Lóháton
A legjobb időtöltés ilyenkor egy jó kis kaland! Méghozzá kinti kaland! Süt a nap, zöldellnek a bokrok, rügyet bontanak a gyümölcsfák, csicseregnek a madarak… A természet csodálatos! Olyan jó ilyenkor a szabadban lenni – sokkal jobb, mint bent, a sötét szobában a gép előtt ücsörögve! Komolyan! Micsoda élmény, amikor kint bóklászunk a kertben, és felfedezzük a friss vakondtúrást, de akár a vakondokot is megleshetjük! Ültethetünk virágot is, vagy gyermekláncfűből koszorút fonhatunk. A lovardában Ha ennél is kalandvágyóbbak vagyunk, elmerészkedhetünk egy lovardába is. Biztos találunk egyet a környékünkön! A lovarda igazán különleges hely: akár a város közepén is belecsöppenhetünk a természet kellős közepébe! Megismerkedhetünk lovakkal, pónikkal, az életvitelükkel, megismerhetjük a szokásaikat, a szükségleteiket… Sőt, akár barátokká is válhatunk, bármilyen furcsán is hangzik! Persze, ehhez idő kell, és kitartás, de ha egyszer kipróbáltuk, biztosan beleszeretünk! Lovak és lovasok A lovardákban nagyon fontos, hogy a lovak szokásait megismerjük. Ez olyan, mint egy új gyerek az osztályban: az első nap olyan furcsa az egész, de ahogy telik az idő, egyre többet tudunk meg az illetőről. Pont így van a lovakkal is: először nagynak tűnnek, idegennek, ráadásul csak ácsorognak vagy nyihognak, és büdik… Nem értjük őket. De amikor rendszeresen látogatjuk őket, észrevesszük, hogy minden egyes lónak saját egyénisége van. Vannak barátságos lovak, akik szeretik, hogy cirógassuk őket. Vannak, akik ijedősek, és minden furcsa zajra összerezzenek. Vannak olyanok is, akik szeretnek mókázni. Azonban minden lóban közös, hogy szeretnek mozogni: sokat futni, kirándulni a környéki erdőbe. Amikor lovagolunk, ezt a szükségletüket élhetik ki. Ők is boldogok, és mi is – úgyhogy mindannyian jól járunk. Visszatérve a kalandokhoz: az már aztán igazán bátor dolog, hogy miután megtanultunk lovagolni, és jól eligazodunk a lovardában: kimerészkedjünk lovas túrára! Természetesen ennek az új kalandnak a kipróbálása is időbe telik, hiszen jól kell ismerjük hozzá azt a lovat, amelyiken lovagolunk, biztonságosan kell tudnunk lovagolni, bíznunk kell az oktatóban, aki vezeti a túrát, de jóban kell lennünk a társainkkal is, akikkel együtt kilovagolunk! Lovas túra lószemmel Biztos lehetsz benne, kedves lovas barátom, hogy a túra napján izgatott leszek! Végre kimegyünk a lovardán kívülre is, olyan helyekre, ahol jó nagyokat lehet futni! Ez annyira izgalmas! De hadd mondjam el, hogy ilyenkor mindannyian izgatottak vagyunk, és mivel erősebbek vagyunk nálad, nagyon ügyesnek kell lenned, hogy minden rendben menjen. Ismerned kell, hogy mitől ijedek meg, tudnod kell, milyenek a reakcióim, amikor félek, vagy amikor a társaim túl közel jönnek hozzám. A túra elején segíts nekem: ha folyamatos kapcsolatban vagyunk, jobban tudok rád figyelni. Játssz a szárral, ölelj körbe a lábaddal, beszélj hozzám! A szavadat nem értem, de a hangodból tudni fogom, hogy ideges vagy-e, vagy nyugodt. Megpaskolhatod a nyakam időnként, vagy a sörényemmel is játszhatsz, ezek mind segítenek nekem, hogy rád figyeljek. Kint a természetben sok minden elterelheti a figyelmemet: az a sok hang az erdőben, a bokrokban a mozgolódás, a másik ló előttem… Én bízok benned, neked is bíznod kell bennem! Lovardák, lovaglási lehetőségek Ha igazán kalandvágyó vagy, érdemes utána járnod, hol van hozzád a legközelebbi lovaglási lehetőség. A legegyszerűbb, ha az internet keresőjébe beírod, hogy „lovarda”, „lovaglás”, „lovas túra”, valamint azt a települést, ahol laksz. Biztos több lehetőséget is fogsz találni! Ezután már csak azt kell tenned, hogy meglátogasd a helyet mielőbb! Minél több időt töltesz a szabadban, lovakkal, annál jobban fogod érezni magad – sőt, a lovardákban új barátokra is lelhetsz, nem csak a lovakat ismerheted meg! Kalandra...
Olvass továbbKalandozások kora
Ugye, milyen izgalmas kifejezés? De vajon mit jelent? Bizony mást, mint amit első hallásra elképzelnél! Persze a kalandozások időszaka felfogható úgy is, hogy a honfoglalás után őseink nagy túrákat tettek a nyugati országokba, legyőzve száz és ezer veszélyt. De a valóság ennél kicsit egyszerűbb… Portyázások – így is nevezik a magyarok kalandozásait, amelyek valójában hadjáratok voltak. A harcedzett magyar férfiak zsákmányszerző portyákra indultak. Útjuk során városokat, bennük sajnos templomokat, kolostorokat is feldúltak ékszerek, arany, ezüst és kelmék, szövetek megszerzésének reményében (ez utóbbiak az ékszerekkel szinte egyenértékűnek számítottak). Amerre csak jártak, harangzúgás kísérte útjukat − így jelezték a városok lakói, hogy közeledik a magyar veszedelem. Akkoriban ez a fohász járt szájról szájra: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” De milyenek voltak a magyarok nyilai? Bizony félelmetesek! Nem azért, mintha két hegyük lett volna, vagy netán robbanó töltettel lettek volna felszerelve (akkoriban még a puskaport sem ismerték). Hanem azért, mert a magyarok rendíthetetlen katonák voltak. Kiválóan lovagoltak, és mesterien bántak az íjjal. Akár a lovon hátrafelé fordulva is célba találtak. Az íjjal, kopjával és szablyával felszerelt, nemezpáncélos magyar katona leginkább a közelharcban volt sebezhető, igyekezett is elkerülni az ilyen összeütközéseket. Persze a hadicselekhez is értettek őseink. A megfélemlítés egyik eszköze volt a hirtelen támadás. Ráadásul a magyarok szerették nagyobbnak mutatni a seregüket, mint amilyen az valójában volt. A korabeli beszámolók szerint a magyarokat mindig nagy csapat ló követte, ami azt a látszatot keltette, hogy hatalmas sereg közeledik. Kedvelt harci cselük az volt, hogy megfutamodást színleltek: úgy tettek, mintha menekülőre fogták volna, majd a fellelkesült üldözőket lovukról hátrafelé nyilazták le. A kalandozókat kísérő ménes lovait nemcsak lovaglásra tartották, hanem tejüket és húsukat elfogyasztották a hadjárat alatt. Mintha egy hatalmas, élő hűtőszekrény követte volna a sereget. A friss ellátmány minden nap biztosított volt. Egyes feljegyzések szerint a lóhúst a nyereg alá téve puhították a magyarok. Ez valójában csak a látszat volt, mert a nyereg alatt valójában a szárított húst tartották, amelyet gyakran meg is füstöltek. Elmaradhatatlan főzőeszköze volt a kalandozóknak a háromlábú, öntött bogrács, amelyben nagy adag főtt ételt készíthetett a harcban megfáradt katona. A kalandozások egészen addig voltak sikeresek, míg a magyarok harcmodorát ki nem ismerték a nyugati seregek. Közel fél évszázad kellett ahhoz, hogy megtanulják, hogyan is védekezzenek a magyarok ellen. Ezt elősegítette, hogy a magyarok sokszor zsoldba is szegődtek (a folyamatosan változó szövetségek miatt hol az egyik, hol a másik néphez). A bajtársakként eltöltött idő alatt mindenki ráláthatott a magyarok haditudományára. Végül aztán sokan összefogtak a magyarok ellen, és erőfölénnyel vetettek véget a kalandozásoknak. A németországi Merseburgnál (933-ban), majd Augsburgnál (955-ben) megsemmisítő csapást mértek az európai seregek a magyarokra. Géza fejedelem ekkor belátta, hogy ha népének hosszú távú maradást és helyet kíván biztosítani a Kárpátok ölelte dús füvű vidéken, alkalmazkodnia kell az európai értékrendhez és elvekhez. Ezért is nevelte fiát, Vajkot keresztény hitben, aki megkeresztelkedve az István nevet...
Olvass továbbMegjelent a szeptemberi lapszám!
A nyár a kalandozások ideje. Kalandozz most te is velünk! Ismerd meg a Szent Jupát tengeri útját, a magyarok kalandozásait és izgalmas bibliai kalandokat! Tudd meg, ki volt az a magyar tudós, aki bejárta az egész Közel-Keletet, és közben az angol királynak is kémkedett! Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogy te mennyire vagy kalandos természetű, arra is lehetőséged nyílik, ha elolvasod a CikCakk magazin szeptemberi...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások