Bejegyzések tőle: május, 2016

Szelíd vadállatok

Ekkor: 2016. május 24. | Itt: Cikcakk, Cikkek mentén | 0 hozzászólás

Szelíd vadállatok

Elza, az oroszlán Amikor pici oroszlánkölyköt látunk, jó lenne megsimogatni és ölbe venni őket! Olyan helyesek, mint a cicák, csak kissé nagyobbra nőttek. Egy Afrikában élő angol házaspárnak, Joy és Georg Adamsonnak egyszerre három ilyen édes „cicája” lett. Georg egy vadászatról hozta haza az árván maradt oroszlánkölyköket, akiket a gondozásukba vettek. Eleinte tejet ittak, játszottak és aludtak. Aztán ahogy nőttek, a folyton hancúrozó, kíváncsi kis oroszlánok minden bútorra felmásztak. Lerántották az asztalterítőt, összetörték a csészéket, elcsenték a törölközőt a fürdőből, teljesen felforgatták a házat. Így aztán kitessékelték őket az udvarra. Bár továbbra is szelídek maradtak, már túl nagyok voltak ahhoz, hogy lakásban éljenek. Hamarosan a két nagyobbik állatkertbe került. A kicsi Elzától csak nem akart megválni a gazdi. Különös ragaszkodás és barátság alakult köztük. Elza boldogtalan lett volna, ha egy ketrecbe zárják, hiszen mindenhova követte Joyt, a „pótmamáját”. Elza minden mókában benne volt, ügyesen focizott, úszott. Egyszer megmentette gazdáját egy kobra támadásától. Elza megnőtt, és vadállatként nem maradhatott tovább az emberekkel. Hogy ne kelljen állatkertbe küldeni, gazdái elhatározták, inkább visszaszoktatják a vadonba, ahol szabadon élhet. Eleinte bizony ez nem ment könnyen! Meg kellett tanulnia vadászni, saját magának megszerezni a táplálékot. Sok türelem és próbálkozás után végre nem játszótársnak tekintette a zsákmányt, és sikerült elejtenie. Azt is meg kellett tanulnia, hogy védje meg magát, és tudjon beilleszkedni a vadonba. Aztán Elza eltűnt. Gazdái sehol sem találták az afrikai szavannán, és komolyan aggódtak érte. Hosszabb idő után tűnt csak elő újra. Egy nap megjelent régi gazdáinál, és magával hozta három kis kölykét. Látszott rajta, mennyire örül a viszontlátásnak. Egész délután velük volt. Estefelé a dombon megjelent egy gyönyörű hímoroszlán, a társa. Hívására Elza visszatért kölykeivel a vadonba, ahol szabad volt, és ahol született. Ez volt az első alkalom, hogy egy szelíd oroszlánt sikerült visszaszoktatni a vadon életre. Embermentő oroszlánok A vadon élő állatok meglepő dolgokra képesek. Etiópiában történt, hogy négy ember elrabolt egy tizenkét éves kislányt. Egy hétig tartották fogva, amikor elhatározták, hogy tovább mennek más helyre, mert a rendőrség a nyomukban volt. A kislány nagyon sírt útközben, és felfigyelt erre három közeli oroszlán. Az oroszlánok nem tétováztak: elkergették a rossz embereket, körbevették a kislányt, és őrizték mindaddig, amíg a rendőrök megjelentek. Akkor aztán felkeltek, a kislányt ott hagyták, ők pedig visszavonultak az erdőbe. A kislány elmondta, hogy az oroszlánok nem bántották, hozzá sem értek, csak vigyáztak rá. Ami bizony csoda volt, mert a vadon élő oroszlánok inkább megtámadják az embert, nemhogy védik. Egy etióp szakértő szerint a kislány sírása hasonlíthatott egy kisoroszlán sírására, és ez indíthatta az oroszlánokat arra, hogy...

Olvass tovább

Family családi nap

Ekkor: 2016. május 13. | Itt: Egyéb | 0 hozzászólás

Family családi nap

Idén először kerül megrendezésre a Family családi nap a biatorbágyi gyermeknap részeként. 2016. május 28-án egyszerre három helyszínen várjuk szeretettel Olvasóinkat 10.00 és 18.00 óra között a Füzes-patak partján! Izgalmas előadások a közösségi házban (Fő u. 94.) 11.00-12.00: Az elég jó nő titka – avagy hogyan találjunk egyensúlyt a különféle szerepeink között? (Révész Szilvia, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója) 14.00-15.00: Egy napunk. Mi segít a szeretetet megtartani? (Süveges Gergő újságíró, műsorvezető-szerkesztő és felesége, Rudan Margit) 16.00-17.00: A virtuális rém. Digitális generációk a családban (Miklya Luzsányi Mónika író, újságíró, a CikCakk magazin főszerkesztője) Családi programok a Játékligetben, a Family-sátorban kedvezményes vásárlási lehetőség a Harmat Kiadó családi és párkapcsolati könyveiből; fényképkeret-készítés scrapbooktechnikával – vezeti:Budaházi Brigitta (Gigi) scrapbookoktató; szeretetnyelvteszt pároknak; színezők, tesztek, rejtvények gyerekeknek; családi címplapfotózás; találkozás munkatársainkkal. Bringóhintózás a Füzes-patak mentén – lapunk ajándékaként egész nap ingyenesen! A rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információ az alábbi oldalon található....

Olvass tovább