Látogatás az oroszlánveremben

Ekkor: 2016. május 24. | Itt: Cikcakk, Cikkek mentén | 0 hozzászólás

Látogatás az oroszlánveremben

Szalu hatalmas, félelmetes hímoroszlán volt.
– Ó, igazán királyi állat! – dörzsölte kezét a vadász, aki elfogta őt. – Legjobb lesz, ha egyenesen a király udvarába szállítom.
Így történt, hogy Szalu néhány másik oroszlánnal együtt hamarosan egy mély üregben találta magát. Hiába bömbölt, hiába tombolt a hímoroszlán! Hiába ugráltak, hiába kaparták a verem falát a többiek! Nem jutottak ki. A fenti nyíláson még fény sem sok jutott be. Enni is alig kaptak. Egyre éhesebbek, egyre vadabbak és vérszomjasabbak lettek.
Egy napon hangok szűrődtek be hozzájuk a magasból. A kormányzók suttogtak a fejük felett:
– Ez az? – kérdezte az egyik.
– Igen – válaszolta a másik hang. – Ide vetik be a király ellenségeit, hogy az oroszlánok felfalják őket.
– Akkor ez oroszlánverem pont jó lesz neki! Ide való! Mert micsoda dolog, hogy egy fogságba hurcolt rabot rendel fölénk, a kormányzók fölé a király!
– Dárius nagyon elkényezteti ezt a jöttment zsidót, Dánielt!
– De mit tegyünk? Mert többen is ellenőriztük a munkáját, és abban bizony semmi hiba. Nem lopott, nem csalt. Más alapon kell őt bevádolnunk. De mi legyen az?
– Megvan! Ha már olyan hűséges az Istenéhez, bukjon meg őmiatta! Hiszen mindig imádkozik hozzá, mindig csak könyörög neki… Beszéljük rá Dáriust, hogy ölessen meg mindenkit, aki a királyon kívül bárkitől kér valamit.

− Ez jó terv! Gyerünk! És legyen a büntetés ez a jó kis oroszlánverem! Halljátok, hogy dühöngenek most is lenn a vadak?
Nem sok idő telt el, amikor egy nap nagy lárma hallatszott. Sok ember közeledett a verem felé. Kisvártatva már eresztettek is le valakit az éhes oroszlánok közé.
– A te Istened, akit szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged! − kiáltotta valaki fentről, mielőtt egy nagy kővel lezárták volna a verem száját.
Szalut és társait nem érdekelte, hogy ez a hang Dáriusé, a királyé. Egy dolog foglalkoztatta őket: hogy végre ehessenek. Alig várták, hogy rávethessék magukat a mozgó zsákmányra.
Igen ám! De hirtelen fény támadt, és sem Szalu, a büszke, hatalmas hímoroszlán, sem a nőstények nem bírták kinyitni a szájukat. Mintha valami − vagy valaki − befogta volna! Nem fájdalmasan, de határozottan. A zsákmány pedig meg sem mozdult. Ott térdelt előttük, és beszélt. Imádkozott.
Teltek-múltak az órák, de a helyzet nem változott. Az oroszlánok hiába erőlködtek, nem tudtak sem megmozdulni, sem a szájukat kinyitni.
Hajnali szürkületkor hallatszott kívülről az első hang:
– Dániel! Az élő Isten szolgája! A te Istened, akinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-e szabadítani az oroszlánoktól?
A térdelő „zsákmány”, Dániel így válaszolt:
– Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte az angyalát, és bezárta az oroszlánok száját, akik nem árthattak nekem. Mert ő ártatlannak talált, és ellened sem követtem el semmit.
Akkor az éhes oroszlánok elől kihúzták a veremből Dánielt. De a király szigorú parancsára az oroszlánverembe vetették mindazokat, akik Dánielt bevádolták, családjukkal együtt. Most nem volt ott semmilyen angyal! Bizony, még földet sem értek, az éhes Szalu és társai már rájuk rontottak!
Közben a király már fogalmazta is a levelet birodalma minden népének: „Féljétek és rettegjétek Dániel Istenét, mert ő az élő Isten!”

Válasz írása

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>