Szia, Cetka vagyok. Igazából nem ez a nevem, hanem csettegések sorozata, de azt úgysem tudnád kimondani. Egy ember barátom nevezett el Cetkának, úgyhogy maradjunk ennél. Egyébként ámbrás cet borjú vagyok, bár ezt már biztosan kitaláltad a képeim alapján. Jó nagy fejem van, ugye? A testem egyharmada. Természetesen ebbe a nagy fejbe jó sok gógyi is szorult, meg egy igazi extra, de erről később mesélek.
Amúgy tudod, hogyan lehet megkülönböztetni a cetféléket a cápáktól? Hát úgy, hogy a mi farkunk vízszintes, és föl-le csapkodunk vele, a cápák farka meg függőleges, és jobbra-balra mozgatják. Cápa, nyami. No, majd erről is mesélek.
Képzeld, mi is emlősök vagyunk, mint ti! Minket is a tejével táplál az anyukánk születésünk után, és mi is tüdővel lélegzünk. Ezért időnként fel kell emelkednünk a vízfelszínre, hogy lélegezhessünk. Egy nagy kifújás (Apu tök menő, akár ötméteres vízoszlopot is tud!!!), aztán belégzés, és megyünk a mélybe polipot enni. Vagy cápát. Vagy uncsi napokon csak tonhalat.
Biztos azt gondoltad, hogy a bálnák nem is ragadozók, és folyton planktonokat falnak. Még csak az kéne. Plankton, pffffujjj. Olyan, mint a szétázott ráksaláta. Azok a cetek esznek planktont, amelyeknek sziláik vannak fogak helyett. Pont úgy néznek ki, mint akik fésűt használnak műfogsor helyett. De mi fogascetek vagyunk, a tengerek és óceánok félelmetes ragadozói. Nyugi, embert nem eszünk.
Téged is folyton azzal nyaggatnak, mi leszel, ha nagy leszel? Elárulom, ha én nagy leszek, vagyis 16 méteresre növök, mint Apu (Anyu csak 11, de ő lány), akkor mélytengeri óriáspolip-vadász leszek. Na figyu, elmesélem, hogy működik ez. Először is: van beépített hanglokátorom, amivel be tudom mérni, hol tanyázik az óriáspolip. Aztán itt van a fejemben a cetolaj. Ez komoly, tényleg lé van a fejemben az agyamon kívül, de ne nevess ki, mert ez klassz dolog. A testem melegétől ez az olaj folyékony és könnyű. Ha le akarok merülni, akkor az orrlyukamon beszívom a hideg tengervizet, átengedem az olajon, az olaj megszilárdul, és nehéz lesz. Fejjel lefelé fordulok, és a farkammal jó mélyre hajtom magam. Ha meg fel akarok jönni, akkor kipréselem a vizet a fejemből, a testem felmelegíti az olajat, az újra könnyű lesz, és felhúz a felszínre, mint az úszógumi. Én még nem tudok olyan mélyre menni, mint Apa, neki ugyanis négyméteres farka van, és teper vele, mint a gép. Én még csak 20-30 percig maradok lent, de Apa akár másfél óráig is kibírja egy levegővel, és 3 kilométer mélyre is lemerül. Igazi rekorder az állatvilágban! Ezalatt az idő alatt hatalmas csatákat vív az óriáspolipokkal, de az én Apukám olyan menő, hogy mindig legyőzi és megeszi őket. Én még csak Anyával vadászom, és csak kisebb polip jut, meg néha egy-egy cápa vagy rája, de ezek is fincsik.
Meséltem az előbb, hogy van egy ember barátom. Egy kutatóhajón dolgozik, és néha szoktunk beszélgetni, bár elég furcsán beszél bálnául. Tényleg úgy csetteg, ahogy a csapatunk, de néha az az érzésem, hogy össze-vissza beszél. A múltkor például azt mondta: a rájából sose lesz málnás palacsinta. He??? Szerintem én sokkal jobban értem, amikor emberül beszél, csak ő nem tudja. Hallottam például, hogy szuperhősökről beszélgettek egy barátjával. Ezek a szuperhősök mindig megmentik a világot. Denevérember meg pókember meg macskanő. Már nem azért a két szardíniáért, de ezek a nyamvadt kis állatok szerintem semmit sem tudnak hozzánk képest! Ha nem uszony lenne a kezem helyén, már rég megrajzoltam volna a Fantasztikus Bálnaember című képregényt. Esetleg… Ha még nem váltál bálnává a sok strandolástól… Segítenél?
Legutóbbi hozzászólások