Meghökkentő piacok
Alkmaar piacai Hollandia többek között sajtjairól és a tulipánjairól híres. Alkmaar városában pedig mindkettőnek van piaca. Az alkmaari az egyik legrégebbi sajtpiac a világon. A Kaalsmarkt (sajtpiac) az óváros közepén áll az 1300-as évektől kezdve. Ha kimegyünk erre a térre, valóban olyan, mintha egy kicsit visszafelé pörgetnénk az idő kerekét. Az árusok hagyományos öltözetben árulják a hatalmas sajtgurigákat. Ha megköttetett az üzlet, a középkori viseletbe öltözött „sajthordárok” futólépésben indulnak a mázsaházba, ahol megmérik az árut. A „cserényre”, erre a furcsa, nyakba akasztható, csónak alakú hordozóeszközre sokszor 70-80 darab, egyenként kétkilós gurigát is felhalmoznak. A világ legnagyobb virágpiaca is Alkmaarban van, ahova minden földrészről érkeznek virágok. Az alkmaari Royal FloraHolland a világ virágkereskedelmének 60 százalékát bonyolítja. Persze ez a virágpiac sokkal inkább hasonlít egy gyárra vagy raktáráruházra, mint egy valódi piacra. A csarnok maga hatalmas, több mint 200 focipálya elférne benne. A virágokat sem úgy veszik, mint a piacon, hanem aukciók vannak, ahhoz hasonlóan, mint ahogyan az értékes műkincseket szokták vásárolni. Úszó piacok Dél-Ázsiában, Thaiföldön, Vietnámban, Bankokban igen elterjedtek az úszó (vagy lebegő) piacok. Azon a vidéken rengeteg a folyó, sok a csatorna, így az áruszállítást régen is jobbára vízi úton intézték. Mivel azonban a kereskedők és a vevők is csónakkal jöttek a piacra, fölösleges volt az árut kirakodni a partra, majd ha elkelt, visszarakodni a vevő csónakjába. Ezért alakult ki a szokás, hogy csónakból árulnak. Nincs is szárazföldi piac, hanem a folyó egy forgalmas területén fel-le eveznek az árusok, kínálva portékáikat. A vevők is csónakkal érkeznek, és ha megtetszik nekik valami, odaeveznek ahhoz a csónakhoz, amelyikről vásárolni szeretnének. A legillatosabb piac… …minden bizonnyal az isztambuli fűszerbazár, ahol nemcsak fűszereket, hanem szappanokat, kozmetikumokat és különleges keleti finomságokat is lehet kapni. Ahonnan Jézus kiűzte a kufárokat? A jeruzsálemi bazár valóban az egykori templom romjainak közelében található. De ez persze nem ugyanaz a piac, ahonnan az áldozati állatok árusait és a pénzváltókat kiűzte Jézus. A jeruzsálemi óvárosban fekvő bazársor egy egész városrészt alkot. Ahogy minden keleti bazárban, a keskeny utcákról apró boltocskák nyílnak. Az árusok kirakodják az utcákra a legbecsesebbnek tartott portékáikat, és maguk is kint várakoznak a vevőre. Alkudni persze kötelező, és ha nem akarod megsérteni a kereskedőt, akkor be is térsz az üzletébe, ahol meghív egy teára – vagy manapság egy...
Olvass továbbJól gazdálkodtál?
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer Izraelben egy nagyon gazdag ember. Mázsaszámra állt az arany a kincseskamrájában. Egyszer azonban hosszabb útra kellett mennie. − Mit tegyek? – vívódott. – Nem cipelhetem magammal ezt a rengeteg aranyat. Itt sem hagyhatom őrizetlenül… Meg hát jó lenne, ha ez a pénz nem állna itt évekig, hanem hozna is valamicskét a konyhára. Megvan! Rábízom a szolgálóimra, hogy forgassák haszonnal a vagyonomat, míg én távol leszek! Igen ám, de nem volt egyszerű eldönteni, kire is bízzon ennyi rengeteg pénzt. Számba vette az összes szolgálóját, és végül kiválasztott hármat. − Éfer a leghűségesebb és legrátermettebb szolgám. Amellett okos is, bármilyen helyzetből kivágja magát. Mondjuk néha egy kicsit vakmerő, szeret kockáztatni. No de kockázat nélkül nincs nyereség – gondolkodott, végül elhatározta magát. – Éfernek adok öt talentum aranyat. Ez több, mint a vagyonom fele. Biztos jól fogja forgatni. A második szolgájának, Hírámnak két talentumot adott. Hírám becsületes ember volt, ügyes is, de közel sem olyan okos, mint Éfer. De a gazdag ember biztos volt benne, hogy Hírám is megtesz minden tőle telhetőt a vagyon gyarapítására, így nyugodt szívvel bízta rá a pénzét. − Van még egy talentum aranyam – tépelődött tovább a gazdag ember. – Vajon kinek adjam? Hiszen ez is közel hatvan kiló arany… Csak olyannak adhatom, akiben megbízok… Tudom már! – csapott végül a homlokára. – Ott van Ahijjá! Nem túl okos. Sőt… Egyáltalán nem az. Nagy vállalkozásba nem fog kezdeni, de azért valamennyire csak megkamatoztatja a pénzemet, mire visszajövök. Amikor Éfer kézhez vette ura megbízatását, szinte táncra perdült örömében. Azonnal millió terv kezdett kavarogni a fejében: látta maga előtt a karavánokat megrakodva illatos fűszerekkel, hajókat, amelyek elefántcsontot hoznak Afrika partjairól, finom kelméket, amiket majd a gazdagoknak ad el. − Öt tálentum… − gondolkodott Éfer –, az hatalmas vagyon… De akkor sem tudom megvalósítani minden tervemet. Mit tegyek hát? Sokáig tépelődött, de nem tudott dönteni. − Uram, te segíts – fohászkodott fel Istenhez –, adj nekem bölcsességet, mutasd meg, hogyan tudom legjobban szolgálni az uramat! Azután pergament vett elő, napokig számolt, tervezgetett, míg végül döntött, és elindította a hajókat a messzi tengerek felé. Hírám, a második szolga szinte belekábult, amikor meglátta a rengeteg aranyat. Nem sokat töprengett a dolgon, hanem kiment a piacra, és felvásárolta az összes gabonát. − Jó üzletet kötöttem – gondolta elégedetten. – Aki kenyeret akar sütni, mind hozzám jön majd gabonáért. Én meg persze valamivel drágábban adom, mint ahogy vettem. Nem lesz rajta sok nyereség, de sok kicsi sokra megy. Ahijjá, a harmadik szolga nagyon megrettent, amikor megkapta a megbízatást. − Jaj, jaj, mit tegyek! Ilyen hatalmas vagyon! Ennyi pénz! – siránkozott. − És mind rám van bízva! Ráadásul kegyetlen az én uram, ott is aratni akar, ahol nem vetett. Be kellene fektetnem valamibe a pénzét. Na és ha elbukom? Akkor a fejemet veszi! Az lesz a legegyszerűbb, ha szépen megőrzöm. De mi lesz, ha jönnek a rablók, és elrabolják? Akkor aztán megint csak végem! Inkább elásom, és ha hazajön az uram, akkor visszaadom neki sértetlenül. Ahijjá nagyon elégedett volt magával. Ám mikor az ura visszatért, hiába várta a dicséretet. − Te ostoba, lusta szolga! Elástad a pénzemet! Legalább annyi eszed lett volna, hogy elviszed a pénzváltókhoz, akkor aztán kamatozott volna egy kicsit! – kiáltotta, és jól megbüntette a lusta szolgát. − És te, Hírám? Hogy kamatoztattad a vagyonomat? – fordult a második szolgálójához. − Háát – szólt félve az –, nem kötöttem nagy üzleteket, de a két talentumodhoz még kettőt szereztem. − Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében! – hívta a vacsoraasztalhoz Hírámot a gazda....
Olvass továbbA tengerek urai
Hú, de menő hajó! Milyen jó lenne egy ilyenen utazni! Ez a szuper hajó egy főníciai kereskedőhajó. A főníciaiak uralták az Ószövetség korában a tengereket. Hajóikat maguk készítették, ami nem csoda, hiszen az akkor ismert világ legnagyobb cédrus- és cipruserdőit birtokolták. Ebből a könnyű, de mégis nagyon erős faanyagból alapvetően kétféle hajót építettek: az egyik gyors, jól irányítható és sebesen manőverező egyárbócos hajó volt, míg a másik egy hatalmas kétárbócos. Világhódító kereskedők Ezekkel a hajókkal bejárták az egész Földközi-tengert. Leginkább a partok mentén szerettek hajózni, de így is eljutottak Egyiptomba, Indiába, sőt a Kanári-szigetekre is. Vannak olyan történészek, akik szerint a föníciaiak jártak Amerikában sok ezer évvel Kolumbusz előtt. Ez azért is elképzelhető, mert a hajóik legalább olyan jók voltak, mint Kolumbuszé, és a csillagok állása alapján képesek voltak a nyílt vízen éjszaka is navigálni. Legfontosabb tájékozódási pontjuk a Sarkcsillag volt, amit Föníciai Csillagnak neveztek. Furcsa alku A föníciaiak sajátos módon kereskedtek. Nem nagyon szerettek más népekkel keveredni, így amikor egy város közelébe értek, a homokos partra kirakták az áruikat. Jobbára olyan luxuscikkeket, amelyeket csak ők árultak. Fűszereket, elefántcsontot, üvegtárgyakat, Kínából származó porcelánt, selyemszövetet, vagy éppen gyönyörű, vad lovakat a mai Spanyolország területéről. Az áruikat néhány őr kíséretében ott hagyták a parton, és visszavonultak a hajóikra. Az őrök meggyújtották a fáklyákat. Ez volt a jel a város lakói számára, hogy megjöttek a föníciai kereskedők. Lementek a partra, megszemlélték az árut. Majd hazamentek, és szétnéztek otthon, hogy mit tudnának felajánlani a föníciaiaknak az értékes holmikért cserébe. Elsősorban fémből készült tárgyakat, eszközöket fogadtak el szívesen a hajósok. A vásárlók levitték a tárgyakat a partra, és a kívánt áru mellé helyezték, majd hazamentek. Másnap a kereskedők kihajóztak a partra, és megszemlélték a felajánlott ellenértéket. Ha tetszett nekik a dolog, elvitték magukkal a hajóra, ezzel megköttetett az üzlet. Ha nem, akkor otthagyták a cseretárgyat és a saját árujukat is. Visszamentek a hajójukra, és várták, hogy a vevő jobb ajánlattal álljon elő. Néha egy-két hetet is alkudoztak így, míg végül nyélbe ütötték az...
Olvass továbbMegjelent a Cikcakk magazin legújabb száma!
Időutazásra hívunk: ellátogatunk a hercegnők és a lovagok világába. Megtudjuk, mi tesz valakit igazi lovaggá, bekukkanthatunk a legizgalmasabb lovagvárakba, leülhetünk Artúr király kerekasztala mellé. A bibliai hősnőkön és vitézeken kívül megismerheted a magyarok kedvenc királynéjának életét, ráadásul azt is megtudhatod, hogy te melyik Disney-hercegnőhöz hasonlítasz.
Olvass továbbA királykisasszony keze
Míkal, Saul király leánya az ablaknál ült. Csendesen varrogatott valamit. Ki-kinézett az ablakon, az utat kémlelte. Időnként halkan fohászkodott: – Én Istenem, Seregek Ura, a te kezedben van élet és halál. Kérlek, védd meg őt! A szeme könnybe lábadt, ahogy Dávidra gondolt. Maga sem tudta, hány napot és hány éjszakát imádkozott már így végig érte. Mert Míkal szerette Dávidot, az első pillanattól kezdve, amikor meglátta. Pedig akkor még senki sem volt, csak egy fiú valahonnan Betlehemből, aki szépen játszott a hárfáján. Egyedül a Mindenhatónak merte elmondani szíve vágyát: – Uram, én Istenem, engedd, hogy Dávid felesége legyek! Tudom, hogy lehetetlent kérek, hiszen apám, a király sohasem adna egy ilyen senkifia pásztorfiúhoz. De tudom, te képes vagy megtenni, hogy ő legyen a férjem! Nem csoda hát, hogy nagyot dobbant a szíve, amikor meghallotta, hogy apja a lánya kezét ajánlotta fel annak a hősnek, aki legyőzi Góliátot. – Istenem – fohászkodott Míkal –, add, hogy Dávid legyen az! Tudom, hogy ő nem harcedzett katona. Tán filiszteus harcost sem látott még soha. Én mégis hiszem, hogy a te erőddel képes legyőzni azt az óriást. Amikor híre jött, hogy Dávid legyőzte Góliátot, Míkal sírt és nevetett egyszerre. Mert hiába Dávid győzelme, a királykisasszony még mindig nem volt felhőtlenül boldog. Izráelben ugyanis az volt a szokás, hogy először a legidősebb lányt adják férjhez. És neki volt egy nővére, Mérab. – Uram, ne engedd, hogy elvegye Mérabot Dávid, hanem engem, engem, engem… – könyörgött a királykisasszony. És könyörgését meghallgatta Isten. Hogy mi történt, mi nem, azt Míkal sohasem tudta meg. Annyi azonban bizonyos, hogy Mérabot végül nem Dávidhoz, hanem a mehólai Adriélhez adták feleségül. Míkal fellélegzett, de az imádkozást nem hagyta abba. Saul ezredessé nevezte ki Dávidot, aki háborúból háborúba járt, győzelmet győzelemre halmozott. Míkal imádkozott Dávidért, hogy épségben és egészségben visszatérjen a csatából. Saul pedig őrjöngött a szobája mélyén. – Már megint győzött, már megint! – hajtogatta magában. Mert nem jó kedvében nevezte ki Dávidot ezredesnek. Dehogy is! Abban reménykedett, hogy egyszer ott marad holtan a csatamezőn. De Dávid mindig győztesen tért haza, és egyre inkább ünnepelték. Minden lány szíve Dávidért dobogott, és azt kezdték terjeszteni a palotában, hogy még a király kisebbik lánya, Míkal is szerelmes belé. – Nagyon helyes! – dörzsölte a kezét Saul, amikor a fülébe jutott a hír. – Ez lesz a csapda! Hozzáadom a lányom, és még több csatába küldöm el, hogy végezzenek vele a filiszteusok. – Te vagy a legméltóbb a lányom kezére – üzente Dávidnak. – De tudom, nincs akkora vagyonod, hogy királyi nászajándékot ajánlj fel érte. Ezért nem kívánok mátkapénzt, csak azt, hogy ölj meg száz filiszteust. Így állj bosszút az ellenségeimen! Elindult hát Dávid az embereivel együtt, és levágott kétszáz férfit a filiszteusok közül. Saul mosolygott, de a szíve mélyén egyre forrt a gyűlölet. „Nem igaz, hogy semmi sem használ Dávid ellen! Nem igaz, hogy képtelen vagyok őt legyőzni!” – őrjöngött magában. De Dávidhoz mézesmázosan szólt: – Jól van, Dávid, jól van! Kétszeresen is kiérdemelted a lányom kezét. Sőt… ha Góliátot is beleszámítjuk, akkor háromszorosan is. Neked adom a lányom. Ti pedig – fordult a szolgákhoz – fussatok Míkalhoz, és tudassátok vele a hírt: készüljön a menyegzőre, mert a betlehemi Dávid felesége lesz. Míkal táncra perdült örömében, amikor meghallotta a hírt. Azután hálát adott a magasságos Istennek, aki még azt is meg tudja tenni, hogy egy pásztorfiú a királykisasszony férje...
Olvass továbbHarcos lányok, vitéz asszonyok
Tudtad, hogy voltak női lovagok, és olyan nők is, akik kardot ragadtak, amikor szükséges volt? Lányok fejszével Egyetlen női lovagrendről tudunk, a Fejszerendről. Persze nem favágónők vagy törpasszonyok voltak a tagjai, hanem valódi harcos lányok, asszonyok, akiknek a legfontosabb fegyverük a fejsze volt. Tortosa városa Északkelet-Spanyolországban fekszik, és az 1140-es években igen gyakran megtámadták a muszlim seregek. Addig nem is volt gond, amíg a keresztes lovagok védelmezték a várost, ám a keresztesek egyszer csak kivonultak Tortosából. Férfi alig akadt a városban, fegyver se nagyon, így amikor jöttek a mórok (ahogy akkoriban a muszlimokat nevezték), a lányok és az asszonyok ragadtak fegyvert. Azt, ami éppen a kezük ügyébe került, jobbára fejszét. Két teljes évig tartották a várat, míg végül a muszlim csapatok elvonultak. A Fejszerendet 1149-ben alapította Raymond Berenger barcelonai gróf, a torosai vitéz asszonyok tiszteletére. A rend tagjai csak nők lehettek. Mentesültek minden adó alól, férfiruhában járhattak, és viselhették azokat az ékszereket és kitüntetéseket is, amelyek akkoriban csak a férfiakat illették. A szent szűz Jeanne d’Arc (vagyis Szent Johanna) egy francia parasztlány volt, és sokáig eszébe sem jutott, hogy neki harcolnia kellene. Ám születésekor, 1412-ben a franciák már közel száz éve harcoltak az angolokkal. Az ország lángokban állt, és a franciáknak nem voltak túl jók a kilátásaik. Jeanne tizenkét éves volt, amikor megjelent előtte Szent Mihály arkangyal, és felszólította, hogy csatlakozzon a francia seregekhez, és vezesse győzelemre őket. A kis parasztlány lovagi páncélzatot öltött, és hamarosan bevették a hadi tanácsba is, ahol bölcs tanácsainak köszönhetően az addig vesztésre álló francia csapatok sorozatosan győztek az angolok felett. Jeanne-t hadseregparancsnoknak is megválasztották. Egy kisebb ütközet után Jeanne utolsónak akarta elhagyni a csatateret, ám az angolok egy váratlan támadással elfogták őt és csapatát. Hamis vádakkal törvényszék elé állították, és máglyán elégették, mint boszorkányt. Halála után maga a francia király kérte a pápától Jeanne felmentését a vádak alól. Jeanne d’Arc-ot 1920-ban szentté avatták. A mai napig ő Franciaország egyik védőszentje. Várvédő asszonyok A törökök 1660-ban nagy csapást mértek a magyar seregekre, és megölték II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet is. A váradi őrség nagy része a fejedelem holttestét vitte Gyulafehérvárra, így a vár védtelen maradt. A várat az asszonyok és a helyi polgárok védelmezték, de megvédeni nem tudták. Ám olyan hősiesen harcoltak, hogy a szultán szabad elvonulást engedélyezett nekik. Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc édesanyja több mint két évig védte Munkács várát az osztrák csapatokkal...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások