Meghökkentő piacok
Alkmaar piacai Hollandia többek között sajtjairól és a tulipánjairól híres. Alkmaar városában pedig mindkettőnek van piaca. Az alkmaari az egyik legrégebbi sajtpiac a világon. A Kaalsmarkt (sajtpiac) az óváros közepén áll az 1300-as évektől kezdve. Ha kimegyünk erre a térre, valóban olyan, mintha egy kicsit visszafelé pörgetnénk az idő kerekét. Az árusok hagyományos öltözetben árulják a hatalmas sajtgurigákat. Ha megköttetett az üzlet, a középkori viseletbe öltözött „sajthordárok” futólépésben indulnak a mázsaházba, ahol megmérik az árut. A „cserényre”, erre a furcsa, nyakba akasztható, csónak alakú hordozóeszközre sokszor 70-80 darab, egyenként kétkilós gurigát is felhalmoznak. A világ legnagyobb virágpiaca is Alkmaarban van, ahova minden földrészről érkeznek virágok. Az alkmaari Royal FloraHolland a világ virágkereskedelmének 60 százalékát bonyolítja. Persze ez a virágpiac sokkal inkább hasonlít egy gyárra vagy raktáráruházra, mint egy valódi piacra. A csarnok maga hatalmas, több mint 200 focipálya elférne benne. A virágokat sem úgy veszik, mint a piacon, hanem aukciók vannak, ahhoz hasonlóan, mint ahogyan az értékes műkincseket szokták vásárolni. Úszó piacok Dél-Ázsiában, Thaiföldön, Vietnámban, Bankokban igen elterjedtek az úszó (vagy lebegő) piacok. Azon a vidéken rengeteg a folyó, sok a csatorna, így az áruszállítást régen is jobbára vízi úton intézték. Mivel azonban a kereskedők és a vevők is csónakkal jöttek a piacra, fölösleges volt az árut kirakodni a partra, majd ha elkelt, visszarakodni a vevő csónakjába. Ezért alakult ki a szokás, hogy csónakból árulnak. Nincs is szárazföldi piac, hanem a folyó egy forgalmas területén fel-le eveznek az árusok, kínálva portékáikat. A vevők is csónakkal érkeznek, és ha megtetszik nekik valami, odaeveznek ahhoz a csónakhoz, amelyikről vásárolni szeretnének. A legillatosabb piac… …minden bizonnyal az isztambuli fűszerbazár, ahol nemcsak fűszereket, hanem szappanokat, kozmetikumokat és különleges keleti finomságokat is lehet kapni. Ahonnan Jézus kiűzte a kufárokat? A jeruzsálemi bazár valóban az egykori templom romjainak közelében található. De ez persze nem ugyanaz a piac, ahonnan az áldozati állatok árusait és a pénzváltókat kiűzte Jézus. A jeruzsálemi óvárosban fekvő bazársor egy egész városrészt alkot. Ahogy minden keleti bazárban, a keskeny utcákról apró boltocskák nyílnak. Az árusok kirakodják az utcákra a legbecsesebbnek tartott portékáikat, és maguk is kint várakoznak a vevőre. Alkudni persze kötelező, és ha nem akarod megsérteni a kereskedőt, akkor be is térsz az üzletébe, ahol meghív egy teára – vagy manapság egy...
Olvass továbbJól gazdálkodtál?
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer Izraelben egy nagyon gazdag ember. Mázsaszámra állt az arany a kincseskamrájában. Egyszer azonban hosszabb útra kellett mennie. − Mit tegyek? – vívódott. – Nem cipelhetem magammal ezt a rengeteg aranyat. Itt sem hagyhatom őrizetlenül… Meg hát jó lenne, ha ez a pénz nem állna itt évekig, hanem hozna is valamicskét a konyhára. Megvan! Rábízom a szolgálóimra, hogy forgassák haszonnal a vagyonomat, míg én távol leszek! Igen ám, de nem volt egyszerű eldönteni, kire is bízzon ennyi rengeteg pénzt. Számba vette az összes szolgálóját, és végül kiválasztott hármat. − Éfer a leghűségesebb és legrátermettebb szolgám. Amellett okos is, bármilyen helyzetből kivágja magát. Mondjuk néha egy kicsit vakmerő, szeret kockáztatni. No de kockázat nélkül nincs nyereség – gondolkodott, végül elhatározta magát. – Éfernek adok öt talentum aranyat. Ez több, mint a vagyonom fele. Biztos jól fogja forgatni. A második szolgájának, Hírámnak két talentumot adott. Hírám becsületes ember volt, ügyes is, de közel sem olyan okos, mint Éfer. De a gazdag ember biztos volt benne, hogy Hírám is megtesz minden tőle telhetőt a vagyon gyarapítására, így nyugodt szívvel bízta rá a pénzét. − Van még egy talentum aranyam – tépelődött tovább a gazdag ember. – Vajon kinek adjam? Hiszen ez is közel hatvan kiló arany… Csak olyannak adhatom, akiben megbízok… Tudom már! – csapott végül a homlokára. – Ott van Ahijjá! Nem túl okos. Sőt… Egyáltalán nem az. Nagy vállalkozásba nem fog kezdeni, de azért valamennyire csak megkamatoztatja a pénzemet, mire visszajövök. Amikor Éfer kézhez vette ura megbízatását, szinte táncra perdült örömében. Azonnal millió terv kezdett kavarogni a fejében: látta maga előtt a karavánokat megrakodva illatos fűszerekkel, hajókat, amelyek elefántcsontot hoznak Afrika partjairól, finom kelméket, amiket majd a gazdagoknak ad el. − Öt tálentum… − gondolkodott Éfer –, az hatalmas vagyon… De akkor sem tudom megvalósítani minden tervemet. Mit tegyek hát? Sokáig tépelődött, de nem tudott dönteni. − Uram, te segíts – fohászkodott fel Istenhez –, adj nekem bölcsességet, mutasd meg, hogyan tudom legjobban szolgálni az uramat! Azután pergament vett elő, napokig számolt, tervezgetett, míg végül döntött, és elindította a hajókat a messzi tengerek felé. Hírám, a második szolga szinte belekábult, amikor meglátta a rengeteg aranyat. Nem sokat töprengett a dolgon, hanem kiment a piacra, és felvásárolta az összes gabonát. − Jó üzletet kötöttem – gondolta elégedetten. – Aki kenyeret akar sütni, mind hozzám jön majd gabonáért. Én meg persze valamivel drágábban adom, mint ahogy vettem. Nem lesz rajta sok nyereség, de sok kicsi sokra megy. Ahijjá, a harmadik szolga nagyon megrettent, amikor megkapta a megbízatást. − Jaj, jaj, mit tegyek! Ilyen hatalmas vagyon! Ennyi pénz! – siránkozott. − És mind rám van bízva! Ráadásul kegyetlen az én uram, ott is aratni akar, ahol nem vetett. Be kellene fektetnem valamibe a pénzét. Na és ha elbukom? Akkor a fejemet veszi! Az lesz a legegyszerűbb, ha szépen megőrzöm. De mi lesz, ha jönnek a rablók, és elrabolják? Akkor aztán megint csak végem! Inkább elásom, és ha hazajön az uram, akkor visszaadom neki sértetlenül. Ahijjá nagyon elégedett volt magával. Ám mikor az ura visszatért, hiába várta a dicséretet. − Te ostoba, lusta szolga! Elástad a pénzemet! Legalább annyi eszed lett volna, hogy elviszed a pénzváltókhoz, akkor aztán kamatozott volna egy kicsit! – kiáltotta, és jól megbüntette a lusta szolgát. − És te, Hírám? Hogy kamatoztattad a vagyonomat? – fordult a második szolgálójához. − Háát – szólt félve az –, nem kötöttem nagy üzleteket, de a két talentumodhoz még kettőt szereztem. − Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! – hívta a vacsoraasztalhoz Hírámot a gazda....
Olvass továbbA tengerek urai
Hú, de menő hajó! Milyen jó lenne egy ilyenen utazni! Ez a szuper hajó egy főníciai kereskedőhajó. A főníciaiak uralták az Ószövetség korában a tengereket. Hajóikat maguk készítették, ami nem csoda, hiszen az akkor ismert világ legnagyobb cédrus- és cipruserdőit birtokolták. Ebből a könnyű, de mégis nagyon erős faanyagból alapvetően kétféle hajót építettek: az egyik gyors, jól irányítható és sebesen manőverező egyárbócos hajó volt, míg a másik egy hatalmas kétárbócos. Világhódító kereskedők Ezekkel a hajókkal bejárták az egész Földközi-tengert. Leginkább a partok mentén szerettek hajózni, de így is eljutottak Egyiptomba, Indiába, sőt a Kanári-szigetekre is. Vannak olyan történészek, akik szerint a föníciaiak jártak Amerikában sok ezer évvel Kolumbusz előtt. Ez azért is elképzelhető, mert a hajóik legalább olyan jók voltak, mint Kolumbuszé, és a csillagok állása alapján képesek voltak a nyílt vízen éjszaka is navigálni. Legfontosabb tájékozódási pontjuk a Sarkcsillag volt, amit Föníciai Csillagnak neveztek. Furcsa alku A föníciaiak sajátos módon kereskedtek. Nem nagyon szerettek más népekkel keveredni, így amikor egy város közelébe értek, a homokos partra kirakták az áruikat. Jobbára olyan luxuscikkeket, amelyeket csak ők árultak. Fűszereket, elefántcsontot, üvegtárgyakat, Kínából származó porcelánt, selyemszövetet, vagy éppen gyönyörű, vad lovakat a mai Spanyolország területéről. Az áruikat néhány őr kíséretében ott hagyták a parton, és visszavonultak a hajóikra. Az őrök meggyújtották a fáklyákat. Ez volt a jel a város lakói számára, hogy megjöttek a föníciai kereskedők. Lementek a partra, megszemlélték az árut. Majd hazamentek, és szétnéztek otthon, hogy mit tudnának felajánlani a föníciaiaknak az értékes holmikért cserébe. Elsősorban fémből készült tárgyakat, eszközöket fogadtak el szívesen a hajósok. A vásárlók levitték a tárgyakat a partra, és a kívánt áru mellé helyezték, majd hazamentek. Másnap a kereskedők kihajóztak a partra, és megszemlélték a felajánlott ellenértéket. Ha tetszett nekik a dolog, elvitték magukkal a hajóra, ezzel megköttetett az üzlet. Ha nem, akkor otthagyták a cseretárgyat és a saját árujukat is. Visszamentek a hajójukra, és várták, hogy a vevő jobb ajánlattal álljon elő. Néha egy-két hetet is alkudoztak így, míg végül nyélbe ütötték az...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások