Családi adventi naptár
Nem tudom, igaz-e a történet, vagy csak legenda, hogy Luther Márton készítette a karácsonyra oly nagyon váró gyerekek számára az első adventi naptárat. A gondolat azonban, hogy ne tétlenül várakozzunk az ünnepre, mindenképpen rokonszenves. A mi családunkban a gyerekekre és a felnőttekre egyaránt advent első vasárnapjától minden nap egy kis feladat és egy csöppnyi ajándék vár. Nem nehéz dolgok ezek, inkább csak egy pár perc odafigyelést igénylő újítások, amik akár a bő három hét alatt jó szokásunkká is válhat. A legfontosabb üzenete ezeknek a napoknak nem az, hogy milyen jót tehetek én, hanem hogy milyen jót tett velünk az Isten és ezért az örömmel teli szívünkből ki-kicsordulhat másokra is valami jó. A naptár maga lehet egy teásdoboz, amibe szalmaszálakat gyűjtünk a jászolban született kisded Jézusnak. Lehet egy nagy színes lap, amiből minden este levágunk egy csíkot és láncszemekként ragasztjuk ezeket a csíkokat össze, végül pedig a karácsonyfára akaszthatjuk kész művünket a nagy napon. De lehet egy rajz is, amin minden nap csak egy kis részletet színezünk ki. Vagy egy sor gyertya, amelyikből minden nap – vagy tetszőlegesen csak vasárnaponként – mindig eggyel többet gyújtunk meg, ahogy nő a világosság. A feladatok pedig lehetnek például a következők: Első vasárnap: ha tehetitek, vigyetek magatokkal egy lezárható mécsest az istentiszteletre és abban vigyetek haza lángot az gyülekezet gyertyájáról. A gyertya elég, hogy nekünk fényt adhasson. Jézus is így világított nekünk. Beszélgessetek a családdal együtt – vagy akár csak gondolkodjatok el egyedül – , mit jelent nektek a fény, a világosság. Köszönjétek meg Istennek ezt. Hétfő: A reggeli rohanásban segíts anyának vagy a kisebb tesódnak, hogy időben elkészüljetek. (pl. tízórai készítésben) Kedd: Tedd a helyére a kabátodat és pakold ki a zsebeiből a fölösleges dolgokat. Ugyanebben segíthetsz a testvérednek is. Szerda: Tisztítsd meg a cipődet és még legalább egy családtagodét. A legszebb persze egy nagy családi meglepi lenne, apu-anyu is örülnének a ragyogó cipőknek, csizmáknak. Csütörtök: Készíts valakinek titkos Mikulás ajándékot. Például a szomszéd idős néninek. Hidd el nagyon fog örülni! Péntek: Kínáld meg egy osztálytársad a te Mikuláscsomagodból. És beszélgess vele, hogy ő minek örül a legjobban, milyen jó dolog történt vele mostanában. Szombat: Készíts egy SZERETLEK kártyát a nagymamádnak, vagy egy távolabb lakó idős rokonodnak. Ha teheted, látogasd meg, ha ez nem megy, küldd el neki levélben. Vasárnap: Az angyal előre megmondta Máriának, hogy a fia neve Jézus legyen. Beszélgessetek otthon arról, hogy ki miért azt a nevet kapta, amit. Mit jelentenek ezek a nevek. Nézz utána könyvben, interneten. Hétfő: Kérdezd meg a tanító(néni)t, hogy milyen volt a hétvégéje és hallgasd is meg a választ. Kedd: Köszönd meg a takarító néninek a suliban, hogy ilyen szép rendet tesz utánatok. Szerda: Játssz húsz percet a testvéreddel azzal a társasjátékkal, amit ő nagyon szeret. Csütörtök: Terítsd meg este/vagy reggel szépen az asztalt – külön felkérés nélkül. Péntek: Segíts anyának szétválogatni a fehér és a színes ruhákat a mosáshoz. Szombat: Hívd fel egy távol élő rokonotokat. Kérdezd meg, hogy van és hallgasd is végig a választ. Vasárnap: Készíts egy szívet és írd bele mindazok nevét, akiket szeretsz. Köszönd meg Istennek őket. Hétfő: Vigyél a suliba a barátnődnek egy kis meglepetést: csokit, gyümölcsöt, szívószálas gyümölcslevet. Beszélgessetek ma arról, ő hogy érzi magát. Kedd: Látogass el a könyvtárba. Kérj egy neked való jó karácsonyi könyvet. Köszönd meg a segítséget a könyvtáros néninek. Szerda: Ajánld fel anyának, hogy bevásárolsz. Mosolyogj a boltos nénikre. Nekik is sokszor nehéz a sok türelmetlen emberrel… Köszönj el kedvesen, udvariasan. Csütörtök: Kérdezd meg egy nálad gyengébben tanuló osztálytársadat, hogy tudsz-e neki segíteni a lecke megírásában. Ha kéri, ülj le mellé türelmesen. Péntek: Kívánj boldog ünnepeket tanáraidnak, osztálytársaidnak, az iskolában dolgozóknak. Valószínűleg csak...
Olvass továbbKarácsonyi hajtogatós
Sáriék az adventi játszóházban mutatós kis asztali díszt hajtogattak papírból. Leírták a lépéseit, hogy te is elkészíthesd! Amire szükséged lesz: – mintás papír (mindkét oldalán mintás, 20 cm x 20 cm) – gyűrt csomagolópapír – csillámpor – aranyfonal – gyertya – toboz – műhó spray – olló 1. Hajtsd félbe a mintás papírt az átlója mentén mind a két irányban! Így megkapod a két hajtásvonalat. 2. Fordítsd meg a papírt, és hajtsd félbe ismét, de most már ne átlósan! 3. Hajtogasd össze a papírt a hajtásvonalak mentén úgy, ahogy a képen látod! 4. Hajtsd be a felső rész mindkét oldalát a közepéig (a függőleges felezővonalig), hogy egy „tölcsért” kapj! 5. Ujjadat bedugva a kis tölcsérekbe, nyisd ki azokat! 6. Ugyanezeket a lépéseket ismételd meg a másik oldalon is! 7. Jobbról balra haladva lapozd át a papír felső rétegét! Majd fordítsd meg, és ismételd meg ugyanezt! 8. A hajtások mentén a papír szélét ismét hajtsd tölcsérbe mindkét oldalon! 9. Az alsó réteget hajtsd fel addig, amíg a papír engedi! 10. Lapozz egyet, és az alsó réteget újra hajtsd fel! A harmadik és a negyedik lapozásnál ismételd meg ugyanezt! 11. Végül óvatosan nyisd szét dobozformára! 12. A gyűrt csomagolópapírból vágj ki öt darab 6 cm x 6 cm-es méretű négyzetet. Hajtsd félbe őket kétszer, és a képen látható módon jelöld meg a szirmok szélét! Az összehajtogatott papírcsücsök lesz a virágszirmok közepe. Miután kivágtad, helyezd egymásra az egyes rétegeket, majd hajtsd félbe, a közepén pedig egy fonal segítségével fogd össze őket! A „kinyílott” virág közepét szórd meg csillámporral! 13. Az elkészült dobozka felső szélén vezess végig egy vastagabb aranyfonalat! Ezután helyezz a doboz aljába néhány kisebb fenyőágat! A műhóval lefújt toboz mögé állíts egy gyertyát! Végül ráhelyezheted az elkészített virágot is. Kérj meg egy felnőttet, hogy mindezeket ragasztópisztoly segítségével...
Olvass továbbÉlet a sarkvidéken
A sarkvidékeken igazán embert és állatot próbáló az élet. Főként a hosszú és kemény tél. Nem csoda hát, ha fontos a családi összefogás az állatok között. Jegesmedve Az Északi-sark legnagyobb ragadozója, bár a rövid nyár alkalmával egy kis „zöldséget” (zúzmókat és algákat) is fogyaszt a hús mellé. Hatalmas testét igazi csodabunda borítja! Két réteg alkotja. A felső réteg a vízálló „dzseki”. A hosszú, durva szálú, olajjal átitatott fedőszőrök még úszás közben is szárazon tartják az alsó réteg piheszálait. Az alsó réteg pulóver és mentőmellény egyben. A csőszerű piheszálakban, valamint a szálak között megrekedt levegő ugyanis kiválóan szigetel. Ráadásul úszás közben a víz felszínén tartja az állatot. Képzeld, ez a bunda olyan jól szigetel, hogy ha infravörös kamerán néznéd meg a mackót, szinte csak a lehelete látszódna, mert a bunda nem bocsát ki hőt! Ilyen felszereléssel sem könnyű neki, hiszen a sarkvidék nem bővelkedik táplálékforrásban. Ennél fogva mackóinknak szinte állandó vándorlásból áll az élete. Éppen ezért kiváló futók és úszók. Gondoltad volna, hogy akár napi hetven kilométert is lekocognak, és kilenc napig is képesek egyhuzamban úszni? A bocsok pedig a legzordabb tél végén jönnek a világra. A gondos mamamackó barlangot váj a hóba és a jégbe. Itt alszik aztán téli álmot, aminek a végén megszületnek a kis bocsok! (Általában ikrek.) A kis, újszülött macik csupaszok. Az első négy hónapjukat a hóba vájt barlangban töltik. Utána a mindenre odafigyelő mamával együtt bújnak elő, hogy sok játék közben felfedezzék a világot. Sarki róka Lompos farkú vörös rókánk sarkvidéki rokona a sarki róka. Kisebb termetű hazai rokonánál és fülei sem akkorák, hogy a hővesztesége minél kisebb legyen. Gyakran kíséri el a jegesmackókat egy-egy vadászatra néhány jó falat reményében. Ha nem sikerül a maradékból elcsennie, akkor sem esik kétségbe: lemminget fog indul a sarkvidék pusztaságain. Rendkívül tömött bundáját évente kétszer át is cseréli. Divatosan, évszakhoz illően öltözködik: téli bundája hófehér, nyári bundája szürkés barna. Igazán családcentrikusak, hiszen a rókakölykök gyakran egy éves koruk után is a szülőkkel maradnak. Ha kell besegítenek az újabb rókakölykök felnevelésében is. Csak ezt követően választanak maguknak párt és költöznek el hazulról. Sarki csér Az állatvilág hófehér tollú, fekete sapkás vándorló bajnoka. Az Északi-sark rövid nyarának végén felkerekedik, és a szárazföld mentén átrepül az Antarktiszra. Ez a kiruccanás közel 20.000 km hosszú út. Persze ezzel nincs vége: amint a Déli-sarkon befejeződik a nyár, cséreink ismét nekivágnak az útnak. Ismersz rajtuk kívül olyat, aki ennyire szereti a napfényt és a nyarat? Fiókáik sem unatkoznak. Nagy telepek nevelkednek, így az idősebb madaraktól gyorsan megtanulják a repülés minden csínját-bínját. Szükség is van rá, hogy felkészülten vágjanak neki a hosszú útnak. Grönlandi fóka A grönlandi fóka az Északi-sarkvidék fókája. Mint minden fóka, ő is kiváló úszó. Fő tápláléka a hal, amelyért akár 250 méter mélységbe is képes lemerülni. Akárcsak a sarki csérek, a grönlandi fókák is nagyon kedvelik a társaságot. A párválasztás időszakában több ezren gyűlnek össze a partokon. Gyakran még vándorlás közben is százas csapatok verődnek össze. A kicsinyeik a legcukibbak. Fehér hógolyóknak tűnnek fekete szénszemmel és orral. Hófehér bundájukat azonban egyhónaposan már leváltják. Császárpingvin Hiába keresnénk őket az Északi-sarkvidéken, mert délen laknak. Nagyon elegánsak, fekete-fehér tollruhájuk akár az öltöny, és nagyon jól szigetel. Odavannak a társaságért. Nagy csapatokba gyűlnek össze, úgy halásznak. Még a fiókákat is együtt nevelik! Tojásaikat a lábukon tartva, hasukkal melegítve keltik ki. Miután a fiókák kikeltek, és már kinőttek a totyogós korból, összeterelik őket az „óvodába”, amíg a szülők halászni mennek. Itt nagyobb biztonságban vannak a ragadozóktól is. A kis pingvinek sokat játszanak és csúszkálnak a jégen. Látod, mennyi állatfaj választja a társaságot, rokonságot? Együtt könnyebben birkóznak meg a zord körülményekkel. Ők is tudják, hogy együtt még a...
Olvass továbbMegfejtés – 2014/06-os lapszám
A 20-21. oldal megfejtése. A képre kattintva nagyobb méretben látható....
