Mint két tojás?

Ekkor: 2016. március 24. | Itt: Cikcakk | 0 hozzászólás

Mint két tojás?


Ha ránézünk egy kisbabára, honnan tudjuk megállapítani, hogy kisfiú vagy kislány? Általában nagyon egyszerű: a ruhája színéből. A legtöbb lány rózsaszín ruhában pompázik, míg a fiúkat kékbe öltözteti édesanyjuk. Óvodában, iskolában is megfigyelhető ez a különbség. Vajon régen is így volt? Hogyan alakult ki ez az öltözködési szokás?

Kétszáz évvel ezelőtt még fehérbe öltöztették a kisgyermekeket. Ez a szín az ártatlanságot jelképezte. Az is fontos szempont volt, hogy a fehér ruhát könnyebb tisztítani, mint a színeset.
Száz éve már megkülönböztették a fiúk és a lányok ruházatának a színét, de akkoriban még pont fordítva volt: a rózsaszínt tartották fiús színnek, míg a világoskéket lányosnak. Úgy gondolták, hogy a piros és árnyalatai (mint a rózsaszín is) határozott és erős színek, a katonai egyenruhák között is jellemző volt a piros öltözék. A világoskéket lágy, gyengéd, nőies színnek tartották. A keresztény hagyomány Máriát, Jézus édesanyját is kékben ábrázolja legtöbbször.
Nem lehet tudni, hogy mikor és miért „cseréltek helyet egymással” a kisfiúsnak, illetve kislányosnak tartott színek. Egy lehetséges magyarázat szerint mivel az első világháború után a férfi katonai egyenruha kék lett, ezt a színt társították a férfiassággal.
Manapság az orvosi vizsgálatok lehetővé teszik, hogy a gyermek nemét már jóval a születése előtt megtudják a szülők, így a babaruhák megvásárlásakor csupa rózsaszín vagy kék ruha kerül a kosárba. Ha bemész egy bababoltba, leginkább ezt a két színt láthatod a polcokon.

Különbségek kívül…
A gyerekeknek kezdetben teljesen mindegy, hogy milyen színű ruha van rajtuk, sőt azt sem tudják, hogy vannak fiúk és lányok. Aztán kezdik észrevenni és megtanulni a különbségeket. Óvodásként már úgy gondolják, hogy a két nem közötti egyik legfontosabb eltérés az, hogy máshogyan öltözködnek, és más a hajviseletük. Ezért ragaszkodnak a kislányok a rózsaszín ruhához, az ékszerekhez, a hosszú hajhoz, a kisfiúk pedig a rövid hajhoz, a kék ruhákhoz (lehetőleg valami fiús mintával, például Pókember, autók). Ezt látják a tévémesékben és a társaikon is, ezek a színek veszik körül őket otthon.
Később, ahogy idősebbek lesznek, már mindkét nem mindenféle színt magára ölt. Sőt a mostani divatban már férfiak is viselnek rózsaszín inget, és nők is hordanak nyakkendőt!

…és belül
De fiúk és lányok között természetesen nem csak a ruhájuk színében van különbség! A tudósok főleg a felnőtteket vizsgálták, és sok érdekességre találtak. Lássunk néhányat!
A nők a szűkebb környezetükben (például a lakásban) jobban tájékozódnak, könnyebben megtalálnak tárgyakat, viszont a férfiak jobbak a térképolvasásban, a térbeli tájékozódásban. A férfiak mozgása összerendezettebb, erősebbek és gyorsabbak, mint a nők. A fiúk bátrabbak, gyakrabban vállalnak kockázatos, sőt akár veszélyes dolgokat.
A lányok általában korábban tanulnak meg beszélni, sőt olvasni is. Gyakran ügyesebbek a helyesírásban, gördülékenyebben fogalmaznak. Az érzelmeiket könnyebben kimutatják, mint a fiúk, és sokkal jobban észreveszik és megértik azt is, hogy a másik ember milyen érzelmeket él át, milyen lelkiállapotban van. Ha valamilyen problémájuk van, a nőknek fontos, hogy megbeszélhessék másokkal, és közösen keressenek megoldást, míg a férfiak inkább egyedül szeretik megoldani a problémáikat. Ha nagyon dühösek, a fiúk inkább verekednek, míg a lányok inkább szavakkal bántják egymást. (Egyik sem jó megoldás!)
A férfiak többségének fontosak a munkában elért sikerek, a vetélytársak legyőzése; a nők inkább a családi életben, a lelki fejlődésben szeretnének sikeresebbek lenni.

A lényeg ugyanaz

Úgy tűnik, sok-sok különbség van a nők és a férfiak között, és ez így is van jól, hiszen éppen ezért tudják jól kiegészíteni egymást. Nagyon fontos, hogy a két nem közötti különbségek nem jelentik azt, hogy bármelyik különb lenne, többet érne a másiknál!
Amikor egy kisbabát váró anyukától megkérdezik, hogy mit szeretne, fiút vagy lányt, általában azt válaszolja: „Mindegy, csak egészséges legyen!” Az igazság az, hogy sokkal több dologban hasonlítunk, mint amennyiben különbözünk. Mindannyian emberek vagyunk, élünk, gondolkodunk, tanulunk, szeretünk, félünk, haragszunk, megbocsátunk… A végtelenségig lehetne folytatni a sort.

Válasz írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük