Üzenjetek a jövőbe! – Pályázat
Te mit tennél bele egy időkapszulába? Fogj össze a barátaiddal, osztálytársaiddal, és állítsatok össze egy időkapszulát! Nyugodtan kérhetsz segítséget szüleidtől, tanáraidtól. A feladatot az osztállyal közösen is megoldhatjátok! Ha az időkapszulát például a ballagásotok 25. évfordulóján fogjátok kinyitni, akkor üzenhettek felnőttkori önmagatoknak. De azokat a gyerekeket is megszólíthatjátok így, akik az iskolátokba fognak járni ötven vagy száz év múlva. 1. Válasszatok ki néhány olyan tárgyat, ami szerintetek nagyon jellemző a mai korra, és érdemes a jövő számára megőrizni! 2. Írjatok egy rövid üzenetet a saját, leendő gyermeketeknek! 3. Fotózzátok le a tárgyakat és az üzeneteket, és küldjétek el nekünk! 4. A tárgyakat tegyétek be egy zárható fém- vagy műanyag dobozba, és rejtsétek el! 5. Ne feledkezzetek meg az időkapszuláról! Beszéljétek meg, mikor fogjátok kinyitni, és ezt a dátumot mindenki jegyezze fel valami biztos helyre. A képeket elektronikus formában a magazin@cikcakk.hu címre várjuk 2018. május 30-ig. A legeredetibb, legjobban kidolgozott megoldások alkotóit értékes könyvjutalomban részesítjük. A nyertesek névsorát a szeptemberi számban tesszük...
Olvass továbbMegjelent az év első CikCakk Magazinja!
Itt az újév, ismét öregebbek lettünk egy évvel. De hidd el, volt már rosszabb is, amikor valódi időugrás történt egész Európában. Azt egyébként tudod, miért hívják Szilveszternek a szilvesztert? Jézus hogyan szilveszterezett? Milyen újévi SMS-eket küldhettek volna egymásnak a bibliai szereplők, ha lett volna telefonjuk? Ezekre és hasonló kérdésekre kaphatsz választ a CikCakk magazin januári számában. Sőt! Megismerkedhetsz a Star Wars néhány titkával, és ha összefogsz a barátaiddal, pályázatunkra elkészítheted a saját időkapszuládat. Hogy mi az? Megtudhatod a...
Olvass továbbAz idő mérése
Az idő megfoghatatlan dolog. Érezzük a múlását, de ezt nehéz láthatóvá tenni. Lássuk, hogyan mérték a régiek az időt! A nap, a hold és a csillagok Az idő múlását leglátványosabban az égitestek látszólagos mozgása mutatja be. Megalkotta Isten a két nagy világító testet – a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal, és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjszaka – és a csillagokat. Az égboltra helyezte őket Isten, hogy világítsanak a földre, és uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és válasszák el a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy ez jó. Így lett este, és lett reggel. 1 Mózes 1,16–19 A régi idők embereinek nem kellett óra ahhoz, hogy megállapítsák, mennyi az idő. Csak felnéztek az égre, és a nap vagy a hold és a csillagok állásából meg tudták mondani, hogy mennyi lehet az idő. Persze nem percre vagy másodpercre pontosan, csak nagyjából. De nekik nem is kellett sehová rohanniuk, hiszen a munkaidő napkeltétől napnyugtáig tartott. Így elég volt, ha a nap járáshoz igazították a lépteiket. Az ószövetségi időkben Babilonban és Egyiptomban is napórákat használtak az idő mérésére. A napóra valójában egy árnyékvetőből és egy kör alakú számlapból áll. A tárgyak árnyéka máshova esik a különböző napszakokban, így a számlapról könnyen leolvasható volt az idő. A magasabb épületek, obeliszkek, tornyok árnyékának helyzetéből is következtetni tudtak az időre. Obeliszk: Általában négyoldalú, felfelé keskenyedő, csúcsban végződő, több méter magas emlékoszlop. Víz és homok Már az egyiptomiak és az ókori görögök is használták a vízórát, ami egy nagyon egyszerű eszköz: két egyforma nagyságú edényt egymás fölé állítottak. A felsőn egy apró lyukat fúrtak, amin keresztül a víz az alsó edénybe folyt. Az alsó edény falára egy mércét festettek, így a víz magasságából könnyen leolvashatták, hogy mennyi idő telt el. Érdekes, hogy a görögök leggyakrabban azért használták a vízórát, hogy meggátolják a locsogást. A bíróságokon a szónokok meghatározott ideig beszélhettek, az időt pedig vízórával mérték. A homokórát csak jóval később fedezték fel. Akkor, amikor már ismerték az üvegfúvás technikáját. A homokóra két, egyforma nagyságú mérőedényét ugyanis üvegből készítik. A felső részből pereg le a homok az alsóba, így mérik az időt. Amikor az összes homok lefolyik, akkor megfordítják a szerkezetet. A középkori ábrázolásokon az élet elmúlásának jelképe volt a homokóra, amit csontváz képében a Halál tartott a kezében. Körmére ég a munka Hallottad már ezt a szólást? Akkor használjuk, ha valaki elmaradt egy munkával, és nagy sietséggel kell dolgoznia. Akármilyen furcsa is, a kódexmásoló szerzetesek saját bőrükön, bocsánat, körmükön érezték ennek a szólásnak a jelentését. Akkoriban ugyanis nem volt villamos áram, és gyertyával világítottak. Hogy a gyertyafénynél jobban lássanak, a gyertyát hüvelykujjuk körmén tartották. Így ha lassan dolgoztak, valóban a körmükre égett a munka. A gyertya időmérő eszközül is szolgált, hiszen ahogy égett, egyre kisebb lett, így a gyertya fogyásából következtetni tudtak az idő múlására....
Olvass továbbMiért Szilveszter a szilveszter?
Szilveszter napja I. Szilveszter pápáról kapta a nevét, aki 335-ben éppen december 31-én hunyt el Rómában. A legenda szerint Nagy Konstantin, a római birodalom császára leprában szenvedett, ami abban a korban gyógyíthatatlan, halálos betegségnek számított. A pogány papok azt mondták, hogy ha a császár embervérben fürdik, akkor meggyógyul. Szilveszter pápa viszont azt kérte a császártól, hogy vallja meg a bűneit, és keresztelkedjen meg. Amint a császár megkeresztelkedett, meggyógyult. Konstantin ezért hálából Szilveszternek ajándékozta a Róma környéki birtokait, amely később a Vatikán, a pápai állam lett. Miért trombitálunk, durrogtatunk, petárdázunk szilveszterkor? A középkorban nagyon féltek a pokoltól, az ördögi kísértésektől. Úgy tartották, hogy az év fordulóján különösen sok démon ólálkodik az emberek körül. A durrogtatástól viszont félnek, és úgy eltakarodnak, hogy egész évben nem jönnek vissza. Miért kell meghúzni a malac farkát? Hogy szerencsénk legyen! Úgy gondolták régen, hogy a malac előtúrja a pénzt, és ha meghúzzuk a malac farkát, vagy sült malacot, esetleg kocsonyát eszünk az év fordulóján, akkor sok pénzünk lesz a következő évben. Egyes vidékeken lencsét esznek, másutt halat. A lencse szemei, a hal pikkelyei jelképezik a pénzt, ami a következő évben gazdagítja a családot. Miért éppen pezsgővel koccintanak a felnőttek éjfélkor? A pezsgőt egy francia szerzetes fedezte fel az ezerhatszázas években. Évszázadokon keresztül nagyon drága ital volt, és csak a leggazdagabbak tudták megfizetni. Azért volt drága, mert kezdetben csak nagyon bonyolult eljárással, kis mennyiségben tudták előállítani. A pezsgő tehát szintén azt a kívánságot jelképezi, hogy éljünk jól, legyen fényűző életünk az új esztendőben. Miért ne veszekedjünk újév napján? Hogy békesség honoljon a házban egész évben. Régen úgy gondolták, hogy ahogyan viselkedünk vagy amit teszünk az év első napján, az meghatározza az egész évet. És mégis csak jobb a békesség, mint a veszekedés, nem...
Olvass továbbBoldog Új Életet!
– Jaj, hát ez dögunalmas! Mikor lesz már este? Mikor mehetek már haza? – fordult a másik oldalára a kisebbik fiú a domboldalon, ahol a birkákat őrizte. Igazán nem volt sok dolga, csak oda kellett figyelnie ez állatokra, ne érje őket semmi bántódás. De a fiú sokkal izgalmasabb dolgokat is el tudott volna magának képzelni, mint hogy az apja állatait őrizze. Például elmehetne a városba, összejöhetne a barátaival, és kockázhatnának egy jót. Persze nem baráti alapon. Abban nincs semmi izgalom! Hanem pénzre. Az már valami! Aztán este meg elmehetnének bulizni valahova. Legördülhetne jó pár kupa bor, aztán meg jönnének a lányok, mulatnának hajnalig. Az lenne az igazi élet! Ha a maga ura lehetne, és akkor aztán nem unatkozna egy percet sem. – De miért is ne lehetnék a magam ura? Miért ne élhetnék ilyen vidáman? Hiszen van apámnak jócskán pénze! Aminek a fele nekem jár… No, persze csak akkor, ha meghal az apánk, és a bátyámmal megosztozok majd az örökségen. De miért kell nekem megvárnom az apám halálát? Elmegyek inkább hozzá, és elkérem tőle előre a vagyonból rám eső részt – határozta el magában. Az apja először megütődött a kérésen, de végül ráállt a dologra. – Ha annyira akarod, kiadhatom az örökségedet. De mondd meg nekem, miért ilyen rossz neked itthon, hogy ennyire elvágyódsz? – kérdezte a fiát. – Nem rossz, csak uncsi – válaszolta a srác. – A városban sokkal gyorsabban pörög az élet. Itt meg minden halálosan unalmas. Az apának nem tetszett ez a válasz, de odaadta a fiának a pénzt. Ám nem telt el úgy nap, hogy ki ne álljon az útkereszteződéshez, hogy ne kémleljen a távolba: nem érkezik-e haza a fia. Nagyon szerette a fiút, és aggódott érte. Ő azonban hosszú ideig nem jött. Az apa úgy érezte, nem csak hónapok, évek, hanem évszázadok, évezredek teltek el, amióta nem látta szeretett gyermekét. A fiúnak azonban gyorsan peregtek a napok. Legalábbis kezdetben. Folyt a magas élet, pörgött a kocka, a kupákat egymás után ürítették, szebbnél szebb lányok ültek az ölében. Olyan gyorsan elfutottak a hetek, a hónapok, hogy a fiú szinte észre sem vette. Mint ahogy azt sem, hogy milyen gyorsan elfogyott a pénze. Mire észbe kapott, már egy fillérje sem maradt. Elhagyták a barátai, a szép lányok is, a kocsmáros sem adott neki hitelre egy falat kenyeret sem. Hamar az utcára került a fiú. Korgott a gyomra az éhségtől. Ráadásul nagy éhínség tört a vidékre. A fiú hiába könyörgött, nem adott neki senki sem enni. Végül beállt disznópásztornak, pedig nem volt annál utálatosabb, mocskosabb munka. De a fiú olyan éhes volt, hogy a disznók eledelét is megette volna. Csak számolta a napokat, számolta az órákat, a perceket, hogy mikor lesz reggel, mikor lesz este, mikor megszánja meg a gazdája egy kis eleséggel. És ekkor eszébe jutott az apja háza, ahol még a szolgálók is terített asztalról esznek. – Apám szolgálói jól élnek, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Engedd, hogy a szolgád lehessek, és meghálálom. El is indult. Az apja akkor is kint állt a keresztútnál, amikor a fia megérkezett. Olyan boldog volt, hogy majd kiugrott a szíve örömében, amikor meglátta a fiát közeledni. Elébe szaladt, és a nyakába borult. A fiú zokogva kért bocsánatot: – Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. – Miket beszélsz! – képedt el az apa. – Hiszen a fiam vagy, aki újra él! És felöltöztette a fiát a legszebb ruhákba, gyűrűt húzott az ujjára, és örömében nagy lakomát rendezett....
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások