A misszionáriusoknak – így a Cserepka házaspárnak is – sok próbát kell kiállniuk szolgálatuk során. Egész bolíviai tartózkodásuk alatt meg kellett küzdeniük azzal, hogy a tengerszint feletti magasság növekedése és a trópusi éghajlat komolyan megviselte a szervezetüket. A nappali párás, pokoli meleg után az éjszakák igen hűvösek voltak. És ehhez bizony nem volt könnyű hozzászokni.
Cserepkáék első szolgálati helye La Pazban, a fővárosban volt. A szállásuk azonban nehezen lett volna luxushotelnek nevezhető, hiszen a megadott címen egy romokban álló épületet találtak, amely telis-tele volt élősködő bogarakkal. Az ablakokon nem volt üveg, csak roló, így sokat szenvedtek a mindent ellepő portól, sártól. Ráadásul a helyi szokásokat is mind-mind meg kellett tanulniuk, hiszen itt másképpen vásároltak, köszöntek, éltek, érintkeztek egymással az emberek.
Kecsua gyerekek
Komoly kihívást jelentett az ország hivatalos nyelvének elsajátítása is. Margit könnyebben tanult, de János nehezen boldogult a spanyol nyelvvel. A piacra járogatott ki beszélgetni az emberekkel, gyakorolni a szófordulatokat. Az igehirdetések alkalmával eleinte előfordult, hogy felhívta az emelvényre maga mellé a feleségét tolmácsnak, nehogy az ő nyelvi nehézségei miatt ne jusson el az ige üzenete a rábízottakhoz.
Időnként lövöldözésre riadtak fel. Bolíviában gyakori volt a polgárháborús, forradalmi hangulat. Az ország lakossága többféle rétegből állt, és újra meg újra különféle harcok lobbantak fel közöttük. A politikailag nehéz időszakokban a hivatalok is lassabban működtek. Margit orvosi diplomájának a honosítására hosszú időt kellett várniuk, míg végül megérkeztek a szükséges papírok, és elkezdhették a munkát új szolgálati helyükön, Chaparén.
Klinika az őserdőben
A mesés szépség mellett rengeteg veszélyt is rejtegetett a trópusi vidék. A szúnyogok és egyéb rovarok szerették ezt a klímát. Az őserdő mélyén ott lapultak a vadállatok, a vízpartokon krokodil, az utakon, ösvényeken mérges kígyók… A kígyó marása után rövid időn belül be kell adni az ellenmérget, így lehet csak megmenteni az áldozatokat. Ám gyakran még a kígyófaj azonosítása sem ment könnyen. Cserepka János látva a nagy szükséget, elvégzett egy orvosi kurzust, ahol megismertették az országban élő 38 000 kígyófajjal. Valódi kígyóspecialistaként érkezett vissza a családjához, és új tudása segítségével sok-sok emberéletet tudtak megmenteni.
Az őserdő sok veszélye miatt nem volt ajánlatos bozótvágó kés nélkül közlekedni, és bizony az orvosláshoz szükséges körülmények sem voltak éppen ideálisak. A sebek összevarrásánál sokszor csak egy elemlámpa vagy pislákoló mécses aprócska fénye világított.
Cserepka János és pártfogoltjai
Nagy ellensége volt a Cserepka házaspárnak a babona és a tudatlanság is. Az emberek nagy rettegéssel fogadták az orvosi beavatkozásokat. Hallani sem akartak a vérátömlesztésről, mert azt hitték, a másik ember lelke megy át beléjük, vagy a gonosz szállja meg őket tőle. Pedig a vérrel sokszor emberéleteket lehet megmenteni. A véradás amúgy sem volt könnyű feladat az őserdő közepén. A legszükségesebb esetekben Cserepka János maga adta a veszélyben lévőnek a gyógyulásához szükséges vért.
A bennszülöttek a tűtől is nagyon féltek. Így amikor malária- vagy sárgalázjárvány söpört végig a vidéken, először bizony nehéz volt megállítani a terjedését. Hálával telt meg a szívük, amikor végre eljött a nap, és az emberek elfogadták a felajánlott védőoltásokat. Akkorra megérett a bizalom, és a sok imádság meghozta gyümölcsét, sokan éltek a védelem ezen lehetőségével.
Legutóbbi hozzászólások