Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer Izraelben egy nagyon gazdag ember. Mázsaszámra állt az arany a kincseskamrájában. Egyszer azonban hosszabb útra kellett mennie.
− Mit tegyek? – vívódott. – Nem cipelhetem magammal ezt a rengeteg aranyat. Itt sem hagyhatom őrizetlenül… Meg hát jó lenne, ha ez a pénz nem állna itt évekig, hanem hozna is valamicskét a konyhára. Megvan! Rábízom a szolgálóimra, hogy forgassák haszonnal a vagyonomat, míg én távol leszek!
Igen ám, de nem volt egyszerű eldönteni, kire is bízzon ennyi rengeteg pénzt. Számba vette az összes szolgálóját, és végül kiválasztott hármat.
− Éfer a leghűségesebb és legrátermettebb szolgám. Amellett okos is, bármilyen helyzetből kivágja magát. Mondjuk néha egy kicsit vakmerő, szeret kockáztatni. No de kockázat nélkül nincs nyereség – gondolkodott, végül elhatározta magát. – Éfernek adok öt talentum aranyat. Ez több, mint a vagyonom fele. Biztos jól fogja forgatni.
A második szolgájának, Hírámnak két talentumot adott. Hírám becsületes ember volt, ügyes is, de közel sem olyan okos, mint Éfer. De a gazdag ember biztos volt benne, hogy Hírám is megtesz minden tőle telhetőt a vagyon gyarapítására, így nyugodt szívvel bízta rá a pénzét.
− Van még egy talentum aranyam – tépelődött tovább a gazdag ember. – Vajon kinek adjam? Hiszen ez is közel hatvan kiló arany… Csak olyannak adhatom, akiben megbízok… Tudom már! – csapott végül a homlokára. – Ott van Ahijjá! Nem túl okos. Sőt… Egyáltalán nem az. Nagy vállalkozásba nem fog kezdeni, de azért valamennyire csak megkamatoztatja a pénzemet, mire visszajövök.
Amikor Éfer kézhez vette ura megbízatását, szinte táncra perdült örömében. Azonnal millió terv kezdett kavarogni a fejében: látta maga előtt a karavánokat megrakodva illatos fűszerekkel, hajókat, amelyek elefántcsontot hoznak Afrika partjairól, finom kelméket, amiket majd a gazdagoknak ad el.
− Öt tálentum… − gondolkodott Éfer –, az hatalmas vagyon… De akkor sem tudom megvalósítani minden tervemet. Mit tegyek hát?
Sokáig tépelődött, de nem tudott dönteni.
− Uram, te segíts – fohászkodott fel Istenhez –, adj nekem bölcsességet, mutasd meg, hogyan tudom legjobban szolgálni az uramat!
Azután pergament vett elő, napokig számolt, tervezgetett, míg végül döntött, és elindította a hajókat a messzi tengerek felé.
Hírám, a második szolga szinte belekábult, amikor meglátta a rengeteg aranyat. Nem sokat töprengett a dolgon, hanem kiment a piacra, és felvásárolta az összes gabonát.
− Jó üzletet kötöttem – gondolta elégedetten. – Aki kenyeret akar sütni, mind hozzám jön majd gabonáért. Én meg persze valamivel drágábban adom, mint ahogy vettem. Nem lesz rajta sok nyereség, de sok kicsi sokra megy.
Ahijjá, a harmadik szolga nagyon megrettent, amikor megkapta a megbízatást.
− Jaj, jaj, mit tegyek! Ilyen hatalmas vagyon! Ennyi pénz! – siránkozott. − És mind rám van bízva! Ráadásul kegyetlen az én uram, ott is aratni akar, ahol nem vetett. Be kellene fektetnem valamibe a pénzét. Na és ha elbukom? Akkor a fejemet veszi! Az lesz a legegyszerűbb, ha szépen megőrzöm. De mi lesz, ha jönnek a rablók, és elrabolják? Akkor aztán megint csak végem! Inkább elásom, és ha hazajön az uram, akkor visszaadom neki sértetlenül.
Ahijjá nagyon elégedett volt magával. Ám mikor az ura visszatért, hiába várta a dicséretet.
− Te ostoba, lusta szolga! Elástad a pénzemet! Legalább annyi eszed lett volna, hogy elviszed a pénzváltókhoz, akkor aztán kamatozott volna egy kicsit! – kiáltotta, és jól megbüntette a lusta szolgát.
− És te, Hírám? Hogy kamatoztattad a vagyonomat? – fordult a második szolgálójához.
− Háát – szólt félve az –, nem kötöttem nagy üzleteket, de a két talentumodhoz még kettőt szereztem.
− Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! – hívta a vacsoraasztalhoz Hírámot a gazda. – És te, Éfer, mit tettél az öt talentummal?
− Kereskedőhajókat indítottam, és eladtam a szállítmányt. Én is megdupláztam a pénzedet – szólt örömmel Éfer.
A gazda őt is odahívta az asztalához, és megjutalmazta. Ő kapta azt az egy talentumot is, amivel Ahijjá nem tudott gazdálkodni.
− Látájátok – mondta hű szolgáinak –, mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog. Attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van, ha nem szolgál hűséggel.
Isten üzenete:
A kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután!
Máté 25,21
Legutóbbi hozzászólások