Kalandozások kora
Ugye, milyen izgalmas kifejezés? De vajon mit jelent? Bizony mást, mint amit első hallásra elképzelnél! Persze a kalandozások időszaka felfogható úgy is, hogy a honfoglalás után őseink nagy túrákat tettek a nyugati országokba, legyőzve száz és ezer veszélyt. De a valóság ennél kicsit egyszerűbb… Portyázások – így is nevezik a magyarok kalandozásait, amelyek valójában hadjáratok voltak. A harcedzett magyar férfiak zsákmányszerző portyákra indultak. Útjuk során városokat, bennük sajnos templomokat, kolostorokat is feldúltak ékszerek, arany, ezüst és kelmék, szövetek megszerzésének reményében (ez utóbbiak az ékszerekkel szinte egyenértékűnek számítottak). Amerre csak jártak, harangzúgás kísérte útjukat − így jelezték a városok lakói, hogy közeledik a magyar veszedelem. Akkoriban ez a fohász járt szájról szájra: „A magyarok nyilaitól ments meg, Uram, minket!” De milyenek voltak a magyarok nyilai? Bizony félelmetesek! Nem azért, mintha két hegyük lett volna, vagy netán robbanó töltettel lettek volna felszerelve (akkoriban még a puskaport sem ismerték). Hanem azért, mert a magyarok rendíthetetlen katonák voltak. Kiválóan lovagoltak, és mesterien bántak az íjjal. Akár a lovon hátrafelé fordulva is célba találtak. Az íjjal, kopjával és szablyával felszerelt, nemezpáncélos magyar katona leginkább a közelharcban volt sebezhető, igyekezett is elkerülni az ilyen összeütközéseket. Persze a hadicselekhez is értettek őseink. A megfélemlítés egyik eszköze volt a hirtelen támadás. Ráadásul a magyarok szerették nagyobbnak mutatni a seregüket, mint amilyen az valójában volt. A korabeli beszámolók szerint a magyarokat mindig nagy csapat ló követte, ami azt a látszatot keltette, hogy hatalmas sereg közeledik. Kedvelt harci cselük az volt, hogy megfutamodást színleltek: úgy tettek, mintha menekülőre fogták volna, majd a fellelkesült üldözőket lovukról hátrafelé nyilazták le. A kalandozókat kísérő ménes lovait nemcsak lovaglásra tartották, hanem tejüket és húsukat elfogyasztották a hadjárat alatt. Mintha egy hatalmas, élő hűtőszekrény követte volna a sereget. A friss ellátmány minden nap biztosított volt. Egyes feljegyzések szerint a lóhúst a nyereg alá téve puhították a magyarok. Ez valójában csak a látszat volt, mert a nyereg alatt valójában a szárított húst tartották, amelyet gyakran meg is füstöltek. Elmaradhatatlan főzőeszköze volt a kalandozóknak a háromlábú, öntött bogrács, amelyben nagy adag főtt ételt készíthetett a harcban megfáradt katona. A kalandozások egészen addig voltak sikeresek, míg a magyarok harcmodorát ki nem ismerték a nyugati seregek. Közel fél évszázad kellett ahhoz, hogy megtanulják, hogyan is védekezzenek a magyarok ellen. Ezt elősegítette, hogy a magyarok sokszor zsoldba is szegődtek (a folyamatosan változó szövetségek miatt hol az egyik, hol a másik néphez). A bajtársakként eltöltött idő alatt mindenki ráláthatott a magyarok haditudományára. Végül aztán sokan összefogtak a magyarok ellen, és erőfölénnyel vetettek véget a kalandozásoknak. A németországi Merseburgnál (933-ban), majd Augsburgnál (955-ben) megsemmisítő csapást mértek az európai seregek a magyarokra. Géza fejedelem ekkor belátta, hogy ha népének hosszú távú maradást és helyet kíván biztosítani a Kárpátok ölelte dús füvű vidéken, alkalmazkodnia kell az európai értékrendhez és elvekhez. Ezért is nevelte fiát, Vajkot keresztény hitben, aki megkeresztelkedve az István nevet...
Olvass továbbMegjelent a szeptemberi lapszám!
A nyár a kalandozások ideje. Kalandozz most te is velünk! Ismerd meg a Szent Jupát tengeri útját, a magyarok kalandozásait és izgalmas bibliai kalandokat! Tudd meg, ki volt az a magyar tudós, aki bejárta az egész Közel-Keletet, és közben az angol királynak is kémkedett! Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogy te mennyire vagy kalandos természetű, arra is lehetőséged nyílik, ha elolvasod a CikCakk magazin szeptemberi...
Olvass továbbMegjelent a májusi lapszám!
A vadon állatai Ugye, te is szereted a vadállatokat? Most meglesheted őket élőhelyükön, és azt is megtudhatod, hogy valóban vadak-e. Izgalmas állatkalandok várnak rád, és ellátogathatsz velünk egy állatóvodába is. Természetesen szó lesz a bibliában szereplő vadállatokról, és az is kiderül, miért nem szabad a varangyot háziasítani.
Olvass továbbLátogatás az oroszlánveremben
Szalu hatalmas, félelmetes hímoroszlán volt. – Ó, igazán királyi állat! – dörzsölte kezét a vadász, aki elfogta őt. – Legjobb lesz, ha egyenesen a király udvarába szállítom. Így történt, hogy Szalu néhány másik oroszlánnal együtt hamarosan egy mély üregben találta magát. Hiába bömbölt, hiába tombolt a hímoroszlán! Hiába ugráltak, hiába kaparták a verem falát a többiek! Nem jutottak ki. A fenti nyíláson még fény sem sok jutott be. Enni is alig kaptak. Egyre éhesebbek, egyre vadabbak és vérszomjasabbak lettek. Egy napon hangok szűrődtek be hozzájuk a magasból. A kormányzók suttogtak a fejük felett: – Ez az? – kérdezte az egyik. – Igen – válaszolta a másik hang. – Ide vetik be a király ellenségeit, hogy az oroszlánok felfalják őket. – Akkor ez oroszlánverem pont jó lesz neki! Ide való! Mert micsoda dolog, hogy egy fogságba hurcolt rabot rendel fölénk, a kormányzók fölé a király! – Dárius nagyon elkényezteti ezt a jöttment zsidót, Dánielt! – De mit tegyünk? Mert többen is ellenőriztük a munkáját, és abban bizony semmi hiba. Nem lopott, nem csalt. Más alapon kell őt bevádolnunk. De mi legyen az? – Megvan! Ha már olyan hűséges az Istenéhez, bukjon meg őmiatta! Hiszen mindig imádkozik hozzá, mindig csak könyörög neki… Beszéljük rá Dáriust, hogy ölessen meg mindenkit, aki a királyon kívül bárkitől kér valamit. − Ez jó terv! Gyerünk! És legyen a büntetés ez a jó kis oroszlánverem! Halljátok, hogy dühöngenek most is lenn a vadak? Nem sok idő telt el, amikor egy nap nagy lárma hallatszott. Sok ember közeledett a verem felé. Kisvártatva már eresztettek is le valakit az éhes oroszlánok közé. – A te Istened, akit szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged! − kiáltotta valaki fentről, mielőtt egy nagy kővel lezárták volna a verem száját. Szalut és társait nem érdekelte, hogy ez a hang Dáriusé, a királyé. Egy dolog foglalkoztatta őket: hogy végre ehessenek. Alig várták, hogy rávethessék magukat a mozgó zsákmányra. Igen ám! De hirtelen fény támadt, és sem Szalu, a büszke, hatalmas hímoroszlán, sem a nőstények nem bírták kinyitni a szájukat. Mintha valami − vagy valaki − befogta volna! Nem fájdalmasan, de határozottan. A zsákmány pedig meg sem mozdult. Ott térdelt előttük, és beszélt. Imádkozott. Teltek-múltak az órák, de a helyzet nem változott. Az oroszlánok hiába erőlködtek, nem tudtak sem megmozdulni, sem a szájukat kinyitni. Hajnali szürkületkor hallatszott kívülről az első hang: – Dániel! Az élő Isten szolgája! A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-e szabadítani az oroszlánoktól? A térdelő „zsákmány”, Dániel így válaszolt: – Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte az angyalát, és bezárta az oroszlánok száját, akik nem árthattak nekem. Mert ő ártatlannak talált, és ellened sem követtem el semmit. Akkor az éhes oroszlánok elől kihúzták a veremből Dánielt. De a király szigorú parancsára az oroszlánverembe vetették mindazokat, akik Dánielt bevádolták, családjukkal együtt. Most nem volt ott semmilyen angyal! Bizony, még földet sem értek, az éhes Szalu és társai már rájuk rontottak! Közben a király már fogalmazta is a levelet birodalma minden népének: „Féljétek és rettegjétek Dániel Istenét, mert ő az élő...
Olvass továbbFarkasok és medvék hazánkban
Farkasok Milyen jó is, amikor összeül a család, vagy összegyűlik a rokonság például egy születésnapon. Farkaséknál mindennap együtt a nagycsalád. A mai kutyák őse ugyanis falkákban él. A falka tagjai szoros rokonságban állnak egymással. Az együttélés sok előnnyel, ugyanakkor sokszor lemondással is jár. Hiszen tudjuk, így van ez a családban is. A tesó vagy a szülők segítségével sokkal gyorsabban lehet mondjuk rendet tenni, vagy megcsinálni a leckét, ugyanakkor néha meg kell osztani a csokit vagy a sütit velük. Mi lesz a vacsora? Farkasék nem csokit osztanak meg, hanem jávorszarvas húst. Persze nem csak nagytestű áldozataik vannak; rágcsálókat, földön fészkelő madarakat, dögöt és növényi táplálékot is fogyasztanak. A falka előnye abban áll, hogy képesek olyan zsákmányt elejteni, amit egyedül nem tudnának. A jávorszarvas egyetlen farkassal még könnyedén elbánna, a falkával szemben azonban kevés az esélye. „GPS” Hogyan találják meg és követik a vadat a farkasok? A legfejlettebb érzékszervük az orruk. A szaglás segíti őket egymás azonosításában és a zsákmány követésében is. Akár 2,5 km távolságból is megérzik az állat szagát. Órákon keresztül is képesek üldözni; gyakran nem is látják a leendő zsákmányt, csak a szaga után mennek. A falka tagjai a vadászat során vonalban szétválnak, vagy kisebb csoportokra oszlanak, hogy egymás felé tereljék a kiszemelt vadat. Ehhez nemcsak kiváló kommunikáció, de nagyon jó terepismeret is szükséges. A legeszesebb ragadozó címével büszkélkedő farkas agyában nagyon precíz térkép működik élőhelyükről és annak környékéről. Ha gyorsabban akar úti céljához érni, nem okoz neki gondot rövidítést találni. Miért üvöltenek a farkasok? A farkasüvöltés többféle szerepe közül a legfontosabb a kommunikáció. A zsákmány üldözése közben így tartják a kapcsolatot egymással a falka tagjai. A falka vezetője így értesülhet a többiek helyzetéről. A farkasüvöltés a vadászterület kijelölésében és határainak jelzésében is szerepet játszik. Az üvöltés mellett a testbeszéd is fontos. Ebben nagy szerep jut a farkas lompos és bozontos farkának. A falkában előfordulnak harcok a rangsor eldöntéséért. Egy-egy harc során a vesztes fél azzal nyilvánítja ki megadását, hogy farkát behúzza, hanyatt fekszik, és felkínálja torkát ellenfelének. Az ellenfélben a társ védtelen torkának látványa „harapási gátlást” vált ki. A falka tagjai a kis farkaskölykök nevelésében is segédkeznek. Jó soruk van bizony: nemcsak az anya szerez táplálékot a kicsinyeinek, hanem más falkatagok is. Magyarországon is élnek farkasok? Igen, élnek, de farkastámadástól nem kell tartanod, mert nagy valószínűséggel csak vadasparkban vagy állatkertben találkozhatsz velük. Az Északi-középhegység erdeiben, az Aggteleki-karszton és a Zemplénben bukkannak fel időnként, bár voltak megfigyelések a Bükk erdeiben is. A szakemberek úgy becsülik, nagyjából 15−20 farkasunk lehet az országban, és közül a zempléni területen élők alkotnak egy erős, szaporodó falkát. Az ő vadászterületük azonban átnyúlik Szlovákiába. Ne ijedjen meg senki, kevés az esélye annak, hogy kirándulás közben összefussunk velük. Magyar farkasaink óvatos állatok, akik jól rejtőzködnek, és megtartják a távolságot az embertől. Medvék A farkasokkal ellentétben a medvék alapvetően magányos jószágok. Nem tartják meg a vadászterületük határát, sokat kóborolnak. Roppant erejüknek köszönhetően nekik nem kell segítség ahhoz, hogy leterítsenek egy-egy jávorszarvast vagy akár a náluk jóval nehezebb bölényt is. A hímek nem „mintaapukák”, hiszen a kicsik gondozásában nem vesznek részt. Az anyamackó télen hozza világra bocsait. Az odaadó anya nagyon vigyáz a bocsokra. Három-négy évig együtt él velük, csak ezt követően engedi útjukra őket. A bocsok rengeteget játszanak, míg a mama őrködik. Játék közben tanulják meg a fára mászást, a birkózást és a vadászat alapjait. Hozzánk legközelebb Erdélyben találkozhatunk rendszeresen medvével, de bizony nem egyszer előfordul az Északi-középhegységben is. Elsősorban a Bükkben, a Karancs hegységben és a Medves-fennsíkon. Mind a medvét, mind a farkast – ezeket a gyönyörű ragadozókat – több nép nagy becsben tartja. Az embert régóta lenyűgözik, megjelennek mondavilágban és a népmesékben...
Olvass továbbVadak-e a vadállatok?
A paradicsomi időkben az ember békességben élt a teremtett világgal. Az állatokkal is. De minden elromlott, amikor az ember engedetlen lett Istennek. A világ többé már nem egy békés hely. Az élet állandó harcot jelent állatnak, embernek egyaránt. Az állatok nap mint nap szembe kell, hogy nézzenek olyan helyzetekkel, amelyekben az életük forog kockán. Életösztönük nagyon jól működik és gyors, sokszor durva, de hatékony megoldásokra sarkallja őket azért, hogy a veszélyt elkerüljék. Ezért az állatok gyakran erőszakosnak tűnhetnek, de csak így tudnak életben maradni. Harc az élelemért A madárvilág tengeri „kalózai” a halfarkasok, akik a kalózokhoz hasonlóan másoktól rabolnak. A tengerek felett halászó madarakat tartják szemmel, és amikor valamelyikük csőrében zsákmányt látnak, lecsapnak rá. Akkor kezdődik el a hadd el hadd! Addig csipkedik, míg az el nem engedi a halat, amit ők aztán gyorsan felkapnak. A ragadozók sem lehetnek szelídek a zsákmányállattal szemben. Hatékonyaknak és gyorsnak kell lenniük, ami sokszor kegyetlenségnek tűnhet. Ha a csapatban vadászó oroszlánok nem sebesítik meg halálosan, és nem terítik le azonnal a bivalyt, akkor bizony a vadász az életét vesztheti. Ki lesz a falkavezér? Sok állatfajra jellemző, hogy falkában él. A falkában az együttélés alapja egy rangsor, és bizony „farkastörvények uralkodnak”. A falkavezér helyét ugyanis időről időre megpróbálják elbitorolni. Hogy miért? Mert övé az első falat minden zsákmányból, és a hölgyek szíve is érte dobog. De a madarak sem sokkal különbek! Úgynevezett „csípési sorrendet” lehet megfigyelni egyes csapatokban élő madárfajoknál, különösen a lúdféléknél. Vagy a papagájoknál is. Ez utóbbiak a természetes élőhelyükön kisebb-nagyobb csapatokban élnek. De a csípési sort a kalitkában tartott madarunk is kipróbálja. Tudni akarja, „ki a főnök”. Ha megcsíp, és nem dorgáljuk meg azonnal, akkor ez az ő értelmezése szerint hatékony érdekérvényesítés, mivel részünkről nincs „agresszív” válasz, tehát behódoltunk. Ha megtanulja, hogy az ilyen akciókat „kemény” fellépés követi, felhagy a próbálkozással. Ha nem tanítjuk meg rá, akkor a madár kiállhatatlan lesz, mert szerinte nem viselkedünk helyesen. Társai a testbeszédéből értenének. Hogy a rosszallását közvetítse: csíp, rúg,...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások