Bennszülöttek között – Cserepka Jánosék szolgálata
A misszionáriusoknak – így a Cserepka házaspárnak is – sok próbát kell kiállniuk szolgálatuk során. Egész bolíviai tartózkodásuk alatt meg kellett küzdeniük azzal, hogy a tengerszint feletti magasság növekedése és a trópusi éghajlat komolyan megviselte a szervezetüket. A nappali párás, pokoli meleg után az éjszakák igen hűvösek voltak. És ehhez bizony nem volt könnyű hozzászokni. Cserepkáék első szolgálati helye La Pazban, a fővárosban volt. A szállásuk azonban nehezen lett volna luxushotelnek nevezhető, hiszen a megadott címen egy romokban álló épületet találtak, amely telis-tele volt élősködő bogarakkal. Az ablakokon nem volt üveg, csak roló, így sokat szenvedtek a mindent ellepő portól, sártól. Ráadásul a helyi szokásokat is mind-mind meg kellett tanulniuk, hiszen itt másképpen vásároltak, köszöntek, éltek, érintkeztek egymással az emberek. Komoly kihívást jelentett az ország hivatalos nyelvének elsajátítása is. Margit könnyebben tanult, de János nehezen boldogult a spanyol nyelvvel. A piacra járogatott ki beszélgetni az emberekkel, gyakorolni a szófordulatokat. Az igehirdetések alkalmával eleinte előfordult, hogy felhívta az emelvényre maga mellé a feleségét tolmácsnak, nehogy az ő nyelvi nehézségei miatt ne jusson el az ige üzenete a rábízottakhoz. Időnként lövöldözésre riadtak fel. Bolíviában gyakori volt a polgárháborús, forradalmi hangulat. Az ország lakossága többféle rétegből állt, és újra meg újra különféle harcok lobbantak fel közöttük. A politikailag nehéz időszakokban a hivatalok is lassabban működtek. Margit orvosi diplomájának a honosítására hosszú időt kellett várniuk, míg végül megérkeztek a szükséges papírok, és elkezdhették a munkát új szolgálati helyükön, Chaparén. A mesés szépség mellett rengeteg veszélyt is rejtegetett a trópusi vidék. A szúnyogok és egyéb rovarok szerették ezt a klímát. Az őserdő mélyén ott lapultak a vadállatok, a vízpartokon krokodil, az utakon, ösvényeken mérges kígyók… A kígyó marása után rövid időn belül be kell adni az ellenmérget, így lehet csak megmenteni az áldozatokat. Ám gyakran még a kígyófaj azonosítása sem ment könnyen. Cserepka János látva a nagy szükséget, elvégzett egy orvosi kurzust, ahol megismertették az országban élő 38 000 kígyófajjal. Valódi kígyóspecialistaként érkezett vissza a családjához, és új tudása segítségével sok-sok emberéletet tudtak megmenteni. Az őserdő sok veszélye miatt nem volt ajánlatos bozótvágó kés nélkül közlekedni, és bizony az orvosláshoz szükséges körülmények sem voltak éppen ideálisak. A sebek összevarrásánál sokszor csak egy elemlámpa vagy pislákoló mécses aprócska fénye világított. Nagy ellensége volt a Cserepka házaspárnak a babona és a tudatlanság is. Az emberek nagy rettegéssel fogadták az orvosi beavatkozásokat. Hallani sem akartak a vérátömlesztésről, mert azt hitték, a másik ember lelke megy át beléjük, vagy a gonosz szállja meg őket tőle. Pedig a vérrel sokszor emberéleteket lehet megmenteni. A véradás amúgy sem volt könnyű feladat az őserdő közepén. A legszükségesebb esetekben Cserepka János maga adta a veszélyben lévőnek a gyógyulásához szükséges vért. A bennszülöttek a tűtől is nagyon féltek. Így amikor malária- vagy sárgalázjárvány söpört végig a vidéken, először bizony nehéz volt megállítani a terjedését. Hálával telt meg a szívük, amikor végre eljött a nap, és az emberek elfogadták a felajánlott védőoltásokat. Akkorra megérett a bizalom, és a sok imádság meghozta gyümölcsét, sokan éltek a védelem ezen...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások