Örömhír-futárok

Ekkor: 2018. március 28. | Itt: Cikcakk | 0 hozzászólás

Örömhír-futárok

Mi, keresztény motorosok, motoros futároknak is szoktuk magunkat nevezni. Van egy megbízónk, Jézus Krisztus, aki elküld bennünket, hogy vigyük el az örömhírt olyan embereknek, akik még sohasem hallottak róla, nem tudják, hogy ő a Megváltó. Ez egy különleges hír, nagyon fontos küldemény. Mindenkinek szól, a motorosoknak is. Azt is tudjuk, hogy sürgős, így szeretnénk olyanok lenni, mint azok az ókori küldöncök, akik állandóan a gazdájuk mellett voltak, és teljesítették az ő akaratát.

Leginkább olyan motorosoknak visszük az örömhírt, akik nem ismerik Istent, nem tudják, hogy szereti őket, és ez életét adta értük. Motoros klubokba, motoros találkozókra, fesztiválokra, kiállításokra, egyéb rendezvényekre járunk, és beszélgetünk a résztvevőkkel. De szívesen látogatunk gyermektáborokat, sőt meglátogattunk már börtönlakókat, menedékvárosban élő otthontalanokat is.
Sokfélék vagyunk, van közöttünk nő és férfi, katolikus, református, baptista, adventista, pünkösdi és más keresztény közösség tagja, az Üdvhadsereg katonái is. Külföldi keresztény motorosokkal is találkoztunk már, például a Biker Church elnevezésű, európai keresztény motorosok részére szervezett találkozón.
Visszük az örömhírt mindenfelé, ahogyan azt egy futár teszi. Hiszen Jézus Krisztus küldött el bennünket.

Kiss Rózsa és Erdős Gábor, Gabi szülei

Az anyukám és az apukám keresztény motorosok. El szoktam menni velük sok helyre.
Például motoros szezonzáróra vagy szezonnyitóra. Itt van sok program, verseny és ilyesmi. Általában bográcsban főzünk, és együtt ebédelünk. A gyerek versenyezhetnek, játszhatnak, például van kötélmászás, aszfaltrajz- és sorverseny, kézműves foglalkozások, arcfestés és sok más egyéb. De nálunk nemcsak a gyerekek versenyezhetnek, hanem a felnőttek is! Persze ők nem rajzolnak, hanem motorversenyeznek. Nekik van például szlalomozás és ügyességi verseny.
Minden második hétvégén összejönnek a felnőttek bibliatanulmányozásra és imaközösségre. Ezekre az alkalmakra az Üdvhadsereg egyik budapesti közössége fogad be bennünket.
De pontosan mi is az a keresztény motoros közösség? Sokan azt gondolják, hogy keresztények, akik csak annyit mondanak, hogy térj meg, és mennek tovább. Nem! Itt az emberek boldogok, és segítik a másikat. Nekik el lehet mondani bármit, de tényleg bármit. Nem csak annyit mondanak rá, hogy imádkozz, hanem segítenek is, ahol tudnak. És nemcsak ők, hanem valaki más is. Ez a valaki Isten. Tudjátok, mi volt kétezer évvel ezelőtt? Mit tett Isten? Azt tette, hogy leküldte a fiát, Jézust, hogy a bűneinket elvegye. Ő megtette, megfeszítették, és utána feltámadt. Hihetetlen, pedig ez igaz történet, és a keresztény motorosok ezt hirdetik.
Egyébként a motorozás veszélyes, de nem ijesztő. Lehet, hogy annak tűnik, de nem az. Én is motorozok Apukámmal gyakran, és az Anyukámnak is van saját motorja.

Erdős Gabriella 10 éves

Magyar Keresztény Motorosok Közössége
Erdős Gábor, Kiss Rózsa és Erdős Gabriella
http://www.keresztenymotorosok.hu/