Barátságjátékok

Ekkor: 2014. január 22. | Itt: Cikcakk, Cikkek mentén | 0 hozzászólás

Barátságjátékok

Ugye, te is bízol a barátodban? És ismered őt úgy, mint a tenyeredet? Álmodban is megismernéd a hangját? Tudod a rejtett kívánságát is? Hát akkor most próbáld ki, hogy tényleg így van-e!
A következő játékok segítenek megismerni egymást és magatokat is.

Vak Hamupipőke
Keverjetek össze egy tálban kétféle, jól elkülöníthető magot vagy apró tárgyat (például szárazbabot lencsével vagy apró legót gombokkal)!
Alkossatok párokat! Kössétek be az egyik tag szemét, a társa pedig vezesse oda a tálhoz, úgy, hogy a háta mögé állva, csuklóját megfogva segítsen szétválogatni a bab- és lencseszemeket: bal oldalra gyűjtsétek a babot, jobb oldalra pedig a lencsét egy-egy kisebb tálkába! Semmi sem eshet mellé! Lesni nem ér!
A válogatást minden pár egyszerre kezdi el és fejezi be, tapsra. Vajon melyik páros tudott a legügyesebben összedolgozni? Kik válogatták szét a legtöbb bab- és lencseszemet?

Szeretetkapu
Alkossatok kört! Számoljátok ki, hogy melyikőtök lesz az első „kopogtató”, akit küldjetek ki, hogy ne lásson és ne halljon benneteket! A kör tagjai válasszák ki, hogy melyik pár fogadja majd szeretettel a kopogtatót! Ezután fogjátok meg egymás kezét úgy, hogy az arcotok kifelé néz, és hívjátok vissza a kiküldött játékost, akinek az a feladata, hogy bejusson a körbe!
Ez a játékos azonban csak ott léphet be, ahol szeretettel fogadják, ezért figyelmesen vizsgálni kezdi az arcokat. A kijelölt páros persze barátságos, mosolygós arcot vág, a többiek azonban közönyös vagy akár haragos arckifejezéssel állnak.
Ha a játékos megtalálni véli a „szeretetkaput”, kopogtasson be! Ha „talált”, akkor a pár emelje fel a karját: megnyílik a szeretetkapu, a kopogtató beléphet a körbe. Ha nem találta el, akkor a karok sorompószerűen lezárva maradnak.
Egy kopogtató háromszor próbálkozhat. Egy játék során mindenki legyen kopogtató és kapuőr is!

Ádám – Éva
A székeket rakjátok körbe, szorosan egymás mellé, de eggyel kevesebb legyen, mint ahányan játszotok! Számoljátok ki, hogy kinek kössétek be először a szemét! Ezután üljetek le a székekre zárt térdekkel, leengedett karokkal! Hogy melyik széken ki ül, azt a bekötött szemű társatok már nem látja. Ő megáll valamelyikőtök előtt, és megkérdi:
– Te ki vagy?
A kérdezett elváltoztatott hangon válaszoljon. Ha fiú, akkor mondja azt:
– Ádám.
Ha lány, akkor pedig:
− Éva.
A bekötött szeműnek ki kell találni, hogy kit szólított meg. Ha tévedett, még egyszer próbálkozhat, de már egy másik személynél.
Ha kitalálja a valódi nevet, akkor leveheti a szeméről a kendőt. Most már ő is egy széken ül, és az lesz a találgató, akinek az elváltoztatott hangját is felismerte. Minden sikeres névkitalálás után azonban helycsere következik, hogy a kitaláló ne tudhassa, hol ülnek a társai.

Kívánságkártya
Fogalmazzon meg mindenki három dolgot egy-egy kártyára, amit a legjobban szeretne az életében! Tegyétek bele a kártyákat egy kalapba! Mindenki húzzon egy kártyát, és próbálja meg kitalálni, hogy vajon ki írhatta!

Válasz írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük