Egyedi, mint az ujjlenyomat
Ahogy nincs két egyforma levél vagy hópihe, úgy nincs két egyforma ember sem. Nagy közhely, mi? Tudom, nyugi. Persze, hogy nincs két egyforma ember, de azért lássuk be: vannak, akik egészen egyediek. Szokták őket fogyatékkal élőknek is nevezni. Ha jobban megismered őket, rájössz, hogy bár láthatóan máshogy néznek ki, vagy máshogy viselkednek, vannak kiváló képességeik, és kedves, humoros emberek. Ha szánsz rá időt, és összebarátkozol velük, több közös vonást fedezel fel, mint különbséget! Sok keresztény misszió foglalkozik velük. Feladatuk kettős: meg akarják mutatni neked és nekem, hogy a sérültek mennyire tehetségesek, jó fejek, be akarják mutatni az ő világukat, ugyanakkor segíteni is akarnak a sérülteknek, hogy jobban boldoguljanak, tudjanak tanulni, gyülekezetbe járni vagy Bibliát olvasni (ez a munkájuk missziós része). Több felekezetnek van például vakmissziója, ahol egy látássérült kaphat hangzó Bibliát (mp3 formátumban hallgatható rajta a Szentírás), pontírásos Bibliát (fehér lapokra, Braille-pontokkal gépelt Biblia, amelyet a vakok az ujjaikkal olvasnak el), de mehet bibliatáborba, sőt közösségi tornára is. A siketeket jeltolmáccsal közvetített istentisztelet várja, és bibliaiskolába is járhatnak, ahol szintén anyanyelvükön, a jelnyelven követhetik a tanításokat. Ha úgy döntesz, hogy lépsz egyet feléjük, és megismernéd őket és az életüket, feltétlenül látogass el az Imre Sándor Szeretetszínház egyik előadására! Itt ép és sérült fiatalok csinálnak színházat… De még milyet! Darabjaik, például a Valahol Európában, mindig fergeteges sikert aratnak, és teljes mértékben az esélyegyenlőség jegyében jönnek létre. Itt mindenki testhezálló szerepet kap, mozgásosat vagy szövegeset, attól függően, ki mihez ért, mit tud kihozni magából. Nagyszerű látni, ahogyan az egyébként visszahúzódó, magába forduló, értelmileg sérült fiú hogyan „nyílik ki” a színpadon… Mint egy rózsa! Rá sem lehet ismerni. Nos, ez az, amiről beszéltem: ha valaki hisz bennük, közeledik feléjük, megmutatják a valódi énjüket. Te mikor teszed meg az első...
Olvass továbbHogyan tanulnak a vakvezető kutyák?
Byron egy napja Ma, ha szabad így fogalmaznom, kutya egy napunk volt. Korán reggel útnak indultunk Byron kutyával, de nem jutottunk messzire, máris bekövetkezett a baj. Egy bokorban emberi ürülék lapult, amibe egy szempillantás alatt meghempergőzött. Pfuj! A vakvezető kutyák különlegesek, de úgy látszik, a kiképzés idején, kiskutyaként még ugyanolyan ösztönlények, mint átlagos társaik! Besiettünk az irodába (amely hónapok óta Byron munkahelye is volt, hiszen nyolc órán át várta az asztal alatt, hogy végezzek teendőimmel). Siettünk?! Óráknak tűnt, míg buszon, villamoson, majd gyalog megtettük az utat. Ott aztán Byron egy gyors tusolás után a hősugárzó előtt leheveredett, és vártuk a nap végét (főleg én). Délután gyalogosan indultunk, ahogy szoktunk, hiszen a hétkilométeres séta alatt sok dologra megtanítható egy vakvezetőnek készülő kutya! Például arra, hogy megálljon minden járdaszegélynél, vagy hogy vezessen a lépcsőhöz. Na, meg persze arra, hogy ne morogjon, sőt ne is figyeljen a körülötte kiabáló, bringázó, esetleg feltűnő kinézetű emberekre. Sima ügy, gondolhatnád, pedig nem az! Egy vakvezető kutyát élete első évében nagyon sok mindennel meg kell ismertetni. Byron kutya például volt esküvőn, koncerten, istentiszteleten, irodában; utazott autón, buszon, vonaton, metrón; látott cicát, lovat, madarakat és őzikét is. A lényeg, hogy amikor az első év után profi kiképzőkhöz kerül, már ne legyenek neki idegenek a városi zajok, szagok, látnivalók. Na, de visszatérve hazautunkra, hát bevallom, kissé elfáradtam. Az utolsó két megállót már busszal akartam megtenni. Fel is pattantunk egyre. (Mondtam már, hogy a kutyáknak is kell bérlet? Pont annyiba kerül, mint egy felnőtt emberé! Furcsa, mi?) Egy pillanat múlva egy férfi förmedt rám: „A szájkosárral mi lesz?” A buszsofőr volt. Gyorsan magamhoz tértem, és mutattam a fekete szájkosarat a fekete kutyán. „Ja, nem vettem észre!” – morogta a férfi, és visszaült a volán mögé. Amikor beléptünk az ajtón, mindketten tudtuk, hogy ma már nem kell beszélgetnünk egymással. De azt is tudtuk, hogy holnap ugyanúgy fogunk örülni egymás társaságának. Mert nem csak a póráz az, ami minket összeköt, hanem valami… valami sokkal mélyebb...
Olvass továbbCikCakk 2015/02 – Én így szeretlek – Lapozz bele!
A CikCakk magazin márciusi számában ezúttal egymás elfogadásáról olvashatnak a gyerekek. Hiszen mindannyian megtapasztaltuk már, hogy nem vagyunk egyformák, és néha nagyon nehéz beleképzelnünk magunkat a másik helyzetébe. Vajon milyen lehet színek, fények vagy hangok nélkül élni? Hogyan pótolják ki a fogyatékkal élők ezeket a „hiányokat”? És én hogyan segíthetek?
Olvass továbbKarácsonyi lapszám pályázatának nyertesei
Karácsonyi lapszámunkban megjelent pályázatokra sok szép, ötletes munka érkezett. A betlehemet készítők közül Kérügma ajándékcsomagot nyertek: Kovács Dorka, Benkő Luca, a Kecskeméti Református Általános Iskola 2.b osztálya Lévai Gréta különdíjban részesül mézeskalács adventi házikójáért. A betlehemi rajzok közül egy-egy különdíjjal ajándékozzuk a következőket: Temesvári Csenge, Berty Réka, Baljer Regina Luca. Temesvári Csenge Benkő Luca Lévai Gréta Kovács Dorka Kecskeméti Ref. Ált. Iskola 2.B Baljer Regina Luca Berty...
Olvass továbbKarácsonyi rajzpályázat nyertesei
Köszönjük a nagyszerű rajzokat! Brenner Boróka Brenner Luca Heim Flóra Kokavecz Eszter Kokavecz Ádám Gaál András Bendegúz Varga Fekete...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások