Hogyan tanulnak a vakvezető kutyák?

Ekkor: 2015. április 1. | Itt: Cikcakk | 0 hozzászólás

Hogyan tanulnak a vakvezető kutyák?

Byron egy napja

Ma, ha szabad így fogalmaznom, kutya egy napunk volt. Korán reggel útnak indultunk Byron kutyával, de nem jutottunk messzire, máris bekövetkezett a baj. Egy bokorban emberi ürülék lapult, amibe egy szempillantás alatt meghempergőzött. Pfuj! A vakvezető kutyák különlegesek, de úgy látszik, a kiképzés idején, kiskutyaként még ugyanolyan ösztönlények, mint átlagos társaik!

Besiettünk az irodába (amely hónapok óta Byron munkahelye is volt, hiszen nyolc órán át várta az asztal alatt, hogy végezzek teendőimmel). Siettünk?! Óráknak tűnt, míg buszon, villamoson, majd gyalog megtettük az utat. Ott aztán Byron egy gyors tusolás után a hősugárzó előtt leheveredett, és vártuk a nap végét (főleg én).

Délután gyalogosan indultunk, ahogy szoktunk, hiszen a hétkilométeres séta alatt sok dologra megtanítható egy vakvezetőnek készülő kutya! Például arra, hogy megálljon minden járdaszegélynél, vagy hogy vezessen a lépcsőhöz. Na, meg persze arra, hogy ne morogjon, sőt ne is figyeljen a körülötte kiabáló, bringázó, esetleg feltűnő kinézetű emberekre. Sima ügy, gondolhatnád, pedig nem az! Egy vakvezető kutyát élete első évében nagyon sok mindennel meg kell ismertetni. Byron kutya például volt esküvőn, koncerten, istentiszteleten, irodában; utazott autón, buszon, vonaton, metrón; látott cicát, lovat, madarakat és őzikét is. A lényeg, hogy amikor az első év után profi kiképzőkhöz kerül, már ne legyenek neki idegenek a városi zajok, szagok, látnivalók.

Na, de visszatérve hazautunkra, hát bevallom, kissé elfáradtam. Az utolsó két megállót már busszal akartam megtenni. Fel is pattantunk egyre. (Mondtam már, hogy a kutyáknak is kell bérlet? Pont annyiba kerül, mint egy felnőtt emberé! Furcsa, mi?) Egy pillanat múlva egy férfi förmedt rám: „A szájkosárral mi lesz?” A buszsofőr volt. Gyorsan magamhoz tértem, és mutattam a fekete szájkosarat a fekete kutyán. „Ja, nem vettem észre!” – morogta a férfi, és visszaült a volán mögé.

Amikor beléptünk az ajtón, mindketten tudtuk, hogy ma már nem kell beszélgetnünk egymással. De azt is tudtuk, hogy holnap ugyanúgy fogunk örülni egymás társaságának. Mert nem csak a póráz az, ami minket összeköt, hanem valami… valami sokkal mélyebb dolog.

Válasz írása

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>