Olvass továbbHazánk világöröksége
Hazánkban nyolc helyszín nyerte el a világörökségi címet: Budapest – a Duna-partok, a budai várnegyed és az Andrássy út (1987 és 2002) Hollókő ófalu és környezete (1987) Az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai (1995) Az ezeréves pannonhalmi bencés főapátság és természeti környezete (1996) A Hortobágyi Nemzeti Park és a hortobágyi puszta (1999) Pécs (Sopianae) ókeresztény temetője (2000) A Fertő-tó (2001) A Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék (2002)
Olvass továbbA világ hét csodája
Eszedbe jutott már, hogy milyen jó lenne részt venni egy időutazáson? Most megteheted, ha csatlakozol Sárihoz és Somához, akik végiglátogatják az ókori világ hét csodáját. Ezek a csodálatos épületek több ezer évvel ezelőtt épültek, amikor még nem volt számítógépes tervezés, nem voltak óriásdaruk, és a vasbetont sem ismerték. Ma már egyedül a gízai piramisok láthatók közülük. Gízai piramis Egyszer egy zsidó fiú, József rabszolgasorba került Egyiptomban. De olyan jól megállta a helyét, hogy később ő lett a fáraó helyettese. Valószínűleg József is láthatta a gízai piramisokat, amelyek három fáraónak állítanak emléket. A világörökség részét képező Hufu- vagy (görögösített nevén) Kheopsz-piramis Kr. e. 2560 körül épült fel, mintegy 2,3 millió mészkő téglából. Elképzelhetitek, hogy ez nem egyik napról a másikra történt! Körülbelül 20 éven át építettek ezt a 146 méter magas építményt. A piramist alkotó hatalmas köveket több száz kilométer távolságból szállították a helyszínre. Hogy hogyan, azt pontosan ma sem tudjuk… Szemirámisz függőkertje Emlékeztek a Bibliában Nebukadneccar királyra, aki meghódította Jeruzsálemet, és Babilonba vitte a zsidó népet? Nos, ez a király felségül vett egy szépséges perzsa lányt, Szemirámiszt. De a lány mindig szomorú volt, hazavágyott szülőföldje, Perzsia zöld vidékeire. Ezért a király parancsára kialakították ezt a többszintes, öntözőrendszerrel ellátott kertet, amelyben felesége otthon érezhette magát. Vannak történészek, akik úgy gondolják, hogy a függőkert az Eufrátesz partján állt, és a folyóból, szivattyúk segítségével látták el vízzel. A kert sajnos a Kr. e. I. században földrengés következtében elpusztult, így máig nem tudjuk, hogy pontosan ki és miért építtette. Epheszoszi Artemisz-templom És arra a történetre emlékeztek, amikor Pál apostolt megkövezték Efezusban? Itt állt ugyanis az Artemisz istennőnek épített templom, amely az akkori világ egyik legfontosabb kegyhelyének számított. Messze földön híres volt, csodájára jártak az ókori emberek. Efezusban mindig is állt egy Artemisz-templom, ám az eredeti épület egy éjszaka alatt megsemmisült. A monda szerint ezen az éjszakán született Nagy Sándor, a hódító, és ez elterelte Artemisz figyelmét, így nem akadályozta meg a tűzvészt. A város lakói azonban elhatározták, hogy új otthont teremtenek az istennőnek, márványból és cédrusból. A templom közepén Artemisz istennő szobra állt. Ennek a szobornak a kicsinyített mását árulták azok az ezüstművesek, akik meg akarták kövezni Pál apostolt. Zeusz szobra Olümpiában A görög mitológia főistenének tiszteletére Olümpia városában sportversenyeket tartottak. Hogy Pál apostol járt-e Olümpiában, nem tudjuk, de írásaiban többször utalt az olimpiai játékokra. A település templomában állították fel Zeusz szobrát, Pheidiasz alkotását. A szobor tizenkét méteres volt, ami egy mai négyemeletes ház magasságának felel meg. A főisten jobb kezében apró Niké-szobrot, győzelmi figurát tart, bal kezében pedig jogarát, amelynek tetején egy sas ül. Halikarnasszoszi mauzóleum A mai Törökország területén, az ókori Halikarnasszoszban épült fel a világ ötödik csodája, Mauszólosz uralkodó híres síremléke. Halála után felesége építtette a 43 méter magas, 36 oszloppal körülvett épületet. Hatalmasságát bizonyítja, hogy ma a nagy sírokat mauzóleum néven emlegetjük. Rodoszi kolosszus Pál apostol háromszor is járt Rodoszban, ahol emlékét ma egy öböl is őrzi. A kikötő bejáratát Héliosz isten 30 méter magas, bronzból és vasból készült óriási szobra, a kolosszus őrizte. Pál apostol ezt a szobrot már nem láthatta, mivel Krisztus születése előtt 225-ben erős földrengés rázta meg a várost, amelynek következtében a szobor eltört, és a mélybe zuhant. Alexandriai világítótorony A háromszintes világítótorony a tengeri hajósoknak mutatott utat. Az alsó szint négyszögletű, a középső nyolcszögletű, a teteje kör alakú volt. A több mint 120 méter magas épület sokáig a világ legmagasabb építményének számított. Több földrengés is megrongálta, míg végül 1480-ban teljesen összedőlt. A helyén Egyiptom szultánja erődöt építtetett, amihez felhasználta a világítótorony maradványait...
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások