Meghökkentő piacok
Alkmaar piacai Hollandia többek között sajtjairól és a tulipánjairól híres. Alkmaar városában pedig mindkettőnek van piaca. Az alkmaari az egyik legrégebbi sajtpiac a világon. A Kaalsmarkt (sajtpiac) az óváros közepén áll az 1300-as évektől kezdve. Ha kimegyünk erre a térre, valóban olyan, mintha egy kicsit visszafelé pörgetnénk az idő kerekét. Az árusok hagyományos öltözetben árulják a hatalmas sajtgurigákat. Ha megköttetett az üzlet, a középkori viseletbe öltözött „sajthordárok” futólépésben indulnak a mázsaházba, ahol megmérik az árut. A „cserényre”, erre a furcsa, nyakba akasztható, csónak alakú hordozóeszközre sokszor 70-80 darab, egyenként kétkilós gurigát is felhalmoznak. A világ legnagyobb virágpiaca is Alkmaarban van, ahova minden földrészről érkeznek virágok. Az alkmaari Royal FloraHolland a világ virágkereskedelmének 60 százalékát bonyolítja. Persze ez a virágpiac sokkal inkább hasonlít egy gyárra vagy raktáráruházra, mint egy valódi piacra. A csarnok maga hatalmas, több mint 200 focipálya elférne benne. A virágokat sem úgy veszik, mint a piacon, hanem aukciók vannak, ahhoz hasonlóan, mint ahogyan az értékes műkincseket szokták vásárolni. Úszó piacok Dél-Ázsiában, Thaiföldön, Vietnámban, Bankokban igen elterjedtek az úszó (vagy lebegő) piacok. Azon a vidéken rengeteg a folyó, sok a csatorna, így az áruszállítást régen is jobbára vízi úton intézték. Mivel azonban a kereskedők és a vevők is csónakkal jöttek a piacra, fölösleges volt az árut kirakodni a partra, majd ha elkelt, visszarakodni a vevő csónakjába. Ezért alakult ki a szokás, hogy csónakból árulnak. Nincs is szárazföldi piac, hanem a folyó egy forgalmas területén fel-le eveznek az árusok, kínálva portékáikat. A vevők is csónakkal érkeznek, és ha megtetszik nekik valami, odaeveznek ahhoz a csónakhoz, amelyikről vásárolni szeretnének. A legillatosabb piac… …minden bizonnyal az isztambuli fűszerbazár, ahol nemcsak fűszereket, hanem szappanokat, kozmetikumokat és különleges keleti finomságokat is lehet kapni. Ahonnan Jézus kiűzte a kufárokat? A jeruzsálemi bazár valóban az egykori templom romjainak közelében található. De ez persze nem ugyanaz a piac, ahonnan az áldozati állatok árusait és a pénzváltókat kiűzte Jézus. A jeruzsálemi óvárosban fekvő bazársor egy egész városrészt alkot. Ahogy minden keleti bazárban, a keskeny utcákról apró boltocskák nyílnak. Az árusok kirakodják az utcákra a legbecsesebbnek tartott portékáikat, és maguk is kint várakoznak a vevőre. Alkudni persze kötelező, és ha nem akarod megsérteni a kereskedőt, akkor be is térsz az üzletébe, ahol meghív egy teára – vagy manapság egy...
Olvass tovább...Jól gazdálkodtál?
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer Izraelben egy nagyon gazdag ember. Mázsaszámra állt az arany a kincseskamrájában. Egyszer azonban hosszabb útra kellett mennie. − Mit tegyek? – vívódott. – Nem cipelhetem magammal ezt a rengeteg aranyat. Itt sem hagyhatom őrizetlenül… Meg hát jó lenne, ha ez a pénz nem állna itt évekig, hanem hozna is valamicskét a konyhára. Megvan! Rábízom a szolgálóimra, hogy forgassák haszonnal a vagyonomat, míg én távol leszek! Igen ám, de nem volt egyszerű eldönteni, kire is bízzon ennyi rengeteg pénzt. Számba vette az összes szolgálóját, és végül kiválasztott hármat. − Éfer a leghűségesebb és legrátermettebb szolgám. Amellett okos is, bármilyen helyzetből kivágja magát. Mondjuk néha egy kicsit vakmerő, szeret kockáztatni. No de kockázat nélkül nincs nyereség – gondolkodott, végül elhatározta magát. – Éfernek adok öt talentum aranyat. Ez több, mint a vagyonom fele. Biztos jól fogja forgatni. A második szolgájának, Hírámnak két talentumot adott. Hírám becsületes ember volt, ügyes is, de közel sem olyan okos, mint Éfer. De a gazdag ember biztos volt benne, hogy Hírám is megtesz minden tőle telhetőt a vagyon gyarapítására, így nyugodt szívvel bízta rá a pénzét. − Van még egy talentum aranyam – tépelődött tovább a gazdag ember. – Vajon kinek adjam? Hiszen ez is közel hatvan kiló arany… Csak olyannak adhatom, akiben megbízok… Tudom már! – csapott végül a homlokára. – Ott van Ahijjá! Nem túl okos. Sőt… Egyáltalán nem az. Nagy vállalkozásba nem fog kezdeni, de azért valamennyire csak megkamatoztatja a pénzemet, mire visszajövök. Amikor Éfer kézhez vette ura megbízatását, szinte táncra perdült örömében. Azonnal millió terv kezdett kavarogni a fejében: látta maga előtt a karavánokat megrakodva illatos fűszerekkel, hajókat, amelyek elefántcsontot hoznak Afrika partjairól, finom kelméket, amiket majd a gazdagoknak ad el. − Öt tálentum… − gondolkodott Éfer –, az hatalmas vagyon… De akkor sem tudom megvalósítani minden tervemet. Mit tegyek hát? Sokáig tépelődött, de nem tudott dönteni. − Uram, te segíts – fohászkodott fel Istenhez –, adj nekem bölcsességet, mutasd meg, hogyan tudom legjobban szolgálni az uramat! Azután pergament vett elő, napokig számolt, tervezgetett, míg végül döntött, és elindította a hajókat a messzi tengerek felé. Hírám, a második szolga szinte belekábult, amikor meglátta a rengeteg aranyat. Nem sokat töprengett a dolgon, hanem kiment a piacra, és felvásárolta az összes gabonát. − Jó üzletet kötöttem – gondolta elégedetten. – Aki kenyeret akar sütni, mind hozzám jön majd gabonáért. Én meg persze valamivel drágábban adom, mint ahogy vettem. Nem lesz rajta sok nyereség, de sok kicsi sokra megy. Ahijjá, a harmadik szolga nagyon megrettent, amikor megkapta a megbízatást. − Jaj, jaj, mit tegyek! Ilyen hatalmas vagyon! Ennyi pénz! – siránkozott. − És mind rám van bízva! Ráadásul kegyetlen az én uram, ott is aratni akar, ahol nem vetett. Be kellene fektetnem valamibe a pénzét. Na és ha elbukom? Akkor a fejemet veszi! Az lesz a legegyszerűbb, ha szépen megőrzöm. De mi lesz, ha jönnek a rablók, és elrabolják? Akkor aztán megint csak végem! Inkább elásom, és ha hazajön az uram, akkor visszaadom neki sértetlenül. Ahijjá nagyon elégedett volt magával. Ám mikor az ura visszatért, hiába várta a dicséretet. − Te ostoba, lusta szolga! Elástad a pénzemet! Legalább annyi eszed lett volna, hogy elviszed a pénzváltókhoz, akkor aztán kamatozott volna egy kicsit! – kiáltotta, és jól megbüntette a lusta szolgát. − És te, Hírám? Hogy kamatoztattad a vagyonomat?...
Olvass tovább...A tengerek urai
Hú, de menő hajó! Milyen jó lenne egy ilyenen utazni! Ez a szuper hajó egy főníciai kereskedőhajó. A főníciaiak uralták az Ószövetség korában a tengereket. Hajóikat maguk készítették, ami nem csoda, hiszen az akkor ismert világ legnagyobb cédrus- és cipruserdőit birtokolták. Ebből a könnyű, de mégis nagyon erős faanyagból alapvetően kétféle hajót építettek: az egyik gyors, jól irányítható és sebesen manőverező egyárbócos hajó volt, míg a másik egy hatalmas kétárbócos. Világhódító kereskedők Ezekkel a hajókkal bejárták az egész Földközi-tengert. Leginkább a partok mentén szerettek hajózni, de így is eljutottak Egyiptomba, Indiába, sőt a Kanári-szigetekre is. Vannak olyan történészek, akik szerint a föníciaiak jártak Amerikában sok ezer évvel Kolumbusz előtt. Ez azért is elképzelhető, mert a hajóik legalább olyan jók voltak, mint Kolumbuszé, és a csillagok állása alapján képesek voltak a nyílt vízen éjszaka is navigálni. Legfontosabb tájékozódási pontjuk a Sarkcsillag volt, amit Föníciai Csillagnak neveztek. Furcsa alku A föníciaiak sajátos módon kereskedtek. Nem nagyon szerettek más népekkel keveredni, így amikor egy város közelébe értek, a homokos partra kirakták az áruikat. Jobbára olyan luxuscikkeket, amelyeket csak ők árultak. Fűszereket, elefántcsontot, üvegtárgyakat, Kínából származó porcelánt, selyemszövetet, vagy éppen gyönyörű, vad lovakat a mai Spanyolország területéről. Az áruikat néhány őr kíséretében ott hagyták a parton, és visszavonultak a hajóikra. Az őrök meggyújtották a fáklyákat. Ez volt a jel a város lakói számára, hogy megjöttek a föníciai kereskedők. Lementek a partra, megszemlélték az árut. Majd hazamentek, és szétnéztek otthon, hogy mit tudnának felajánlani a föníciaiaknak az értékes holmikért cserébe. Elsősorban fémből készült tárgyakat, eszközöket fogadtak el szívesen a hajósok. A vásárlók levitték a tárgyakat a partra, és a kívánt áru mellé helyezték, majd hazamentek. Másnap a kereskedők kihajóztak a partra, és megszemlélték a felajánlott ellenértéket. Ha tetszett nekik a dolog, elvitték magukkal a hajóra, ezzel megköttetett az üzlet. Ha nem, akkor otthagyták a cseretárgyat és a saját árujukat is. Visszamentek a hajójukra, és várták, hogy a vevő jobb ajánlattal álljon elő. Néha egy-két hetet is alkudoztak így, míg végül nyélbe ütötték az...
Olvass tovább...Megjelent a Cikcakk magazin legújabb száma!
Időutazásra hívunk: ellátogatunk a hercegnők és a lovagok világába. Megtudjuk, mi tesz valakit igazi lovaggá, bekukkanthatunk a legizgalmasabb lovagvárakba, leülhetünk Artúr király kerekasztala mellé. A bibliai hősnőkön és vitézeken kívül megismerheted a magyarok kedvenc királynéjának életét, ráadásul azt is megtudhatod, hogy te melyik Disney-hercegnőhöz hasonlítasz.
Olvass tovább...A királykisasszony keze
Míkal, Saul király leánya az ablaknál ült. Csendesen varrogatott valamit. Ki-kinézett az ablakon, az utat kémlelte. Időnként halkan fohászkodott: – Én Istenem, Seregek Ura, a te kezedben van élet és halál. Kérlek, védd meg őt! A szeme könnybe lábadt, ahogy Dávidra gondolt. Maga sem tudta, hány napot és hány éjszakát imádkozott már így végig érte. Mert Míkal szerette Dávidot, az első pillanattól kezdve, amikor meglátta. Pedig akkor még senki sem volt, csak egy fiú valahonnan Betlehemből, aki szépen játszott a hárfáján. Egyedül a Mindenhatónak merte elmondani szíve vágyát: – Uram, én Istenem, engedd, hogy Dávid felesége legyek! Tudom, hogy lehetetlent kérek, hiszen apám, a király sohasem adna egy ilyen senkifia pásztorfiúhoz. De tudom, te képes vagy megtenni, hogy ő legyen a férjem! Nem csoda hát, hogy nagyot dobbant a szíve, amikor meghallotta, hogy apja a lánya kezét ajánlotta fel annak a hősnek, aki legyőzi Góliátot. – Istenem – fohászkodott Míkal –, add, hogy Dávid legyen az! Tudom, hogy ő nem harcedzett katona. Tán filiszteus harcost sem látott még soha. Én mégis hiszem, hogy a te erőddel képes legyőzni azt az óriást. Amikor híre jött, hogy Dávid legyőzte Góliátot, Míkal sírt és nevetett egyszerre. Mert hiába Dávid győzelme, a királykisasszony még mindig nem volt felhőtlenül boldog. Izráelben ugyanis az volt a szokás, hogy először a legidősebb lányt adják férjhez. És neki volt egy nővére, Mérab. – Uram, ne engedd, hogy elvegye Mérabot Dávid, hanem engem, engem, engem… – könyörgött a királykisasszony. És könyörgését meghallgatta Isten. Hogy mi történt, mi nem, azt Míkal sohasem tudta meg. Annyi azonban bizonyos, hogy Mérabot végül nem Dávidhoz, hanem a mehólai Adriélhez adták feleségül. Míkal fellélegzett, de az imádkozást nem hagyta abba. Saul ezredessé nevezte ki Dávidot, aki háborúból háborúba járt, győzelmet győzelemre halmozott. Míkal imádkozott Dávidért, hogy épségben és egészségben visszatérjen a csatából. Saul pedig őrjöngött a szobája mélyén. – Már megint győzött, már megint! – hajtogatta magában. Mert nem jó kedvében nevezte ki Dávidot ezredesnek. Dehogy is! Abban reménykedett, hogy egyszer ott marad holtan a csatamezőn. De Dávid mindig győztesen tért haza, és egyre inkább ünnepelték. Minden lány szíve Dávidért dobogott, és azt kezdték terjeszteni a palotában, hogy még a király kisebbik lánya, Míkal is szerelmes belé. – Nagyon helyes! – dörzsölte a kezét Saul, amikor a fülébe jutott a hír. – Ez lesz a csapda! Hozzáadom a lányom, és még több csatába küldöm el, hogy végezzenek vele a filiszteusok. – Te vagy a legméltóbb a lányom kezére – üzente Dávidnak. – De tudom, nincs akkora vagyonod, hogy királyi nászajándékot ajánlj fel érte. Ezért nem kívánok mátkapénzt, csak azt, hogy ölj meg száz filiszteust. Így állj bosszút az ellenségeimen! Elindult hát Dávid az embereivel együtt, és levágott kétszáz férfit a filiszteusok közül. Saul mosolygott, de a szíve mélyén egyre forrt a gyűlölet. „Nem igaz, hogy semmi sem használ Dávid ellen! Nem igaz, hogy képtelen vagyok őt legyőzni!” – őrjöngött magában. De Dávidhoz mézesmázosan szólt: – Jól van, Dávid, jól van! Kétszeresen is kiérdemelted a lányom kezét. Sőt… ha Góliátot is beleszámítjuk, akkor háromszorosan is. Neked adom a lányom. Ti pedig – fordult a szolgákhoz – fussatok Míkalhoz, és tudassátok vele a hírt: készüljön a menyegzőre, mert a betlehemi Dávid felesége lesz. Míkal táncra perdült örömében, amikor meghallotta a hírt. Azután hálát adott a magasságos Istennek, aki még azt is meg tudja tenni, hogy...
Olvass tovább...Harcos lányok, vitéz asszonyok
Tudtad, hogy voltak női lovagok, és olyan nők is, akik kardot ragadtak, amikor szükséges volt? Lányok fejszével Egyetlen női lovagrendről tudunk, a Fejszerendről. Persze nem favágónők vagy törpasszonyok voltak a tagjai, hanem valódi harcos lányok, asszonyok, akiknek a legfontosabb fegyverük a fejsze volt. Tortosa városa Északkelet-Spanyolországban fekszik, és az 1140-es években igen gyakran megtámadták a muszlim seregek. Addig nem is volt gond, amíg a keresztes lovagok védelmezték a várost, ám a keresztesek egyszer csak kivonultak Tortosából. Férfi alig akadt a városban, fegyver se nagyon, így amikor jöttek a mórok (ahogy akkoriban a muszlimokat nevezték), a lányok és az asszonyok ragadtak fegyvert. Azt, ami éppen a kezük ügyébe került, jobbára fejszét. Két teljes évig tartották a várat, míg végül a muszlim csapatok elvonultak. A Fejszerendet 1149-ben alapította Raymond Berenger barcelonai gróf, a torosai vitéz asszonyok tiszteletére. A rend tagjai csak nők lehettek. Mentesültek minden adó alól, férfiruhában járhattak, és viselhették azokat az ékszereket és kitüntetéseket is, amelyek akkoriban csak a férfiakat illették. A szent szűz Jeanne d’Arc (vagyis Szent Johanna) egy francia parasztlány volt, és sokáig eszébe sem jutott, hogy neki harcolnia kellene. Ám születésekor, 1412-ben a franciák már közel száz éve harcoltak az angolokkal. Az ország lángokban állt, és a franciáknak nem voltak túl jók a kilátásaik. Jeanne tizenkét éves volt, amikor megjelent előtte Szent Mihály arkangyal, és felszólította, hogy csatlakozzon a francia seregekhez, és vezesse győzelemre őket. A kis parasztlány lovagi páncélzatot öltött, és hamarosan bevették a hadi tanácsba is, ahol bölcs tanácsainak köszönhetően az addig vesztésre álló francia csapatok sorozatosan győztek az angolok felett. Jeanne-t hadseregparancsnoknak is megválasztották. Egy kisebb ütközet után Jeanne utolsónak akarta elhagyni a csatateret, ám az angolok egy váratlan támadással elfogták őt és csapatát. Hamis vádakkal törvényszék elé állították, és máglyán elégették, mint boszorkányt. Halála után maga a francia király kérte a pápától Jeanne felmentését a vádak alól. Jeanne d’Arc-ot 1920-ban szentté avatták. A mai napig ő Franciaország egyik védőszentje. Várvédő asszonyok A törökök 1660-ban nagy csapást mértek a magyar seregekre, és megölték II. Rákóczi György erdélyi fejedelmet is. A váradi őrség nagy része a fejedelem holttestét vitte Gyulafehérvárra, így a vár védtelen maradt. A várat az asszonyok és a helyi polgárok védelmezték, de megvédeni nem tudták. Ám olyan hősiesen harcoltak, hogy a szultán szabad elvonulást engedélyezett nekik. Zrínyi Ilona, II. Rákóczi Ferenc édesanyja több mint két évig védte Munkács várát az osztrák csapatokkal...
Olvass tovább...Megjelent a CikCakk legfrissebb száma!
Májusi számunkban az álmok csodálatos világába pillanthattok be. Ha fellapozod magazinunkat, nemcsak a saját álmaidról tudhatsz meg sokat, hanem arról is, miről álmodnak az állatok – vagy éppen a számítógép. A bibliai hősök kis és nagy álmai mellett megtudhatod, miről álmodik egy eszkimó gyerek, vagy aki a Szaharában, netán a Himalája hegycsúcsai között él, valamint tanácsokat kapsz ahhoz is, hogyan építsd meg a saját Minecraft-világodat.
Olvass tovább...Álmok az erdőben
A moha álma Álmomban nőni kezdtem, nőttem és nőttem, olyan gyorsan, mintha percenként telne el egy év. Szempillantásnyi volt egy évszak, a kiadós eső egy harmatcsepp, a nyári szárazság annyi, mint az ellobbanó gyufaszál. Ahogy nőttem, először a páfrányokat hagytam le, aztán a csavarttűjű fenyőket, akiket addig óriásnak gondoltam, de az álmomban hamarosan mélyben elterülő, zöld szőnyegként néztem le rájuk. Jegenyefenyők következtek, a tűjük kemény volt és viaszos, és először féltem, hogy megsebeznek, de ráeszméltem, hogy én sokkal, de sokkal erősebb vagyok náluk. Elmaradtak a cukorfenyők, majd a sárgafenyők. Mindig csodáltam kócos lombjukat, és találgattam, vajon róluk esnek-e le azok a hatalmas tobozok, amelyeknek magjaiból jóllakik egy egész mókuscsalád. De ezek a tobozok is eltűntek a mélyben, és már minden fa hegyes kis kúp volt alattam. Bezzeg én esőt karcoltam az eltévedt felhőkből! Ághegyemre sas telepedett, és meg sem rezzentem a súlya alatt. Mókusok ugráltak lombom mélyén, meg sem csiklandozták a leveleimet. A törzsemnek feketemedve dörgölőzött, de csak egy apró pont volt fentről a háta, és vastag kérgemen keresztül meg sem éreztem a teste melegét. Az erdőtűz is csak annyi volt, mintha valaki rám terített volna egy meleg takarót. Már ébredeztem, amikor elgondolkodtam rajta, hogy ha valaki olyan picike és rövid életű, mint én vagyok, honnan tudhatja, milyen odafent a világ, és milyen érzés mamutfenyőnek lenni? A mamutfenyő álma Álmomban zsugorodni kezdtem, és csak nőtt mellettem minden, mintha fordítva peregne le az elmúlt háromezer év, amit átéltem. Először csak azok a társaim magasodtak fölém, akikkel együtt őrizzük az erdőt évszázadok óta, aztán közelről láttam a sárgafenyők lombját. Odafentről nem is látszott, milyen puha és hosszú tűleveleik vannak, de most megfigyelhettem őket. Ahogy az sem látszott, milyen erős, hetyke levelei vannak a jegenyefenyőnek. Az ágak között mókusok ugráltak. Éles fogaikkal kibontották a tobozokat, kiszabadították a magokat, és el-elhullajtottak párat. El is felejtettem, hogy nélkülük nem tudna megújulni az erdő. Már csak a csavarttűjű fenyők lombja maradt alattam, utoljára akkor láttam őket, amikor kéteznyolcszáz éve, sudár csemeteként kicsúfoltam göcsörtös ágaikat. Félve ereszkedtem közéjük. Odalent éles patáikkal ijesztgettek a vadjuhok, és elcsörtetett mellettem egy óriási medve. Hangyák haladtak el a közelemben ütemes trappolással, aztán egy légy olyan hangosan rezegtette a szárnyait, hogy azt hittem, vihar készülődik. Nyolc imbolygó oszlop emelkedett fölém, és amikor felnéztem, megláttam egy pók mintás hasát. A pók elszaladt, amikor a páfránylevelek felfoghatatlan magasságából mellém hullott egy harmatcsepp. Megláttam magam a tükrében. Már ébredeztem, amikor elgondolkodtam rajta, hogy ha valaki olyan hatalmas és ősi, mint én vagyok, honnan tudhatja, milyen odalent a világ, és milyen érzés mohának...
Olvass tovább...Egy csaló álma
A fiú futott, menekült. A tüdeje zihált, a szíve zakatolt. És fájt. Nagyon fájt. Egy gondolat járt az agyában, egyetlenegy: „Nem kellett volna megtennem.” De hiába, most már megtette. Becsapta az apját, a bátyját, aki annyira megharagudott rá, hogy meg akarta ölni. Nem tehetett mást, el kellett futnia otthonról, menekülnie kellett. Mondjuk nem ez volt az első eset, hogy becsapta a testvérét. Igazság szerint már születésük előtt is harcoltak egymással az anyjuk méhében. – Nem bírom tovább – panaszkodott az Úrnak édesanyjuk, Rebeka. – Ezek az ikrek úgy rúgkapálnak, mintha valóságos csatát vívnának. – Így is van – válaszolta az Úr. – Két nép van méhedben, két nemzet atyjává válnak a fiaid. Az egyik nemzet erősebb lesz a másiknál, de a nagyobbik szolgál a kisebbnek. Az anyja csodálkozva fogadta ezeket a szavakat. „A nagyobbik szolgál a kisebbiknek? Hát ez meg hogy lehet? Hiszen az elsőszülött fiú kapja az atyai áldást, nem a kicsi. A nagyobbik uralkodik a kisebbiken, nem fordítva…” – gondolkodott magában az asszony. De az Úr nagyon jól tudta, mi fog történni. Mert a kisebbik fiú, Jákób nagy csaló volt! Jákób most is a szájában érezte a lencse ízét, amivel kicsalta a bátyjától az elsőszülöttség jogát. Ami azt jelentette: most már ő számít az idősebbnek, ő parancsolhat a bátyjának. De az atyai áldást még meg kellett szereznie valahogy. Ebben az anyja is segítségére volt. Jákób fel tudta idézni még a hús illatát is, amit az anyja főzött, hogy bevigye az apja sátrába. Bőrén érezte a báránybőrök puhaságát, amit az anyja a karjaira kötött, hogy olyan szőrösnek tűnjön, mint Ézsau. – Öreg már apád – magyarázta Rebeka, – majdnem vak is. Észre sem veszi majd, hogy nem Ézsau vagy. Kiadja neked az atyai áldást, amivel nem csak örököse leszel itt mindennek, hanem amivel a bátyád fölé is rendel. Jákób hallgatott az anyjára. És becsapta az apját, becsapta a bátyját is, hogy megszerezze az áldást. „Nem kellett volna… Nem kellett volna…”– minden lépésnél ez a gondolat zakatolt Jákób agyában, ahogy távolodott otthonról. Estefelé fáradtan rogyott le az útszélre. Nem volt nála semmi, így hát egy követ tett párna helyett a feje alá. De hiába volt fáradt, nehezen aludt el. „Meg tudnak nekem valaha bocsátani? Megbocsát majd egyszer apám, Izsák? És a bátyám, Ézsau? És vajon Isten? Ő meg tud nekem bocsátani?” – tépelődött magában elalvás előtt. De alighogy elaludt, egy csodálatos álmot látott. Egy lépcső állt a földön, teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak rajta fel és le. Odafönt pedig az Úr állt, és ezt mondta: – Én vagyok az Úr, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre Amikor Jákób felébredt, először rettegés fogta el. Azután megnyugodott. Az Úr válaszolt a tépődéseire. Vele van, szereti őt, és megbocsátott neki. Még akkor is, ha ő, Jákób, nagy csaló. – De Istent nem csalom meg soha! – pattant föl boldogan. És fogta a követ, ami a feje alatt volt, fölállította szent oszlopként, és olajat öntött a tetejére. – Szent hely ez, hiszen Isten volt itt jelen. De most megfogadom, ha velem lesz Isten,...
Olvass tovább...Megjelent a 2018/2. CikCakk magazin!
Vajon hol lehet a világ vége? És Óperencia? Ha tudni szeretnéd, milyennek képzelték el a világot a Biblia korában, hova jutottak el Jézus első tanítványai, vagy éppen arra vagy kíváncsi, mi történt az egyik legkételkedőbb tanítványával, lapozd fel magazinunk márciusi számát! Ezen kívül olvashatsz keresztény motorosokról is, és olyan gyerekek is megosztják veled emlékeiket, akik „az Óperenciás-tengeren is túl” jártak. Lapunkban ismét találhatsz kézműves ötletet és sok-sok játékot is.
Olvass tovább...
Legutóbbi hozzászólások