Napország
Tudtad, hogy a gyerekek is lehetnek misszionáriusok? Gondolj bele, hogy nem csak felnőttek vihetik az örömhírt, hogy az emberek megismerjék Jézust, hanem te is! A következőket a Napország énekegyüttes vezetője, Baker Ágnes meséli el. „Maradjunk együtt, és tanuljunk még több éneket!” – kérlelt a gyerekcsapat a karácsonyi műsor után. Így aztán minden héten találkoztunk, és Jézus szeretetéről, megváltásáról, Isten országáról tanultunk énekeket koreográfiával. Hamarosan meghívást kapott a csapat, hogy koncertet adjon egy keresztény művészeti esten a fővárosban. Ahogy közeledett a fellépés napja, egyre nagyobb lett az izgalom, és nőtt az aggodalom! Milyen lesz? Hogy fog sikerülni? Nincs is tapasztalatunk igazi színházteremben kiállni. Mi nem is vagyunk művészek, csak gyerekek egy gyülekezetből, akik szeretik Jézust, és szeretnek róla énekelni! Istennek azonban tetszett, hogy ezek a gyerekek róla énekeljenek. Különleges módon bátorította őket. A koncert napjának reggelén a vasútállomáson izgatottan kérdezgették egymást: − Olvastad a ma reggeli Igét? „ − Igen. Te is? − Az volt benne Nehémiás könyvéből, hogy „Maga a menny Istene ad nekünk sikert, mi pedig az Ő szolgáiként kezdjük el az építést.” Aznap este a lelkes közönség többször is visszatapsolta a gyerekcsapatot. Az igazi siker azonban az volt, hogy Isten használta őket abban, hogy a róla szóló üzenet a felnőttek szívéig érjen. Sokan könnyes szemmel köszönték meg az élményt. Így kezdődött a Napország énekegyüttes szolgálata. Vittük a jó hírt dalban, bizonyságtételben, pantomimmal művelődési házakba, szabadterekre, fesztiválokra, idősek otthonába, olyan emberekhez, akik soha nem mentek el templomba. Aki Isten csapatába tartozik, és őt szolgálja, annak valódi „istenélményekben” lehet része. Mi is mélyen átéltük az ő jelenlétét! De még fellépő ruháról is gondoskodott, amit a nemzetközi King’s Kids gyerekcsoporttól kaptunk ajándékba. Az egyik alkalommal különös dolog történt! Budapesten a Mátyás templom mellett kapott lehetőséget a csapatunk egy szabadtéri koncertre. Úgy tűnt azonban, hogy nem lehet megtartani a szakadó eső miatt. Már három napja esett az egész országban, és még napokig esőt mondott az időjárás-jelentés. A Halászbástya fedett árkádja alá húzódva vártuk, hogy fel tudják szerelni a technikai berendezést, de nem volt sok remény. A gyerekek szomorúak voltak, mert nem akarták, hogy elmaradjon ez az alkalom. Átölelték egymást, és együtt imádkozni kezdtek ahhoz a Valakihez, akiről azt tanulták a bibliaórán, hogy ő mindenekfelett Úr. Hogy még a természet fölött is hatalma van, hiszen mindent ő teremtett. Kérték Istent, hogy állítsa el az esőt, hadd énekelhessenek róla az embereknek. Képzeld csak el, mi történt! Nemsokára kitisztult felettünk az ég. De éppen csak egy kis területen, éppen akkor, amikor a koncertet el kellett kezdenünk! A Halászbástyáról jól látható volt, hogy a városban tovább esett az eső. Nagy volt az öröm és hála az imameghallgatásért! De ekkor felmerült még egy akadály. A templomban éppen diplomatáknak, fontos embereknek tartottak egy komolyzenei hangversenyt, és nem akarták, hogy a gyerekek ott kint énekeljenek. Valamilyen „tévedés” folytán ugyanarra az időpontra kaptunk engedélyt, és ez nem tetszett a szervezőknek. Istennél azonban nincs véletlen! A diplomaták biztonsága és védelme érdekében rengeteg rendőrt állítottak körbe a téren és a Halászbástyán. Több volt a rendőr, mint a szobor! Mindannyian végighallgatták a Napország zenés üzenetét Istenről, hiszen oda voltak állítva, és nem hagyhatták el a helyüket. Nagyon izgalmas és különös érzés volt ennyi rendőr figyelő szemétől körülvéve énekelni. A koncert után a gyerekek odamentek az emberekhez, még a rendőrökhöz is. Nem féltek tőlük! Isten bátorságot adott nekik, hogy merjenek beszélgetni velük Jézus Krisztusról! A rendőrök elmondták, hogy ők még soha ilyet nem láttak, nem hallottak. Isten így gondoskodott arról, hogy ez a sok-sok rendőr hallhassa az evangéliumot. Mint kis misszionáriusokat, a gyerekeket küldte közéjük. A világ számos országában szolgálnak gyermekcsoportok. Ilyen a King’s Kids is, akik énekkel és személyes tanúságtétellel viszik az...
Olvass továbbAz aranylábúak
Az Aranycsapat minden idők legjobb magyar nemzeti tizenegye volt. Leghíresebb győzelmét 1953-ban aratta a foci őshazájában, Angliában. Az angol labdarúgó-válogatott már 90 éve nem kapott ki otthon a híres Wembley Stadionban, amikor a magyarok 6−3-ra legyőzték az angolokat! Sikerüket az egész világ csodálta! Sem azelőtt, sem azóta nem sikerült ehhez fogható diadalt aratnia magyar focistáknak. Vajon mi lehetett az Aranycsapat titka? Hiszen ők sem voltak szupermenek! Nem rendelkeztek rejtett, különleges képességekkel. Miért maradtak mégis alul a legyőzhetetlennek tartott angolok? Talán mert azon a november 25-i napon a magyarok lelkesebbek, elszántabbak és összetartóbbak voltak, mint az angolok. Egy jó focicsapathoz tehetséges, szorgalmas játékosok kellenek. Az Aranycsapat egyik nagy egyénisége Grosics Gyula volt, akit Fekete Párducnak becéztek. Grosics gyerekkorában csatár szeretett volna lenni, mert úgy gondolta, hogy azoké a dicsőség, akik gólt rúgnak, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak. Később persze megváltozott erről a véleménye. Már 14 évesen felnőtt csapatban védett, és a világ egyik legjobb kapusa lett. A Fekete Párduc nemcsak magabiztos labdafogásával és remek kifutásaival hívta fel magára a figyelmet, hanem a többiektől eltérően fekete mezben védett. Az ő nevét őrzi ma a gyulai Labdarúgó Akadémia és a tatabányai stadion is. A világ egyik legjobb és leghíresebb játékosa Puskás Ferenc volt, akit Öcsinek becéztek. Az Aranycsapat kapitányát futballzseninek tartották. Kiismerhetetlen cseleitől, ballábas lövéseitől rettegtek az ellenfelei. Csapattársainak hajszálpontosan passzolta a labdát, minden helyzetben kiválóan feltalálta magát, és hatalmas akaratereje volt. Nemcsak Magyarországon a Budapest Honvédban, hanem Spanyolországban, a Real Madridban is játszott, ahol ugyanúgy elkápráztatta a közönséget, mint itthon. Egész életét a labdarúgásnak szentelte. Puskás Ferencről nevezték el hazánk legnagyobb stadionját, korábbi nevén a Népstadiont, valamint az idén megépült felcsúti Pancho Arénát (ejtsd: Pancsó Aréna; a „Pancho” Puskás Ferenc keresztnevének becéző változata spanyolul). Hosszú évtizedeken át szinte minden magyar ember kapásból fel tudta sorolni az Aranycsapat tagjait: Grosics, Lantos, Lóránt, Buzánszky, Zakariás, Bozsik, Czibor, Hidegkuti, Budai II., Puskás, Kocsis; szövetségi kapitány (edző): Sebes Gusztáv. (Azért soroljuk őket ebben a sorrendben, mert egy csapat összeállítása mindig a kapussal kezdődik, aztán a hátvédekkel, majd a középpályásokkal folytatódik, és a csatárokkal fejeződik...
Olvass továbbJátssz a természetben!
„Egy lexikon lapjai” Készítsünk kártyalapokat! Írjunk mindegyikre természetvédelemmel kapcsolatos kifejezéseket, például nemzeti parkok, védett állatokat és növények nevét, vegyszerhasználattal, energiatakarékossággal, szeméttárolással vagy szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos szavakat. A játék kezdetén egy önként jelentkező hallótávolságon kívülre megy, a többiek pedig húznak egy kártyalapot. Miután visszajött az előbbi játékos, és a kör közepére állt, megkérdez valakit: „Mi van a lapodon?” Az illető mond egy példát vagy körülírást a kártyán szereplő fogalmának megfelelően. Ha a kérdezőnek nem sikerül ez alapján mindjárt kitalálnia a szót, még kétszer teheti fel másnak is a kérdést. Kakukktojás Ehhez a játékhoz is némi előkészület szükséges. Gyűjtsetek össze kisméretű, a természettől idegen, oda nem illő tárgyakat (például papírpohár, nylonzacskó, szívószál, műanyag virág, PET-palack), amelyeket a terepen a kinevezett játékvezető nem túl feltűnően elhelyez. A játékosoknak vagy csoportoknak két percük van arra, hogy minél több „kakukktojást” ismerjenek fel és gyűjtsenek össze. (Az esetleg meg nem talált, de a természetben szemétnek számító tárgyakat mutassa meg a játékvezető a végén! Semmiképp se hagyjátok ott őket!) Állatkerti séta Körben helyezkedjetek el! A kezdőjátékos ezzel a mondattal indít: − Állatkertben jártam, állathangot hallottam… A mondatot kiegészíti valamilyen állathanggal, például: „Grrrr!”, s utánozza is az oroszlán hangját. A mellette ülő újrakezdi a versikét, de hozzátesz egy másik állathangot is, például: − Állatkertben jártam, állathangot hallottam: „Grrrr! Mek-mek!” Mire körbeér a játék, sokféle állathangot hallotok, így a memóriátokat is próbára tehetitek. Aki elsőként indította a szóláncot, ismételje meg elölről a teljes sort, hiszen kezdéskor ő volt a legkönnyebb helyzetben! Ha valaki elakad vagy sorrendet téveszt, zálogot ad! Rejtelmes séta Ezt a játékot kirándulások, erdei séták alkalmával, de egy parkban is játszhatjátok. Ahányan részt vesztek benne, annyi „gyűjtőkártyát” készítsetek el előre! A kártyákra egy-egy tulajdonságot írjatok, például: sárga, barna, folyékony, kemény, csillámos stb! Fontos, hogy ezek a jellemzők a természetben megtalálhatóak legyenek. A kártyákat a játék kezdetén keverjétek össze, és minden játékos vagy csoport húzzon belőlük. A gyűjtőszavakat titokban kell tartani a többiek előtt! A feladat az, hogy fedezzetek fel a séta során minél több olyan természeti jelenséget, amelyet az adott tulajdonság jellemez, és felsorolásszerűen rögzítsétek őket a gyűjtőkártyára! A séta befejeztével üljetek körbe! Olvassa fel mindenki (vagy minden csoport), hogy mi mindent gyűjtött össze! Például: 1. Most ősszel ilyenek a falevelek. 2. Ilyen színűnek látjuk a napsugarat. A gyűjtőszót azonban (amely az előbbi példákban a sárga lenne) nem szabad elárulni, hanem a többieknek kell kitalálniuk. (Mondani sem kell, ugye, hogy a természetes környezetben ne tegyetek kárt: ne tépjetek le semmit, ne gázoljatok le...
Olvass továbbHulladék vagy szemét? – Mi mindenre jó a tojáshéj?
Ha különböző színűre festett tojáshéjakat gyűjtesz össze, aztán megmosod, megszárítod, majd apróra töröd őket, remek mozaikkészleted lesz, ráadásul ingyen! Fantasztikus képeket készíthetsz a darabkákból; nem kell hozzá más, csak egy kis folyékony ragasztó meg kartonpapír – például egy régi naptárad hátuljáról! Töltsd meg egy tojáshéj felét földdel, szórd meg fűmaggal, rajzolj a tojásra szemet, szájat, és máris rád mosolyog „Hajas János”! Figyeld a fejlődését a következő napokban! Ha fűmag helyett zsázsát vagy metélőhagymát vetsz, a hajtásokat még a reggeli vajas kenyeredre is rárakhatod. (Tojáshéj helyett PET-palack levágott aljából is elkészítheted ezt a kis figurát.) Végül pedig, ha van a kertetekben levendula, rózsa, harangvirág, cickafark, időnként meglepheted őket is egy-két jól összetört tojáshéjjal. Hálásak lesznek a...
Olvass továbbHét szuper nap
Hunyd be a szemed! Jó szorosan. De ne kukucskálj! Legjobb, ha a tenyereddel is eltakarod. Mit látsz? Semmit? Hát, nem egészen. Először a sötétet látod. Aztán, ha vársz egy kicsit, villódzni kezd valami. Valamikor réges-régen, a világ kezdetén sokkal sötétebb volt ennél. Sőt, még a sötétnél is sötétebb. Tényleg nem lehetett látni semmit. De akkoriban még nem nézelődött senki sehová. Mert nem volt még semmi és senki Istenen kívül. Csak a nagyon sötét. Akkor megszólalt Isten: – Legyen világos! Képzeld! Világos lett azonnal! Mert Istennek úgy engedelmeskedik a sötét és világos, mint neked a lámpa. Ha felkapcsolod a villanyt, világos lesz rögtön a legsötétebb szobában is. De Istennek nem kellett lámpa meg izzó, még kapcsoló sem. Csak szólt, és világos lett. Mit gondolsz, minek nevezte Isten a világost? Nappalnak. És a sötétet? Éjszakának. Így lett nappal és éjszaka. Így lett este és reggel. Hopp… már el is telt a világ legelső napja. Jó volt a nappal, és jó volt az éjszaka is. De Isten úgy gondolta, csak kellene még valami… „Ó persze! Legyen ég és föld! És legyen tenger meg folyó, és persze legyenek nagy szárazföldek is!” – gondolta Isten. „De ne siessünk” – gondolta tovább. – Legyen ég, és legyen a föld alatta – mondta Isten. Ezzel telt el a világ második napja. Volt már föld, de még nem látszott belőle semmi. Mindent víz borított. Akkor azt mondta Isten: – Gyűljenek egy helyre a vizek! Az lesz a tenger. Legyen a többi száraz. Az lesz a föld. És látta Isten, milyen jó hely ez a föld. Kedvet kapott hát a munkához. – Növesszen a föld növényeket! – mondta. Nőttek a füvek, a virágok. Vadbúza, ibolya, százszorszép. Nőttek a fák is. Gesztenye, fenyő, pálma. Mandula, körte, alma. És még annyi virág meg gyümölcs, hogy föl se tudnám sorolni. Az is, ami a te kedvenced. Mikor este lett, Isten azt gondolta, hogy jól telt el ez a harmadik nap is. Sokat dolgozott, mégsem aludt el. Ő nem szokott aludni. Nézte az eget. Sötét volt. „Lehetnének világító testek az égen – gondolta. – Olyanok, amik éjszaka világítanak. Jó sok kellene belőlük, mert éjszaka sötét van. Nappalra meg kellene egy jó nagy. Hogy melegítsen és világítson.” Másnap Isten szólt, és meglettek a világító testek az égen. Éjszakára sok kicsi csillag, s egy nagyobb, a Hold. Nappalra egy még nagyobb, fényesebb, a Nap. Egyik szebben ragyogott, mint a másik! „De jó – gondolta Isten. – Még a jónál is jobb.” Így telt el a negyedik nap. De ne hidd, hogy megelégedett ennyivel. Mert mit ér a víz, ha nincsenek benne állatok? Csigák, kagylók, halak. És az égbolt, ha nem repülhetik be a madarak? Sasok, fecskék, gólyák. Meg persze kolibrik, pintyek, verebek is. Isten szólt, és jöttek az állatok. Megtelt velük a tenger és a levegőég az ötödik napon. Ha egyszer elkezdte, másnap folytatta is. Szólt Isten, és jöttek tovább az állatok, benépesítették a szárazföldet. Macik, zebrák, oroszlánok, mókusok. Kicsik és nagyok. Olyan kicsik is, hogy ki se látszottak a fűből. Mint egy szöcske vagy egy bolha. Teremtett Isten magas állatokat is, hogy nyugodtan tudjanak legelészni a fák koronái között. Fürgéket is, amik úgy szökellnek, hogy huss! Észre se veszed, hogy itt voltak. Lassú állatot is, ami arra is lusta, hogy átmásszon egyik fáról a másikra. Teremtett vicces állatokat és szomorú állatokat. Foltosakat és csíkosakat. Meg olyanokat, amiknek jó puha a szőrük. Olyanokat is, amik páncélt hordanak. Így lettek zsiráfok, zergék, lajhárok, majmok és nyuszik meg rinocéroszok is. Ó, rengetegféle állatot teremtett Isten! De valami még mindig hiányzott. Kitalálod? Hát persze! Az ember. A hatodik nap végén Isten megteremtette az embert is. Nem is...
Olvass továbbPászka recept
Alapanyagok: – fél kg liszt – kb. 2,5 dl víz – csipetnyi só A lisztet elkeverem a sóval. A vízzel együtt gyúrható, nem ragacsos, de nem is túl kemény tésztát gyúrok. Pingponglabda méretű gombócokat formázok, ezeket vékonyra nyújtom, villával megszurkálom. Forró, száraz serpenyőben vagy szabad tűzön felforrósított vaslapon pár perc alatt foltosra sütöm.
Olvass tovább
Legutóbbi hozzászólások