Családi adventi naptár

Ekkor: 2014. december 2. | Itt: Cikcakk, Cikkek mentén | 0 hozzászólás

Családi adventi naptár

Nem tudom, igaz-e a történet, vagy csak legenda, hogy Luther Márton készítette a karácsonyra oly nagyon váró gyerekek számára az első adventi naptárat. A gondolat azonban, hogy ne tétlenül várakozzunk az ünnepre, mindenképpen rokonszenves. A mi családunkban a gyerekekre és a felnőttekre egyaránt advent első vasárnapjától minden nap egy kis feladat és egy csöppnyi ajándék vár. Nem nehéz dolgok ezek, inkább csak egy pár perc odafigyelést igénylő újítások, amik akár a bő három hét alatt jó szokásunkká is válhat. A legfontosabb üzenete ezeknek a napoknak nem az, hogy milyen jót tehetek én, hanem hogy milyen jót tett velünk az Isten és ezért az örömmel teli szívünkből ki-kicsordulhat másokra is valami jó.

A naptár maga lehet egy teásdoboz, amibe szalmaszálakat gyűjtünk a jászolban született kisded Jézusnak. Lehet egy nagy színes lap, amiből minden este levágunk egy csíkot és láncszemekként ragasztjuk ezeket a csíkokat össze, végül pedig a karácsonyfára akaszthatjuk kész művünket a nagy napon. De lehet egy rajz is, amin minden nap csak egy kis részletet színezünk ki. Vagy egy sor gyertya, amelyikből minden nap – vagy tetszőlegesen csak vasárnaponként – mindig eggyel többet gyújtunk meg, ahogy nő a világosság. A feladatok pedig lehetnek például a következők:

Első vasárnap:
ha tehetitek, vigyetek magatokkal egy lezárható mécsest az istentiszteletre és abban vigyetek haza lángot az gyülekezet gyertyájáról. A gyertya elég, hogy nekünk fényt adhasson. Jézus is így világított nekünk. Beszélgessetek a családdal együtt – vagy akár csak gondolkodjatok el egyedül – , mit jelent nektek a fény, a világosság. Köszönjétek meg Istennek ezt.
Hétfő:
A reggeli rohanásban segíts anyának vagy a kisebb tesódnak, hogy időben elkészüljetek. (pl. tízórai készítésben)
Kedd:
Tedd a helyére a kabátodat és pakold ki a zsebeiből a fölösleges dolgokat. Ugyanebben segíthetsz a testvérednek is.
Szerda:
Tisztítsd meg a cipődet és még legalább egy családtagodét. A legszebb persze egy nagy családi meglepi lenne, apu-anyu is örülnének a ragyogó cipőknek, csizmáknak.
Csütörtök:
Készíts valakinek titkos Mikulás ajándékot. Például a szomszéd idős néninek. Hidd el nagyon fog örülni!
Péntek:
Kínáld meg egy osztálytársad a te Mikuláscsomagodból. És beszélgess vele, hogy ő minek örül a legjobban, milyen jó dolog történt vele mostanában.
Szombat:
Készíts egy SZERETLEK kártyát a nagymamádnak, vagy egy távolabb lakó idős rokonodnak. Ha teheted, látogasd meg, ha ez nem megy, küldd el neki levélben.

Vasárnap:
Az angyal előre megmondta Máriának, hogy a fia neve Jézus legyen. Beszélgessetek otthon arról, hogy ki miért azt a nevet kapta, amit. Mit jelentenek ezek a nevek. Nézz utána könyvben, interneten.
Hétfő:
Kérdezd meg a tanító(néni)t, hogy milyen volt a hétvégéje és hallgasd is meg a választ.
Kedd:
Köszönd meg a takarító néninek a suliban, hogy ilyen szép rendet tesz utánatok.
Szerda:
Játssz húsz percet a testvéreddel azzal a társasjátékkal, amit ő nagyon szeret.
Csütörtök:
Terítsd meg este/vagy reggel szépen az asztalt – külön felkérés nélkül.
Péntek:
Segíts anyának szétválogatni a fehér és a színes ruhákat a mosáshoz.
Szombat:
Hívd fel egy távol élő rokonotokat. Kérdezd meg, hogy van és hallgasd is végig a választ.

Vasárnap:
Készíts egy szívet és írd bele mindazok nevét, akiket szeretsz. Köszönd meg Istennek őket.
Hétfő:
Vigyél a suliba a barátnődnek egy kis meglepetést: csokit, gyümölcsöt, szívószálas gyümölcslevet. Beszélgessetek ma arról, ő hogy érzi magát.
Kedd:
Látogass el a könyvtárba. Kérj egy neked való jó karácsonyi könyvet. Köszönd meg a segítséget a könyvtáros néninek.
Szerda:
Ajánld fel anyának, hogy bevásárolsz. Mosolyogj a boltos nénikre. Nekik is sokszor nehéz a sok türelmetlen emberrel… Köszönj el kedvesen, udvariasan.
Csütörtök:
Kérdezd meg egy nálad gyengébben tanuló osztálytársadat, hogy tudsz-e neki segíteni a lecke megírásában. Ha kéri, ülj le mellé türelmesen.
Péntek:
Kívánj boldog ünnepeket tanáraidnak, osztálytársaidnak, az iskolában dolgozóknak. Valószínűleg csak szünet után találkoztok újra.
Szombat:
Ha van hó, szánkózzatok egyet a testvére(i)ddel, ha nincs, társasozzatok egyet, míg anya-apa kicsit örül a csendnek.

Vasárnap:
Írjatok képeslapokat környékbeli időseknek, magányosan élő rokonoknak, ismerősöknek. Tegyétek borítékba és akár kézbesíthetitek is. Amiket küldeni kell, legkésőbb holnap fel kell adni.
Hétfő:
Rakj rendet a játékaid között. Hidd el, te is szívesebben fogsz újra bemenni a szobádba, amikor készen vagy. Talán még rég elfeledett klassz játékra is rálelhetsz a kupac alján.
Kedd:
Kérdez meg anyát-apát, tudsz-e segíteni az ünnepi előkészületekben. Sütit szaggatni, díszíteni már biztosan te is ügyesen tudsz. Talán egy porszívózás, felmosás lehet csak hasonlóan nagy kaland. Ajánld fel az időd erre.
Szerda:
A Fa díszítésénél jólesik, ha valaki segít a felnőtteknek. Akár el is vállalhatjátok a tesóddal ezt a feladatot és anyáék fognak meglepődni. A lehullott tűleveleket söpörjétek össze, hogy ne jusson belőle a lakás minden pontjára. A gyantát az alkohol viszi le a kezetekről, kérjetek segítséget.
Csütörtök:
Karácsony délelőttjén, délutánján nem adhatsz nagyobb ajándékot a szüleidnek, mint egy asztal lepakolás mosogatással. Esetleg egy konyhafelsöpréssel.

Az adventben sok örömöt szereztél, és sokat tanultál. Most örülj annak, amit Isten készített neked ajándékba: Jézusnak, a legjobb barátnak.

Válasz írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük