Az állatvilágban számtalan faj rak tojásokat vagy tojásokhoz hasonló ikrákat, petéket. Ahhoz, hogy utódok szülessenek, mindig egy hímre és egy nőstényre, vagyis egy apára és egy anyára van szükség. Vagy mégsem? A természetben néha egészen különleges dolgok fordulnak elő. Nem mindig egyértelmű, ki az anyuka, ki az apuka, és ki vigyáz a tojásokra…
A királypingvin a Föld második legnagyobb madara. Tollazata tömör, hasa fehér, a háta és a szárnya fekete, mintha frakkot viselne, a nyaka és a szeme környéke pedig ragyogó sárga. Amikor a tojó lerakja a tojását, azonnal elmegy élelemért, az apa vigyáz a tojásra. Ráülteti a lábára, és a hasán lévő redők közé rejti, úgy melengeti. Körülbelül három hét múlva az anya visszatér, átveszi a tojást, és az apa megy el táplálékért. Addig cserélgetik egymást, míg ki nem kel a fióka, de utána is felváltva táplálják, és legalább egy-másfél éves koráig gondosan nevelik.
A bohóchalak ikrákból kelnek ki. Meleg vizű tengerekben élnek, a halálos mérgű tengeri rózsa tapogatói között. E színpompás halakat egy különleges védőréteg borítja, amely a tengeri rózsa első csípése után alakul ki. A mérges csápok megvédik őket a ragadozóktól, és a tengeri rózsa is jól jár, mert a halak friss vizet és táplálékot juttatnak a közelébe. És most figyeljetek: születése után kivétel nélkül mindegyik bohóchal hímnemű! Azok az egyedek, amelyek nagyobbra nőnek, később átalakulnak nősténnyé, így alkalmassá válik a testük arra, hogy ikrákat rakjanak.
Létezik egy különleges kis gyíkfajta Ausztráliában, sárgahasú háromujjú szkinknek hívják, és a megjelenése éppen olyan mesebeli, mint a neve. Olyan, mint egy pici kígyó, apró lábkezdeményekkel. Ami még különlegesebb: ugyanaz a gyíkfajta a kellemesebb éghajlatú síkságon tojást rak, míg a hidegebb, barátságtalan hegyvidéken elevenszülő. Kiderült, hogy ha az anya úgy érzi, a tojásai nincsenek biztonságban, akkor megvárja, amíg a kicsinyei kikelnek a testében, és csak utána szüli meg őket. Ez a különleges gyíkfajta segít a tudósoknak megérteni, hogyan alakult ki az állatvilágban az emlősökre is jellemző elevenszülés.
A világ egyik legfurcsább állata a kacsacsőrű emlős. Olyan, mintha egy hód farkából, egy vidra testéből és egy kacsa csőréből gyúrták volna össze. Részlegesen vízi életmódot folytat. Különleges a szaporodása is: a nőstény ahelyett, hogy kicsi kacsacsőrű emlősöket hozna világra, akár a többi emlősállat, tojásokat rak. Ás nekik egy gödröt, majd a testével melegíti őket, ahogy a madarak. Az utódokat az anyák egyedül gondozzák.
Biztosan hallottátok már a kakukktojás kifejezést. Oda nem illő, a környezetétől eltérő dologra mondjuk. De tudjátok-e, miért? A kakukkmadár nagyon ravasz. Először kiszemel magának egy fészket, amelybe más madarak már tojást raktak. Legszívesebben a sármányokét, poszátákét, légykapókét figyeli. Amikor az eredeti szülők elrepülnek táplálékért, a kakukk kilök egy tojást a fészekből, és berakja helyette a sajátját. A becsapott madárszülők pedig szépen felnevelik a kiskakukkot.
Néha a születési hibák csodaszép egyedeket is eredményezhetnek. Egy lepkekiállítás alkalmával egy tudós felfigyelt egy különleges pillangóra, amelynek a jobb szárnya teljesen más volt, min a bal. Az egyik szárny a hímek jellemző mintázatát mutatta, a másik pedig a nőstényekét, tehát a lepke egyik oldala fiú, a másik oldala lány volt. Ez a jelenség egyáltalán nem ritka a lepkéknél, de ritkán ennyire látványos.
A legfurcsábban talán a hangyáknál alakulnak a családi szerepek. Egy hangyacsaládban általában egy, néha több anya él, ők a királynők. Egyedül ők képesek arra, hogy petéket rakjanak. A petékből kikelhetnek szárnyas nőstények, a későbbi királynők, akik párosodás után új családot alapítanak. A szárny nélküli nőstények nem képesek szaporodni, belőlük lesz a boly rengeteg dolgozója és védelmezője. A hímeknek is van szárnyuk. Miután párosodtak a királynőkkel, elpusztulnak.
Legutóbbi hozzászólások