag neve, a másik oldalán pedig egy önként vállalt feladat szerepeljen, amellyel az ajándékozó segítheti őt. Az ajándékkuponok bármikor beválthatók.

Például:

Anyának: Ágyba viszem neked a reggelit.
Apának: Kitakarítom a kocsit.
Nagyinak: Elmegyek veled bevásárolni, és cipelem a szatyrot.
Kistesónak: Segítek neked rendet rakni a játékos polcodon.

Igy mindenki jol jar_DOC

Egyptian Plover KROKODIL-1Ruby-throated Hummingbird

Megjelent a 2014/4-es számban.

Megmozdul a város (71. o.)

Husvet_Jezus_koraban_PDF

Volt-e karacsony Jezus gyermekkoraban_DOC

Legvidamabb_unnep_PDF

Megjelent a 2015/1-es számban.

Purim (71. o.) . 

  • A zsidók purim ünnepéhez többféle játékos szokás kapcsolódik. Többek között felolvassák a zsinagógában Eszter könyvét. A felolvasás ünnepélyesen indul, de a gyerekek kereplőkkel várakoznak. Amikor a Hámán nevet meghallják, kitör a ricsaj: a dobogás, dübörgés, kereplőzés. A felolvasó igyekszik a Hámánokon átsiklani, de a gyerekek rajtakapják, és egyre nagyobb a ricsaj. Valóságos háborúvá válik ez a felolvasó és a gyerekhad között, tréfás fenyegetésekkel, hangzavarral.
  • Kipróbálhatjuk ezt mi is: olvassunk fel egy részt – például a hatodikat − Eszter könyvéből, vagy meséljük el a történetet az Álruhás királynő című szöveg segítségével. Vigyünk a foglalkozásra kereplőket vagy más ritmushangszereket. Ha nincs erre lehetőségünk, elég, ha a gyerekek pfujjognak, kopognak a kezükkel, és dobognak a lábukkal, ha meghallják Hámán nevét.
  • Farsangkor elő is adhatjuk a történetet. Eszter királyné vagy mások maszkjának elkészítéséhez segédletet találunk a Királyi farsangolás címmel.

Alruhas_kiralyno_PDF

Alruhas kiralyno_DOC

Kiralyi_farsangolas_PDF

Megjelent a 2015/1-es számban.

Mind közül a legszebbet (73. o.)

  • Nyomtassuk ki a letölthető cikket néhány tájegység népviseletéről. Olvassuk el együtt.
  • A gyerekek válasszanak maguknak egy viseletet, és rajzolják le önmagukat benne.

Ismereteinket bővíthetjük Malonyai Dezső A magyar nép művészete című néprajzi munkájának viseleti képeivel, amelyeket kivetíthetünk. (A Malonyai-kötetek a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán elérhetőek: http://mek.oszk.hu/01600/01671/html/index.html?00000.htm&00000.htm)

Mind_kozul_a_legszebbet_PDF

Mind kozul a legszebbet_DOC

Megjelent a 2014/2-es számban.

 

Ismerd meg hazánkat! (78. o.)

  • A gyerekek feladata, hogy csoportokban kigondoljanak egy olyan érdekes, izgalmas úti célt, ahova szívesen elmennének együtt kirándulni. A tevékenység segítheti egy osztály- vagy csoportkirándulás megszervezését is.

A következő kis kérdőívvel segíthetjük a gyerekek munkáját:

Úti célunk:
Mivel utaznánk?
Hol szállnánk meg?
Mit ennénk?
Milyen látnivalókat néznénk meg?
Mit csinálnánk a szabadidőnkben?

A gyerekek ötletelését segíthetjük az Ismerd meg hazánkat!, illetve a Magyar örökség című cikkekkel.

Magyar_orokseg_PDF

Megjelent a 2013/1-es számban.

Ismerd_meg_hazadat_PDF

Megjelent a 2014/5-ös számban.

Világörökség (81. o.)

  • Nyomtassuk ki vagy vetítsük ki a gyerekeknek a Világörökség című cikket. Dolgozzuk fel közösen. Azonosítsuk be a szövegben említett helyszíneket egy világatlasz segítségével. Ismernek-e a gyerekek egyéb világörökségi helyszíneket? (Lásd az UNESCO Világörökségi listáját: http://www.vilagorokseg.hu/portal/vilagoroksegrol.php?idt=20070131183719.)
  • A gyerekek rajzoljanak hasonló „szelfit” önmagukról egy olyan világörökségi helyszínen, ahova szeretnének eljutni.
  • Üljünk körbe, és sorban mutassák be rajzaikat. Mondják el azt is, hogy miért éppen az adott helyszínt választották.

Vilagorokseg_PDF

Megjelent a 2014/5-ös számban.

Teremtett világ (84. o.)

  • A gyerekek kiscsoportokban dolgoznak. Minden csoport kap egy nagy lapot egy előre megrajzolt körrel. Ez lesz a saját bolygójuk, a saját „Földjük”. Milyennek képzelik el a Földet, az édenkertet, amikor még minden tökéletes és jó volt? Milyen növények, állatok éltek ott, milyen volt a természet? Rajzolják bele a körbe!

Érdekesség: Te milyennek képzeled az Éden kertjét?

Te_milyennek_kepzeled_az_edent_PDF

Te milyennek kepzeled az edent_DOC

Megjelent a 2014/3-as számban.

A mi kiskertünk! (85. o.)

  • Minden kiscsoport kap egy balkonládát és termőföldet. Ültessenek bele növényeket.

Ha van rá lehetőségünk, az udvaron is elkeríthetünk egy kiskertet, amelyet a gyerekek maguk gondozhatnak.

A hagymás növények (például jácint) gyorsan fejlődnek, így hamar sikerélményt adnak a gyerekeknek.

  • A növényke fejlődéséről rajzos naplót is vezethetnek a gyerekek.

Időnként közösen is nézzük meg a növényeket, és tudatosítsuk, amit látunk: A természet telis-tele van csodálatosan megalkotott élőlényekkel. Néha egészen olyanok, mint valami ügyesen programozott szerkezet. A virághagyma is ilyen. Gondos mérnöki munkával sem lehetne tökéletesebbet tervezni! Valójában húsos levelekből áll, amelyek rengeteg vizet és tápanyagot raktároznak. Amint elérkezik a tavasz, a meleg és a nedvesség, mint egy kapcsoló, elindítja a fejlődést. A hagyma alsórészén megduzzadnak a gyökerek, és nedvességet gyűjtenek…

Bővebben: Miért nyílnak a virágok?

Miert_nyilnak_a_viragok_PDF

Miert nyilnak a viragok_DOC

Megjelent a 2014/2-es számban.

 

Az állatok élete: a táplálkozás (91. o.)

  • Előzőleg megfestünk minimum száz darab fogpiszkálót hat különböző színű ételfestékkel: pirossal, sárgával, zölddel, kékkel, feketével és barnával. Mindegyik színből ugyanannyi fogpiszkálónk legyen.
  • Szétszórjuk a játéktéren a fogpiszkálókat.
  • A gyerekeket csapatokba osztjuk. Ők a „madarak”, akik „kukacokat” gyűjtenek.
  • Mindegyik csapatnak legyen egy saját „fészke”: például egy földre terített kendő. Oda hordják a madarak a kukacokat. Céljuk, hogy minél többet gyűjtsenek össze. A színek nem számítanak. Egyszerre azonban mindig csak egy pálcikát vehetnek fel, és tehetnek a fészekbe. Melyik madárraj gyűjti össze a legtöbb kukacot adott idő – mondjuk egy perc − alatt?

Ha van időnk, nyugodtan ismételjük meg a játékot kétszer-háromszor, majd hirdessük ki, melyik madárraj volt a legügyesebb.

  • Végül a gyerekek azt is megszámolják, hogy melyik színből hány fogpiszkálót találtak. A feltűnő színűek legtöbbje valószínűleg már az első fordulóban zsákmányul esett, míg a barna, zöld vagy fekete pálcikákból kevesebbet találtunk. Így rejtőzködnek ellenségeik elől maguk az állatok is! Tolluk, szőrük színe hasonlít a környezetéhez, ezért nehezebb felfedezni őket.

Érdekességként mutathatunk képeket is a rejtőzködő állatokról (például a magát orchideának álcázó sáskáról, a nyárfalevélpohókról, a zengőlégyről vagy a horgászhalról; a képek letölthetők, illetve egy egész cikk is a témában érdekességként.

Ne aggódjunk az esetleg meg nem talált fogpiszkálók miatt, mivel a természetes festék nem árt a környezetnek, a fával együtt elbomlik idővel.

Az_alcazas_muveszete_PDF

Az alcazaa muveszete_DOC

darazszengolegy hófajdhorgászhal Botsáska Nyarfalevel_pohok lepke

Megjelent a 2015/1-es számban.

Egy elképzelt állatkonferencia (92. o.)

  • A gyerekek előzetes feladata: járjanak utána, milyen védett állatok vannak (a világban, de szűkíthetjük hazánkra is). Válasszon mindenki egy állatfajt, amelyet szívesen bemutat a társainak.
  • Az órán rendezzünk „állatkonferenciát”. Képzeljük el, hogy világkonferenciát tartanak az állatok. A konferencia célja az, hogy felhívják magukra mint veszélyeztetett állatokra a figyelmet. Ti vagytok az egyes fajok képviselői. A képviselők bemutatkoznak a faj nevében, és felvázolja mindennapjait, életkörülményeit.

A gyerekek csoportban, együtt is elkészíthetik bemutatkozó beszédüket.

Például:

Kedves vendégek! George vagyok, a koala, és egészen Ausztráliából utaztam idáig. Bár népes családunk szerte Ausztráliában megtalálható, sajnos egyre kevesebben vagyunk. A fülünk viszonylag nagyobb, és a bundánk egészen vastag. Általában csendesek vagyunk, csak mi, fiúk szoktunk hangoskodni akkor, ha figyelmeztetni szeretnénk valamire a többieket. Kedvenc menünk az eukaliptuszlevél. Szinte mindig ezt esszük. Bár legtöbbször este, mert – hogy őszinte legyek –, napközben inkább csak alszunk az ágakon. Legtöbben ugyanis a fákon lakunk, de fészket nem készítünk. Közlekedni viszont jobban szeretünk a földön.

További ötletekért lásd a letölthető cikkeket (Egy elképzelt állatkonferencia; Mennyi fényes, szép madár).

Mennyi_fenyes_szep_madar_PDF

Elkepzelt_allatkonferencia_PDFpdf

Megjelent a 2014/3-as számban.

_________

A tevékenységeket írta:

Miklya Luzsányi Mónika

 A letölthető anyagok szerzői:

Beberika Dorina − Mind közül a legszebbet, Egy elképzelt állatkonferencia

dr. Hódi Veronika − Álruhás királynő

dr. Ónodiné Kállay Adél − Milyen vagyok?; A szeretet nyelvei

Farkasné Pásztor Ilona − Az állatok élete: a táplálkozás

Füller Tímea − Madarat tolláról, embert barátjáról?; Így mindenki jól jár!; Ismerd meg hazánkat!

Gajdó Ágnes − Magyar örökség

Kathyné Mogyoróssy Anita − Tied a döntés!; Kell egy csapat

Kiss-Czakó Imre − Élet a sarkvidéken; Világörökség

Majoros Nóra − Állati barátok; Falkák, rajok, kolóniák; Állati családok; Te milyennek képzeled az Éden kertjét? Miért nyílnak a virágok?

Nagy-Komáromy Zsuzsanna − Királyi farsangolás

Zászkaliczky Zsuzsanna − Hogyan éltek a gyerekek a Biblia korában? ; Volt-e karácsony Jézus korában?; Húsvét Jézus korában; A legvidámabb ünnep

Kis-Czakó Imre − Az álcázás művészete, Mennyi fényes, szép madár

Válasz írása

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>