Miért Szilveszter a szilveszter?
Szilveszter napja I. Szilveszter pápáról kapta a nevét, aki 335-ben éppen december 31-én hunyt el Rómában. A legenda szerint Nagy Konstantin, a római birodalom császára leprában szenvedett, ami abban a korban gyógyíthatatlan, halálos betegségnek számított. A pogány papok azt mondták, hogy ha a császár embervérben fürdik, akkor meggyógyul. Szilveszter pápa viszont azt kérte a császártól, hogy vallja meg a bűneit, és keresztelkedjen meg. Amint a császár megkeresztelkedett, meggyógyult. Konstantin ezért hálából Szilveszternek ajándékozta a Róma környéki birtokait, amely később a Vatikán, a pápai állam lett. Miért trombitálunk, durrogtatunk, petárdázunk szilveszterkor? A középkorban nagyon féltek a pokoltól, az ördögi kísértésektől. Úgy tartották, hogy az év fordulóján különösen sok démon ólálkodik az emberek körül. A durrogtatástól viszont félnek, és úgy eltakarodnak, hogy egész évben nem jönnek vissza. Miért kell meghúzni a malac farkát? Hogy szerencsénk legyen! Úgy gondolták régen, hogy a malac előtúrja a pénzt, és ha meghúzzuk a malac farkát, vagy sült malacot, esetleg kocsonyát eszünk az év fordulóján, akkor sok pénzünk lesz a következő évben. Egyes vidékeken lencsét esznek, másutt halat. A lencse szemei, a hal pikkelyei jelképezik a pénzt, ami a következő évben gazdagítja a családot. Miért éppen pezsgővel koccintanak a felnőttek éjfélkor? A pezsgőt egy francia szerzetes fedezte fel az ezerhatszázas években. Évszázadokon keresztül nagyon drága ital volt, és csak a leggazdagabbak tudták megfizetni. Azért volt drága, mert kezdetben csak nagyon bonyolult eljárással, kis mennyiségben tudták előállítani. A pezsgő tehát szintén azt a kívánságot jelképezi, hogy éljünk jól, legyen fényűző életünk az új esztendőben. Miért ne veszekedjünk újév napján? Hogy békesség honoljon a házban egész évben. Régen úgy gondolták, hogy ahogyan viselkedünk vagy amit teszünk az év első napján, az meghatározza az egész évet. És mégis csak jobb a békesség, mint a veszekedés, nem...
Olvass továbbBoldog Új Életet!
– Jaj, hát ez dögunalmas! Mikor lesz már este? Mikor mehetek már haza? – fordult a másik oldalára a kisebbik fiú a domboldalon, ahol a birkákat őrizte. Igazán nem volt sok dolga, csak oda kellett figyelnie ez állatokra, ne érje őket semmi bántódás. De a fiú sokkal izgalmasabb dolgokat is el tudott volna magának képzelni, mint hogy az apja állatait őrizze. Például elmehetne a városba, összejöhetne a barátaival, és kockázhatnának egy jót. Persze nem baráti alapon. Abban nincs semmi izgalom! Hanem pénzre. Az már valami! Aztán este meg elmehetnének bulizni valahova. Legördülhetne jó pár kupa bor, aztán meg jönnének a lányok, mulatnának hajnalig. Az lenne az igazi élet! Ha a maga ura lehetne, és akkor aztán nem unatkozna egy percet sem. – De miért is ne lehetnék a magam ura? Miért ne élhetnék ilyen vidáman? Hiszen van apámnak jócskán pénze! Aminek a fele nekem jár… No, persze csak akkor, ha meghal az apánk, és a bátyámmal megosztozok majd az örökségen. De miért kell nekem megvárnom az apám halálát? Elmegyek inkább hozzá, és elkérem tőle előre a vagyonból rám eső részt – határozta el magában. Az apja először megütődött a kérésen, de végül ráállt a dologra. – Ha annyira akarod, kiadhatom az örökségedet. De mondd meg nekem, miért ilyen rossz neked itthon, hogy ennyire elvágyódsz? – kérdezte a fiát. – Nem rossz, csak uncsi – válaszolta a srác. – A városban sokkal gyorsabban pörög az élet. Itt meg minden halálosan unalmas. Az apának nem tetszett ez a válasz, de odaadta a fiának a pénzt. Ám nem telt el úgy nap, hogy ki ne álljon az útkereszteződéshez, hogy ne kémleljen a távolba: nem érkezik-e haza a fia. Nagyon szerette a fiút, és aggódott érte. Ő azonban hosszú ideig nem jött. Az apa úgy érezte, nem csak hónapok, évek, hanem évszázadok, évezredek teltek el, amióta nem látta szeretett gyermekét. A fiúnak azonban gyorsan peregtek a napok. Legalábbis kezdetben. Folyt a magas élet, pörgött a kocka, a kupákat egymás után ürítették, szebbnél szebb lányok ültek az ölében. Olyan gyorsan elfutottak a hetek, a hónapok, hogy a fiú szinte észre sem vette. Mint ahogy azt sem, hogy milyen gyorsan elfogyott a pénze. Mire észbe kapott, már egy fillérje sem maradt. Elhagyták a barátai, a szép lányok is, a kocsmáros sem adott neki hitelre egy falat kenyeret sem. Hamar az utcára került a fiú. Korgott a gyomra az éhségtől. Ráadásul nagy éhínség tört a vidékre. A fiú hiába könyörgött, nem adott neki senki sem enni. Végül beállt disznópásztornak, pedig nem volt annál utálatosabb, mocskosabb munka. De a fiú olyan éhes volt, hogy a disznók eledelét is megette volna. Csak számolta a napokat, számolta az órákat, a perceket, hogy mikor lesz reggel, mikor lesz este, mikor megszánja meg a gazdája egy kis eleséggel. És ekkor eszébe jutott az apja háza, ahol még a szolgálók is terített asztalról esznek. – Apám szolgálói jól élnek, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Engedd, hogy a szolgád lehessek, és meghálálom. El is indult. Az apja akkor is kint állt a keresztútnál, amikor a fia megérkezett. Olyan boldog volt, hogy majd kiugrott a szíve örömében, amikor meglátta a fiát közeledni. Elébe szaladt, és a nyakába borult. A fiú zokogva kért bocsánatot: – Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. – Miket beszélsz! – képedt el az apa. – Hiszen a fiam vagy, aki újra él! És felöltöztette a fiát a legszebb ruhákba, gyűrűt húzott az ujjára, és örömében nagy lakomát rendezett....
Olvass továbbMegjelent a decemberi CikCakk!
Karácsonyi számunkban a hangok nyomába eredhettek velünk. Megismerhetitek a csillagok zenéjét, a bibliai hangszereket, sőt magatok is készíthettek egy csengő-bongó karácsonyi díszt. Ha érdekel, hogyan született a Csendes éj című dal, vagy ha kíváncsi vagy egy hatéves zeneszerzőre, akkor tarts velünk!
Olvass továbbCsendes éj
Részletek Vicki Howie gyermekkönyvéből Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Oberndorf nevű kis falu egy zúgó folyó partján, a hazánkkal szomszédos Ausztriában. Abban a faluban állt Szent Miklós temploma, a templomban pedig egy népes egércsalád éldegélt egy poros egérlyukban. Ezek az egerek szörnyen neveletlenek voltak. De ami ennél is rosszabb, mindent összerágtak! Jókora lyukak tátongtak a terítőkön és a szőnyegeken, egyszóval: MINDENÜTT! Ám amikor Franz Gruber, a templom orgonistája és kórusvezetője játszani kezdett az orgonán, a kisegerek félelmükben hanyatt-homlok menekültek vissza az egérlyukba. Az orgona hangja olyan volt csöppnyi füleiknek, akár a mennydörgés, így végül elhatározták, hogy széjjelrágják az öreg orgonát. A karácsony előtti napokban a próbán a kórus felsorakozott, és várta, hogy Franz atya játszani kezdjen… De jaj, mi ez? Egyetlen épkézláb hang sem jött ki az orgona torkán. Csak köhögött és krákogott, majd végül teljesen elnémult. Azok a semmirekellő egerek tönkretették! Franz kesergett, az egerek ünnepeltek. – Mihez kezdjünk orgona nélkül? – kérdezte csaknem sírva az egyik fiú a kórusból. – Kíséret nélkül nem tudjuk elénekelni a karácsonyi dalunkat. – Joseph atya! – szólította meg a papot egy kislány. – Talán írhatnál nekünk egy dalt ma estére. Mi énekelnénk, te pedig gitáron kísérnél minket! Ám Joseph atya a fejét rázta. – Nem lehet, hogy csak egy ócska gitár szóljon karácsonykor. Sajnálom, gyerekek, de idén elmarad a közös éneklés. A kórus tagjai csalódottan hazaindultak. Már egyikük sem dalolt, és egyikük sem nevetett. A kisegerek némán figyelték őket. Hamarosan a templom ismét elcsendesedett, de az egereknek nem volt kedvük játszani. Bárcsak ne tették volna tönkre mindenki karácsonyát! A karácsonyfa előtt betlehem állt. Az egérkék közelebb merészkedtek, hogy szemügyre vehessék. Mária és József volt középen. Mellettük jászol, melyben békésen aludt a kis Jézus. Joseph atya egyszer csak a zsebébe nyúlt, elővett egy darab papírt, és felolvasott egy verset, amit ő maga írt. „Csendes éj, szentséges éj…” Az egérkék a fülüket hegyezték. Úgy hangzott, mintha Joseph atya altatót dúdolna a kis Jézusnak. – Mi lenne, ha… – motyogta magában. Aztán biccentett a fejével, maga köré kanyarította a köpenyét, és sietve a szomszéd faluba indult, Franz Gruber házához. A harangzúgás éjféli istentiszteletre hívta a falubelieket. A padsorok megteltek, és az emberek várták, hogy felcsendüljön a szokásos ünnepi muzsika. A templom egerei szégyenkezve sütötték le a szemüket, amikor Joseph atya elmondta a híveknek, hogy délután valami történt az orgonával. – Nem tudtam, mitévő legyek – magyarázta –, de amikor a jászolra néztem, eszembe jutott, hogy Isten Fia egy rongyos istállóban született. Neki az egyszerű ajándékok is tetszenek, ha szívből adjuk. Így aztán Franzzal írtunk egy egyszerű kis éneket. „Csendes éj” a címe. Fogadjátok szeretettel! Joseph atya a húrok közé csapott, és Franzzal együtt énekelni kezdtek: Csendes éj! Szentséges éj! Mindenek nyugta mély; Nincs más fenn, csak a szent szülepár, Drága kisdedük álmainál, Szent Fiú, aludjál, „Szent Fiú aludjál!” – ismételték vidáman a kórus tagjai. A gyülekezet áhítattal hallgatta a vadonatúj éneket. Senki sem vette észre, hogy ezalatt a karácsonyfa tövében békésen szendergett egy népes egércsalád....
Olvass továbbKarácsonyi énekszó
Talán még a nagypapád is emlékszik rá, hogy gyermekkorában adventben vagy karácsony vigíliáján (december 24-én) a gyerekek házról házra jártak, és karácsonyi énekeket énekeltek. Engedélykérés után az ablak alatt vagy a házban adtak elő egy vagy több éneket. A „Csordapásztorok”, a „Mennyből az angyal” vagy a „Pásztorok, keljünk fel” kezdetű dalt lehet, hogy te is ismered. Ezek az énekeket már több száz évvel ezelőtt is énekelték! Az éneklés és a köszöntő után a gyerekek ajándékot kaptak, többnyire valamilyen élelmet. Én kicsike vagyok, A fogaim nagyok, Megtöröm a diót, Csak sokat adjatok! Ó, ó, ó, háromesztendős tokjó, vöröshagyma, egy kis só a bográcsban volna jó, ó, ó, ó! I, i, i, a kalács mindennapi. Hogyha adna valaki, úgy lehetne jóllakni, i, i, i. A, a, a, kolbász ide, szalonna! Pásztoroknak jó volna, gazdasszony ha adna, jó...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások