Az idő megfoghatatlan dolog. Érezzük a múlását, de ezt nehéz láthatóvá tenni. Lássuk, hogyan mérték a régiek az időt!
A nap, a hold és a csillagok
Az idő múlását leglátványosabban az égitestek látszólagos mozgása mutatja be.
Megalkotta Isten a két nagy világító testet – a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka – és a csillagokat. Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel. 1 Mózes 1,16–19
A régi idők embereinek nem kellett óra ahhoz, hogy megállapítsák, mennyi az idő. Csak felnéztek az égre, és a nap vagy a hold és a csillagok állásából meg tudták mondani, hogy mennyi lehet az idő. Persze nem percre vagy másodpercre pontosan, csak nagyjából. De nekik nem is kellett sehová rohanniuk, hiszen a munkaidő napkeltétől napnyugtáig tartott. Így elég volt, ha a nap járáshoz igazították a lépteiket.
Az ószövetségi időkben Babilonban és Egyiptomban is napórákat használtak az idő mérésére. A napóra valójában egy árnyékvetőből és egy kör alakú számlapból áll. A tárgyak árnyéka máshova esik a különböző napszakokban, így a számlapról könnyen leolvasható volt az idő.
A magasabb épületek, obeliszkek, tornyok árnyékának helyzetéből is következtetni tudtak az időre.
Obeliszk: Általában négyoldalú, felfelé keskenyedő, csúcsban végződő, több méter magas emlékoszlop.
Víz és homok
Már az egyiptomiak és az ókori görögök is használták a vízórát, ami egy nagyon egyszerű eszköz: két egyforma nagyságú edényt egymás fölé állítottak. A felsőn egy apró lyukat fúrtak, amin keresztül a víz az alsó edénybe folyt. Az alsó edény falára egy mércét festettek, így a víz magasságából könnyen leolvashatták, hogy mennyi idő telt el. Érdekes, hogy a görögök leggyakrabban azért használták a vízórát, hogy meggátolják a locsogást. A bíróságokon a szónokok meghatározott ideig beszélhettek, az időt pedig vízórával mérték.
A homokórát csak jóval később fedezték fel. Akkor, amikor már ismerték az üvegfúvás technikáját. A homokóra két, egyforma nagyságú mérőedényét ugyanis üvegből készítik. A felső részből pereg le a homok az alsóba, így mérik az időt. Amikor az összes homok lefolyik, akkor megfordítják a szerkezetet. A középkori ábrázolásokon az élet elmúlásának jelképe volt a homokóra, amit csontváz képében a Halál tartott a kezében.
Körmére ég a munka
Hallottad már ezt a szólást? Akkor használjuk, ha valaki elmaradt egy munkával, és nagy sietséggel kell dolgoznia. Akármilyen furcsa is, a kódexmásoló szerzetesek saját bőrükön, bocsánat, körmükön érezték ennek a szólásnak a jelentését. Akkoriban ugyanis nem volt villamos áram, és gyertyával világítottak. Hogy a gyertyafénynél jobban lássanak, a gyertyát hüvelykujjuk körmén tartották. Így ha lassan dolgoztak, valóban a körmükre égett a munka. A gyertya időmérő eszközül is szolgált, hiszen ahogy égett, egyre kisebb lett, így a gyertya fogyásából következtetni tudtak az idő múlására.
Legutóbbi hozzászólások