Megjelent a CikCakk legfrissebb száma!
Májusi számunkban az álmok csodálatos világába pillanthattok be. Ha fellapozod magazinunkat, nemcsak a saját álmaidról tudhatsz meg sokat, hanem arról is, miről álmodnak az állatok – vagy éppen a számítógép. A bibliai hősök kis és nagy álmai mellett megtudhatod, miről álmodik egy eszkimó gyerek, vagy aki a Szaharában, netán a Himalája hegycsúcsai között él, valamint tanácsokat kapsz ahhoz is, hogyan építsd meg a saját Minecraft-világodat.
Olvass továbbÁlmok az erdőben
A moha álma Álmomban nőni kezdtem, nőttem és nőttem, olyan gyorsan, mintha percenként telne el egy év. Szempillantásnyi volt egy évszak, a kiadós eső egy harmatcsepp, a nyári szárazság annyi, mint az ellobbanó gyufaszál. Ahogy nőttem, először a páfrányokat hagytam le, aztán a csavarttűjű fenyőket, akiket addig óriásnak gondoltam, de az álmomban hamarosan mélyben elterülő, zöld szőnyegként néztem le rájuk. Jegenyefenyők következtek, a tűjük kemény volt és viaszos, és először féltem, hogy megsebeznek, de ráeszméltem, hogy én sokkal, de sokkal erősebb vagyok náluk. Elmaradtak a cukorfenyők, majd a sárgafenyők. Mindig csodáltam kócos lombjukat, és találgattam, vajon róluk esnek-e le azok a hatalmas tobozok, amelyeknek magjaiból jóllakik egy egész mókuscsalád. De ezek a tobozok is eltűntek a mélyben, és már minden fa hegyes kis kúp volt alattam. Bezzeg én esőt karcoltam az eltévedt felhőkből! Ághegyemre sas telepedett, és meg sem rezzentem a súlya alatt. Mókusok ugráltak lombom mélyén, meg sem csiklandozták a leveleimet. A törzsemnek feketemedve dörgölőzött, de csak egy apró pont volt fentről a háta, és vastag kérgemen keresztül meg sem éreztem a teste melegét. Az erdőtűz is csak annyi volt, mintha valaki rám terített volna egy meleg takarót. Már ébredeztem, amikor elgondolkodtam rajta, hogy ha valaki olyan picike és rövid életű, mint én vagyok, honnan tudhatja, milyen odafent a világ, és milyen érzés mamutfenyőnek lenni? A mamutfenyő álma Álmomban zsugorodni kezdtem, és csak nőtt mellettem minden, mintha fordítva peregne le az elmúlt háromezer év, amit átéltem. Először csak azok a társaim magasodtak fölém, akikkel együtt őrizzük az erdőt évszázadok óta, aztán közelről láttam a sárgafenyők lombját. Odafentről nem is látszott, milyen puha és hosszú tűleveleik vannak, de most megfigyelhettem őket. Ahogy az sem látszott, milyen erős, hetyke levelei vannak a jegenyefenyőnek. Az ágak között mókusok ugráltak. Éles fogaikkal kibontották a tobozokat, kiszabadították a magokat, és el-elhullajtottak párat. El is felejtettem, hogy nélkülük nem tudna megújulni az erdő. Már csak a csavarttűjű fenyők lombja maradt alattam, utoljára akkor láttam őket, amikor kéteznyolcszáz éve, sudár csemeteként kicsúfoltam göcsörtös ágaikat. Félve ereszkedtem közéjük. Odalent éles patáikkal ijesztgettek a vadjuhok, és elcsörtetett mellettem egy óriási medve. Hangyák haladtak el a közelemben ütemes trappolással, aztán egy légy olyan hangosan rezegtette a szárnyait, hogy azt hittem, vihar készülődik. Nyolc imbolygó oszlop emelkedett fölém, és amikor felnéztem, megláttam egy pók mintás hasát. A pók elszaladt, amikor a páfránylevelek felfoghatatlan magasságából mellém hullott egy harmatcsepp. Megláttam magam a tükrében. Már ébredeztem, amikor elgondolkodtam rajta, hogy ha valaki olyan hatalmas és ősi, mint én vagyok, honnan tudhatja, milyen odalent a világ, és milyen érzés mohának...
Olvass továbbEgy csaló álma
A fiú futott, menekült. A tüdeje zihált, a szíve zakatolt. És fájt. Nagyon fájt. Egy gondolat járt az agyában, egyetlenegy: „Nem kellett volna megtennem.” De hiába, most már megtette. Becsapta az apját, a bátyját, aki annyira megharagudott rá, hogy meg akarta ölni. Nem tehetett mást, el kellett futnia otthonról, menekülnie kellett. Mondjuk nem ez volt az első eset, hogy becsapta a testvérét. Igazság szerint már születésük előtt is harcoltak egymással az anyjuk méhében. – Nem bírom tovább – panaszkodott az Úrnak édesanyjuk, Rebeka. – Ezek az ikrek úgy rúgkapálnak, mintha valóságos csatát vívnának. – Így is van – válaszolta az Úr. – Két nép van méhedben, két nemzet atyjává válnak a fiaid. Az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek. Az anyja csodálkozva fogadta ezeket a szavakat. „A nagyobbik szolgál a kisebbiknek? Hát ez meg hogy lehet? Hiszen az elsőszülött fiú kapja az atyai áldást, nem a kicsi. A nagyobbik uralkodik a kisebbiken, nem fordítva…” – gondolkodott magában az asszony. De az Úr nagyon jól tudta, mi fog történni. Mert a kisebbik fiú, Jákób nagy csaló volt! Jákób most is a szájában érezte a lencse ízét, amivel kicsalta a bátyjától az elsőszülöttség jogát. Ami azt jelentette: most már ő számít az idősebbnek, ő parancsolhat a bátyjának. De az atyai áldást még meg kellett szereznie valahogy. Ebben az anyja is segítségére volt. Jákób fel tudta idézni még a hús illatát is, amit az anyja főzött, hogy bevigye az apja sátrába. Bőrén érezte a báránybőrök puhaságát, amit az anyja a karjaira kötött, hogy olyan szőrösnek tűnjön, mint Ézsau. – Öreg már apád – magyarázta Rebeka, – majdnem vak is. Észre sem veszi majd, hogy nem Ézsau vagy. Kiadja neked az atyai áldást, amivel nem csak örököse leszel itt mindennek, hanem amivel a bátyád fölé is rendel. Jákób hallgatott az anyjára. És becsapta az apját, becsapta a bátyját is, hogy megszerezze az áldást. „Nem kellett volna… Nem kellett volna…”– minden lépésnél ez a gondolat zakatolt Jákób agyában, ahogy távolodott otthonról. Estefelé fáradtan rogyott le az útszélre. Nem volt nála semmi, így hát egy követ tett párna helyett a feje alá. De hiába volt fáradt, nehezen aludt el. „Meg tudnak nekem valaha bocsátani? Megbocsát majd egyszer apám, Izsák? És a bátyám, Ézsau? És vajon Isten? Ő meg tud nekem bocsátani?” – tépelődött magában elalvás előtt. De alighogy elaludt, egy csodálatos álmot látott. Egy lépcső állt a földön, teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak rajta fel és le. Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: – Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre Amikor Jákób felébredt, először rettegés fogta el. Azután megnyugodott. Az Úr válaszolt a tépődéseire. Vele van, szereti őt, és megbocsátott neki. Még akkor is, ha ő, Jákób, nagy csaló. – De Istent nem csalom meg soha! – pattant föl boldogan. És fogta a követ, ami a feje alatt volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. – Szent hely ez, hiszen Isten volt itt jelen. De most megfogadom, ha velem lesz Isten, és megőriz ezen az úton, és épségben visszatérek apám házába, akkor az Úr lesz az én Istenem. Ez a kő pedig, amelyet szent oszlopként állítottam föl, Isten háza lesz, és bármit ad nekem, a tizedét neki adom. Isten üzenete: Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja. 1...
Olvass továbbMegjelent a 2018/2. CikCakk magazin!
Vajon hol lehet a világ vége? És Óperencia? Ha tudni szeretnéd, milyennek képzelték el a világot a Biblia korában, hova jutottak el Jézus első tanítványai, vagy éppen arra vagy kíváncsi, mi történt az egyik legkételkedőbb tanítványával, lapozd fel magazinunk márciusi számát! Ezen kívül olvashatsz keresztény motorosokról is, és olyan gyerekek is megosztják veled emlékeiket, akik „az Óperenciás-tengeren is túl” jártak. Lapunkban ismét találhatsz kézműves ötletet és sok-sok játékot is.
Olvass továbbAz Óperenciás tengeren is túl…
Óperencia Óperencia – legalábbis nekünk – nincs is olyan messze, mert Ausztriában van. Egy osztrák tartomány neve: Österreich ob der Enns (ami azt jelenti: az Enns folyó feletti Ausztria). Az Óperenciás tenger valószínűleg az arrafelé található tóvidéket jelentheti. Az Óperencia kifejezés valószínűleg a német „ob der Enns” szavak félrehallásából, „magyarításából” ered. Egyes kutatók szerint a kalandozások idején alakult ki, amikor a portyázó magyarok eljutottak az Enns folyón túlra, ahonnan nemcsak csodálatos kincsekkel, hanem izgalmas történetekkel is megrakodva tértek haza. Más feltételezések szerint a 19. században, a napóleoni háborúk idején Ausztriában állomásozó huszárok között terjedt el az Óperencia kifejezés. Napóleon: Francia hadvezér, az ezernyolcszázas évek elején Oroszországig nyomult seregeivel. Akárhogy is, a mai napig valami nagyon távoli, a világ végén is túl eső helyre gondolunk, ha meghalljuk a szót: Óperencia. És ez valóban így is volt. Hiszen ma autóval néhány óra alatt elérünk Ausztriába, de akkoriban lovon vagy gyalog bizony többnapos útba került eljutni az Enns folyón is túlra. Üveghegy Nem tudjuk pontosan, hol lehet az Üveghegy. Elképzelhető, hogy az Alpok jeges, havas csúcsait jelenti. De az is lehet, hogy honfoglalás kori emlék és, a Kaukázus csúcsaira...
Olvass továbbÖrömhír-futárok
Mi, keresztény motorosok, motoros futároknak is szoktuk magunkat nevezni. Van egy megbízónk, Jézus Krisztus, aki elküld bennünket, hogy vigyük el az örömhírt olyan embereknek, akik még sohasem hallottak róla, nem tudják, hogy ő a Megváltó. Ez egy különleges hír, nagyon fontos küldemény. Mindenkinek szól, a motorosoknak is. Azt is tudjuk, hogy sürgős, így szeretnénk olyanok lenni, mint azok az ókori küldöncök, akik állandóan a gazdájuk mellett voltak, és teljesítették az ő akaratát. Leginkább olyan motorosoknak visszük az örömhírt, akik nem ismerik Istent, nem tudják, hogy szereti őket, és ez életét adta értük. Motoros klubokba, motoros találkozókra, fesztiválokra, kiállításokra, egyéb rendezvényekre járunk, és beszélgetünk a résztvevőkkel. De szívesen látogatunk gyermektáborokat, sőt meglátogattunk már börtönlakókat, menedékvárosban élő otthontalanokat is. Sokfélék vagyunk, van közöttünk nő és férfi, katolikus, református, baptista, adventista, pünkösdi és más keresztény közösség tagja, az Üdvhadsereg katonái is. Külföldi keresztény motorosokkal is találkoztunk már, például a Biker Church elnevezésű, európai keresztény motorosok részére szervezett találkozón. Visszük az örömhírt mindenfelé, ahogyan azt egy futár teszi. Hiszen Jézus Krisztus küldött el bennünket. Kiss Rózsa és Erdős Gábor, Gabi szülei Az anyukám és az apukám keresztény motorosok. El szoktam menni velük sok helyre. Például motoros szezonzáróra vagy szezonnyitóra. Itt van sok program, verseny és ilyesmi. Általában bográcsban főzünk, és együtt ebédelünk. A gyerek versenyezhetnek, játszhatnak, például van kötélmászás, aszfaltrajz- és sorverseny, kézműves foglalkozások, arcfestés és sok más egyéb. De nálunk nemcsak a gyerekek versenyezhetnek, hanem a felnőttek is! Persze ők nem rajzolnak, hanem motorversenyeznek. Nekik van például szlalomozás és ügyességi verseny. Minden második hétvégén összejönnek a felnőttek bibliatanulmányozásra és imaközösségre. Ezekre az alkalmakra az Üdvhadsereg egyik budapesti közössége fogad be bennünket. De pontosan mi is az a keresztény motoros közösség? Sokan azt gondolják, hogy keresztények, akik csak annyit mondanak, hogy térj meg, és mennek tovább. Nem! Itt az emberek boldogok, és segítik a másikat. Nekik el lehet mondani bármit, de tényleg bármit. Nem csak annyit mondanak rá, hogy imádkozz, hanem segítenek is, ahol tudnak. És nemcsak ők, hanem valaki más is. Ez a valaki Isten. Tudjátok, mi volt kétezer évvel ezelőtt? Mit tett Isten? Azt tette, hogy leküldte a fiát, Jézust, hogy a bűneinket elvegye. Ő megtette, megfeszítették, és utána feltámadt. Hihetetlen, pedig ez igaz történet, és a keresztény motorosok ezt hirdetik. Egyébként a motorozás veszélyes, de nem ijesztő. Lehet, hogy annak tűnik, de nem az. Én is motorozok Apukámmal gyakran, és az Anyukámnak is van saját motorja. Erdős Gabriella 10 éves Magyar Keresztény Motorosok Közössége Erdős Gábor, Kiss Rózsa és Erdős Gabriella...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások