Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké. (Filippi 2,10)
Földön
A kisbaba csendesen gőgicsélt a jászolbölcsőben. Olyan volt, mint bármelyik újszülött. Kicsi és törékeny. Pedig nagyobb erővel bírt, mint bármelyik harcedzett katona. És nagyobb hatalommal, mint bármelyik király. Mert ő volt Isten Fia. Mégis egy istállóban kellett megszületnie. Anyja szeretettel nézte a fiát:
– Édes kincsem! Hát megérkeztél a Földre – csitítgatta gyermekét Mária.
Az ajtón halk kopogás hallatszott.
– Bejöhetünk? – óvakodtak be a pásztorok, de az egyik kisbojtár nem várta meg a bebocsátó szót. Előrefurakodott, és már ott is termett a jászolbölcsőnél:
– Megvan! Megtaláltuk! Itt a jászolban egy csecsemő! Pont, ahogy az angyal mondta – ujjongott.
– De gyönyörű! Milyen ártatlan!
– Micsoda békesség ragyog az arcán!
– Mennyei! Eláll a lélegzetem!
– Neki királyi palotában kellett volna születnie!
– Gondolod, hogy akkor minket a közelébe engednének?
József és Mária döbbenten néztek a pásztorokra:
– Honnan tudtátok, hogy itt vagyunk? – kérdezte végül József.
– Kint voltunk a mezőn a nyájunk mellett, mikor hirtelen fényesség támadt – kezdte a legidősebb pásztor, és a többi folytatta.
– Mennyei kórus énekelt: „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek!”
– Ő fog megszabadítani a bűneinkből. Így mondta az angyal.
Máriának potyogtak a könnyei, ahogy nézte a térdeplő pásztorokat. Aztán amilyen hirtelen jöttek, úgy mentek el, hogy elvigyék az örömhírt Betlehembe: megérkezett a Földre a mennyei Király.
Vízen
Harminc évvel később, amikor Jézus elkezdte földi szolgálatát, nem hordott királyi palástot, nem volt csillogó korona a fején, és glória sem, mint a festményeken. Csak a tekintete különbözött a többi emberétől. Aki a szemébe nézett, soha nem felejtette el azt az ártatlan, tiszta, irgalmas szeretetet, ami sugárzott belőle. Egy-egy pillanatra megmutatta hatalmát a tanítványainak, de nagyon visszafogta magát, nehogy megrémítse őket. Ez történt akkor is, mikor a Genezáret-tó partján voltak.
– Evezzetek a túlsó partra! – küldte tanítványait a csónakba. – Majd később csatlakozom hozzátok.
A tanítványok engedelmeskedtek. Este volt már.
– Húzd! Evezz erősebben! – kiáltott Péter a nagy szélben.
– Mióta küszködünk, de nem haladunk! – méltatlankodtak a többiek.
– Hol van Jézus? – kérdezte Tamás.
– Felment a hegyre imádkozni – válaszolt János.
– Micsoda hullám! Kapaszkodjatok!
Dobálta őket a tenger. Egyszer csak rémülten kiáltott egyikük:
– Nézzétek!
– Mi az?
– Hol?
– Ott! Valami kísértet!
– Isten irgalmazz!
– Jön a vízen! Felénk tart!
– Ki az? – kiáltott remegve Péter.
– ÉN VAGYOK! Ne féljetek! – zengett Jézus biztatása a viharban.
– Jár a vízen!
– Nézzétek, elállt a vihar!
– Milyen csend lett! – ámultak a tanítványok. – Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?
– Uram! Valóban Isten Fia vagy – vallotta meg Péter leborulva Jézus előtt.
Be akarták venni Jézust a hajóba, de hirtelen partot értek.
Levegőben
Akik a csodák ellenére sem hitték, hogy Jézus az Isten Fia, rettenetesen fel voltak háborodva miatta. Eltörölhette volna ellenségeit a föld színéről, de ő inkább meghalt értük a kereszten, elszenvedte bűneik büntetését. Feltámadása után még negyven napig élt az emberek között, és jelent meg azoknak, akik hittek benne:
– Békesség nektek! Miért rémültetek meg? ÉN VAGYOK! Nézzétek a kezemen a szegek helyét!
– Uram! Jézus! – borultak elé a tanítványok. – Nélküled olyan árvák vagyunk.
– Gyertek velem az Olajfák hegyére! – sürgette Jézus a tanítványait. – Én most hazamegyek a mennyei Atyához.
– Urunk! Ne hagyj itt minket! – könyörgött János.
– Elmegyek, és helyet készítek nektek. Majd visszajövök értetek.
– Mi lesz velünk nélküled? – Remegve baktattak a hegyre Jézussal.
– Jobb nektek, ha elmegyek, és elküldöm a Szentlelket. Általa mindig veletek leszek. A Lélek betölt és megerősít titeket. Ti lesztek az én tanúim az egész földön.
– Igen, Uram! Tudjuk, hogy te vagy az Isten Fia. – borultak térdre a tanítványok Jézus előtt.
– Megáldalak titeket – emelte áldásra kezét Jézus. – Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást! – S akkor történt valami különös.
– Nézd! Felemelkedett! – kiáltottak a tanítványok remegve.
– Egyre távolodik a levegőben!
– Már nem is látom!
– Felhő takarja el.
Hirtelen két angyal jelent meg:
– Emberek! Miért néztek az ég felé?
– Jaj, de megijedtem! Ti kik vagytok? – kérdezte Tamás.
– Isten küldöttei. Jézus, aki felment a mennybe, ugyanígy jön majd vissza, ahogy láttátok felmenni.
A tanítványok örömmel mentek vissza Jeruzsálembe. Ott várták meg a Szentlélek érkezését, aki betöltötte őket, így már sohasem érezték magukat árvának.
Legutóbbi hozzászólások