Ifjú Hölgyek rivaldafényben
Szeretsz táncolni, és mindig ámulva nézed a gyönyörű balettelőadásokat? Vagy esetleg az uszoda csábít, és szívesen kipróbálnád a szinkronúszást? Netalántán a jég birodalma nyűgöz le, és az az álmod, hogy körbetáncolhasd a pályát? Most három olyan lányt mutatunk be neked, akik nem mondtak le az álmaikról. Élet a színpadon Földi Lea mindennapjai harisnyában és gyönyörű ruhákban telnek. A tizennyolc éves balettművészt hatalmas kitartása segítette a színpadra kerülésben. Lea művészcsaládban nőtt fel, már egészen kicsi korában megismerkedett a világot jelentő deszkákkal. Míg a szülei próbáltak, barátnőjével belakták az egész színházat, minden egyes rejtett zugát alaposan megismerték. Nemegyszer maga az ügyelő mondta be a hangosbemondóba, hogy merre kószálnak a gyerekek… Mindezeknek köszönhetően Lea már hároméves korától tanulgatta a balett alapelemeit, nyolcévesen fel is vették a táncművészeti főiskolára. Teljesen elvarázsolta ez a különleges világ, a tükrös balett-teremben egykettőre otthonosan érezte magát. Az is hamar kiderült számára, hogy ez bár fantasztikus, de nehéz szakma. Ő azonban minden erejét beleadta, hogy egyre jobb lehessen. Ma már több főszerepet és eredményes versenyt is maga mögött tudhat. 2013-ban elnyerte a köztársasági ösztöndíjat is mint az egyik legkiválóbb fiatal tehetség Magyarországon. Élet a vízben A tizenöt éves Kézdi Fanni hét éve vágott neki a szinkronúszás kalandjának. Képzeld el, ő már az óvodában is táncolt, és versenyszerűen úszott, így igazából nem is volt kérdés, hogy tetszeni fog-e neki a szinkronúszás. Rengeteg időt tölt a vízben, az iskola előtt és után is edzésre megy. Napjai hajnali öt órakor kezdődnek, és a tanulással együtt csak késő este végződnek. De Fanni cseppet sem bánja, hiszen ebben a sportban mindent megtalált, amit szeret: a táncot, a zenét, a ritmust. A családja is támogatja a versenyzésben, az anyukája mindenben mellette áll. Élet a jégen Pádár Biankának egyszerűen indult a karrierje: ötévesen kapott egy korcsolyát, és azonnal beleszeretett a jégbe. Szinte az első próbálkozása során meglátta egy oktató, aki arra biztatta a szüleit, hogy ne hagyják veszni a kislány tehetségét. Be is íratták egy oktatásra. Az edzések minden reggel hat órakor kezdődtek, ezért újra és újra felmerült a kérdés, hogy tényleg ezt a sportot szeretné-e űzni. Persze a válasz mindig „igen” volt, így hát Bianka egészen pici kora óta a műjégpályán él. Idővel már naponta kétszer járt edzésre, és több versenyen is részt vett. Legjobban ugrálni szeret, de a forgásokat inkább meghagyná...
Olvass továbbMegjelent a márciusi lapszám!
Fiúk és lányok A fiúk és lányok nem jönnek mindig ki jól egymással. De vajon miért? Miben mások a fiúk és a lányok? Lapszámunkban nem csak arról olvashatsz, hogy miben különböznek a fiúk és a lányok, hanem azt is megtudhatjátok, hogy milyen ruhákat hordat a különböző korokban a férfiak és a nők. Megismerkedhetsz harcos amazonokkal, autóversenyzőkkel és olyan bibliai hősökkel is, akikről ma is példát vehetünk. Megtudhatod azt is, hogyan nevelték a fiúkat és a lányokat a bibliai időkben, és hogy kik állták körül Jézus keresztjét. Húsvétra készülve pedig egy kis meglepetést is készíthetsz a...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások